A Sárvíz és a Zala közé szorult község, Telekes, a Vasi-Hegyhát déli peremén fekszik, Vasvártól délre, a várostól mintegy 14 km-re.
Első okleveles említése 1255-ből származik. Neve, a „trágyázott szántóföld” jelentésű „telek” szavunkból ered és feltehetően arra utal, hogy a faluban élő birtokos kisnemesi családok telkenként különültek el egymástól.
A feljegyzések szerint 1445-ben már önálló plébánia volt Telekesen.
Földesurai a középkorban a Telekesiek és rokonaik voltak. A hódoltság idején a nemességet azonban a török elűzte.
A falunak az újkorban is számos birtokosa volt, de két fő része határozottan elkülönült egymástól:
1701-1775 között Alsó- és Felsőtelekesre tagolódott, 1808-tól pedig Kis – és Nagytelekesre.
Felső- vagy Kistelkes, kisebb uradalmi központtal (előbb a Delecskey-, Ebergényi majd a Roszner család birtokában) és Alsó- vagy Nagytelkes, ahol maga a falu terült el.
A későbbi Kistelekes Szent Miklós-temploma oklevélben 1342-ben szerepel először. Ha még állna, építészettörténeti ritkaságnak számítana kettős szentélye, amelynek leírását az 1698. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv őrzött meg. Az Ebergényiek elbontották ezt a régi épületet és új templomot építettek helyette az 1720-as császári rendelet hatására, Kisboldogasszony tiszteletére. A nyugati tájolású, barokk stílusú templomot 1910-ben bővítették és tatarozták. 1975-ben Steffek Albin újra renoválta és festette a templomot, melyet értékes faszobrok, Kisboldogasszony képe és értékes freskók díszítenek. A harangot ebből a templomból is többször elvitték (háború, lopás miatt), de összefogással 2004-ben új harang került a templomba. A 19. századból származó kis kápolna teljes helyreállításának munkálatai most folynak.
Kistelekesi kastélya, az egykori Roszner uradalom megmaradt épületeivel felújítás alatt áll.
Alsótelekesen, a mai falu területén az 1800-as években épült a Szentháromság kápolna. A Kisboldogasszony templomban ritkán van istentisztelet, ezért a mai napig is ide járnak a hívek lelki megújulásra. A templom bútorzata Bita Ernő munkája, a padok díszítése Rosengart Béla és Csoma Gergely faragása. Az új padon is megtalálható a templom eredeti padján is látott egykori nemesi család címere. Az oltárkép Borbély Zoltánné munkája, mely a templom védőszentjeként tisztelt Szentháromság – az Atya, Fiú és Szentlélek – a magyar nemzet Szent Koronáját helyezi Szűz Mária feje fölé. A 15 stációból álló keresztút négy ország fafaragóinak közös munkáját dicséri. A nemzetközi fafaragó tábor itt vendégeskedő mesterei készítették ezeket az alkotásokat, mint ahogy több más életnagyságú szobrot a falu közterein és intézményeiben.
A község Alsó- és Felsőtelekes része a 20. század elején egyesül. 1910-ben Telekesnek 709 magyar lakosa volt, míg ma alig éri el az ötszázat.
Az 1970-es évektől kezdve sokan elvándoroltak. Ez a folyamat 1990-ban megállt, enyhe bevándorlási többlet keletkezett, és újból pozitívvá vált a természetes szaporodás.
A több mint félezer éves faluban óvoda, valamint kultúrház és könyvtár működik. A közmunka programban rejlő lehetőségeket is példa értékűen aknázzák ki. Zöldséges kertet alakítottak ki a faluban e program keretében. A megtermelt zöldségeket, – még kölest is – a közintézmények élelmezésében hasznosítják. Nem csak nyersen értékesítik a település lakói számára a megtermelt terményeket, hanem feldolgozva is, finom savanyúságot készítenek belőle.
A település rendezett képet mutat: faszobrokkal díszített közterei, intézményei folyamatosan megújulnak, modernizálódnak. Rendezett település, ahol a település vezetői és az itt élők is fontosnak tartják a jelen mellett a múlt megőrzését is. Gyűjtik a régmúlt emlékeit, nem feledkeznek meