Andrásfa – Szent István templom
A templom köré épült ki a temető
A középkorban épült, a monda szerint a török dúlás és a vele járó elnéptelenedés után úgy benőtte a gaz, hogy meg is feledkeztek róla, míg egy pásztorfiú rá nem talált.
A Szent Istvánról elnevezett templom köré épült ki a temető. Azt beszélik, hogy a legrégebbi sírok a templom hátsó fala mögötti mély árokban lehetnek, melyet utána sűrűn benőtt a növényzet. Mivel más temető nincs is a településen, mindez arra utal, hogy az andrásfaiak nem törődtek Mária Terézia tiltásával, akinek az uralkodása idején nem szabadott a temető mellé temetkezni.
A régi romokon 1732-ben építették fel újra a templomot, majd adományokból, 8000 koronából kibővítették. A több száz éves kövek a szentélyben máig megtalálhatóak. A sekrestye 1954-ben épült a templomhoz. A férőhelyek száma is jelentősen bővült. A belső festés és a falakon látható freskók 1955-ben készültek, Steffek Albin munkái. A villanyfény 1954-ben gyúlt fel a falak között. A faragott oltár barokk műemlék, mögötte a falon a szentek képei láthatók: Szent Margit, Szent Erzsébet, Szent István, Szent László, Szent Gellért, Szent Imre herceg. Szent István tiszteletére 1969-ben szentelték fel, ekkor teljesen felújították. 1996-ban az Amerikába elszármazott Üveges Keresztúri Sándor finanszírozta a felújítást.
A toronyban egy harang lakik, 40 font súlyú (18 kg).
A templomhoz hársfasor vezet, a 20 fát 100 évvel ezelőtt Kósa János iskolaigazgató ültette a diákjaival az első világháború hősi hallottjai emlékére. A második világháború hősi halottjaira pedig egy emléktábla emlékezik a templom bejáratánál.
Értékteremtő közösség – az Andrásfai Dalkör
A dalkör 2011-ben alakult az Összefogás Andrásfáért Egyesülettel párhuzamosan, működésük is összefonódik. Míg az ének csoport vezetője Nagy Angyalka, addig az egyesület vezetője édesanyja, Nagyné Márffy Gyöngyi. Ők és a további 6 tag, Bobics Eleonóra, Deáki Ferencné, Lemper Józsefné, Baranyai Margit, Váradi Jánosné és Koczor Tiborné a falu kulturális lelkének számítanak, hiszen az éneklés mellett ez a társulat szervezi meg a falu közéletét.
Havi szinten lépnek fel és az év minden hónapjára jut egy-egy program is, melyek az ünnepekhez kötődnek. Mindemellett rendszeresek az író-olvasó találkozók, sport foglalkozások, sütések-főzések és egyéb programok, kulturális események.
Ott jártunkkor egy kis paprikás krumpli és kőttmálé kíséretében élvezhettük a tagok énekhangját. Ebben az élményben a vasváriaknak is évente részük van, hiszen a dalkör rendre képviselteti magát az ottani rétes fesztiválon. A csoportban minden generáció jelen van. Lelkesedésükkel így járulnak hozzá a közösség építéséhez, a tagok sokszínűsége a falut is színesebbé varázsolja.
Andrásfai kőttmálé
Készül a hagyományos „kőttmálé”
A dalkör egyik tagja, Deáki Ferencné mutatta meg nekünk hogyan készül a hagyományos diós kőttmálé.
A recept szerint 50 dkg liszt, 3 dkg élesztő, 1 jó kanál zsír, 1 tojás, só, egy kis tej és némi elszántság elegendő ahhoz, hogy nekilássunk a vasi finomság elkészítéséhez. A langyos tejben felfuttatott élesztőt valamint a többi hozzávalót a lisztbe keverjük, majd azt egy főzőkanállal jól kiverjük, ezután hagyjuk kelni. Egy zsíros tepsibe öntjük a masszát, tetejére cukros diót szórunk. Újra kelesztjük és megsütjük.
Süssék meg Önök is, valóban finom sütemény! Jó étvágyat kívánunk hozzá!
Harangláb Andrásfán
A harangok még ma is működnek
Andrásfa központjában áll a ma is működő haragláb. Pontos építésének dátuma nem ismert, de a helyiek szerint az 1900-as évek elején építtették, mivel a faluszéli templomból nem hallatszott el idáig a harangozás. Andrásfa történetét kutató Nagyné Márffy Gyöngyi talált rá egy régi ház padlásán arra a levelezőlapra, amelyen a harangláb 1939-es felvétele látható – helytelenül templomként megnevezve. A feltételezés szerint a régi megsárgult fotón néhai Kocsis János tanító látható diákjai körében. Első írásos említése pedig Kósa Csaba író nagyanyja, Kocsis Jánosné által, 1954-ben írt Andrásfa története című könyvében található. A dokumentumok szerint akkoriban pihenőpark még nem volt a harangláb körül, viszont itt álltak a zsuppos házakhoz az utcai bejárók. Jelenlegi formáját, sziklakerttel, pihenőpaddal, sövénnyel 2008-ban alakították ki. A toronyban két harang lakik, amelyeket lehetőségünk volt közelebbről is szemügyre venni. Kutatóink felmehettek az ódon toronyba, amire régen nem volt példa. A kisharangot a rajta szereplő felirat szerint 1718-ban öntötték Grazban: „Francz Antoni Pigneth in Graz goss mich 1718”. A nagyobbik harangot Beke András és családja adományozhatta a falunak 1944-ben. A harangok ma is működnek, minden reggel 5 órakor, déli 12-kor és este 20 órakor megkondulnak. Amikor haláleset történik a faluban, a kisharang szól az elhunyt lelkekért.
Andrásfa helytörténeti gyűjteménye
Bepillanthattunk a település történetébe
Andrásfa történetét a hajdanán a kultúrházban, ma a régi posta épületében helyet foglaló helytörténeti gyűjtemény őrzi. 2009-ben a lakosok adományaiból jött létre, így kerülhetett oda a számos használati eszköz, fénykép és bútor mellett a régi iskola dokumentációja is. Ezekből kiderül, hogy a hajdani Római Katolikus Elemi Népiskola igazgatója, Kósa János és tanítója, Kósa Jánosné az ismert andrásfai író, Kósa Csaba nagyszülei voltak. Kósa Csaba író, újságíró, a Magyar Újságírók Közösségének elnöke 1988-ban Nemzetközi Gyermekkönyv Tanács IBBY-díját kapta meg, 1994-ben elnyerte a Fitz József Könyvdíjat, 2002-ben Táncsics Mihály-díjjal tüntették ki újságírói életművéért. A falu méltán büszke az alkotóra, akinek élete során több száz publikációja és 30 kötete jelent meg.
A művészet más területeiből is őriz értéket a gyűjtemény. Több tíz, az 50-es években készült gyermekrajzot mentett meg az iskola. Az általános iskolások ceruza és vízfesték alkotásai több helyütt képzőművészeti értéket mutatnak.
A folyamatosan bővülő gyűjteményt az Összefogás Andrásfáért Egyesület vezetője, a helyi dalkör tagja, a település postás kisasszonya és alpolgármestere, Nagyné Márffy Gyöngyi ápolja.
Andrásfa településtörténete
A Hegyhát déli részén, a Sárvíz és annak kisebb mellékágai által közrefogva áll Andrásfa község, egyike a környék legrégebbi településeinek. A lankás völgykapuhoz érve népi motívumos szépen faragott faluköszöntő tábla fogadja az idelátogatót a település bejáratánál. A Zala irányába lankásan lejt a térszín. A felsőpannon üledékek jelentős mennyiségben nem tartalmaznak ásványkincset. A vidék uralkodó talaja az agyagbemosódásos barna erdőtalaj. Határában őskori leletek is előkerültek.
A Sárvíz mentén elhelyezkedő Sár vagy Sármelléke nevet viselő, ősi Nádasd nemzetségi birtokból kivált falu első okleveles említése 1238-ból származik, de ennél régebbi lehet, mert a falva utótagú települések ismereteink szerint zömmel az Árpád-korból származnak. Az az András, akiről a falu a nevét kapta valamikor a 13. század elején élhetett. A falu déli végén, a temetőben álló Szent István-templom vélhetően annak a Torvaj vagy Torvajszentkirály nevű falunak a templomaként épült a középkorban, amely a bakonybéli apátság birtoka volt, de idővel Andrásfába olvadt a régi okmányok tanúsága szerint. 1623-ban Andrásfa még a régi, Árpád-kori helyén áll, vagyis a „Disznólegelő” tájékán, fenn a dombtetőn.
Templomát 1698-ban a törökök porig rombolják, de 1732-ben barokk stílusban újjáépül. A templom első berendezése nagyon szegényes volt, a hívők rönk fára helyezett deszkákon ültek.
Később a falu egy részét jelentősebb nemesi családok birtokolták: időrendben a Hidvégi, a Gersei, a Pethő, a Bolla majd a Farkas család birtoka volt.
Fényes Elek leírása szerint: „Van nagy kiterjedésű rétje, – szőlőhegye, melly alacsony dombon való fekvése s a föld kövérsége miatt savanyus bort terem, de ha egy pár évig tartatik, jó italuvá válik. Szántóföldje megtermi a vetemény minden nemét, különösen pedig rozsot és árpát, valamint a luczerna és lóher tenyésztésre is egy a legczélarányosabb.”
Szent István templomát 1910-ben két hajóval megnagyobbítják, míg fatornyát 1919-ben téglára cserélik. A templombelsőt Steffek Albin életnagyságú falfestménye dísziti. 1954-ben Csécs Miklós irányításával sekrestyével bővítik. Az elhasználódott oltárát 1954-ben a gróf Széchenyi Miklós püspök herényi kastélyában álló barokk faragott oltárával lecserélik.
A templom előtti temető bejáratát hársfa sor díszíti, melyet Kocsis János tanító ültetett diákjaival az első világháborúban hősi halált halt andrásfaiak emlékére.
Az eldugott kis falu zegzugos szerkezetével és szép szőlőhegyével ma is igazi élményt rejteget a vidéki turizmus kedvelőinek. Lakóinak száma jobb időkben meghaladta a hétszáz főt, ma alig több mint háromszázan lakják, de szerencsére nagyon sok a fiatal.
A település jeles szülötte Kósa Csaba író, újságíró, a MÚK elnöke, aki mindig szülőföldjeként tekintett Andrásfára. De említésre méltók még az Ő nagyszülei: Kocsis János tanító és felesége, Molnár Etelka. Kocsis tanító néni 1950-ben megírta Andrásfa történetét.
Az újra pezsdülő társadalmi életet az Összefogás Andrásfáért Egyesület szervezi. Népszokásokat is felelevenítenek (macskurázás, tojásírás) és ők szervezik a már hagyománnyá váló Lecsó Fesztivált is minden év augusztusában. Különös figyelmet fordítanak a helyi értékek gyűjtésére, bemutatására. A Települési Értékek listáján már 12 helyi értéket tartanak nyilván. Kiállító helyet szeretnének kialakítani a közeljövőben a falu volt postaépületében, ahol bemutatnák a helyieknek és az idelátogatóknak mindazokat a település múltját bemutató tárgyakat, dokumentumokat, melyet az itt élők gyűjtöttek, adtak oda a köz javára, gazdagítva ezzel az andrásfai Helytörténeti Gyűjteményt.
A falu külső képében is szépül a sikeres pályázatoknak köszönhetően.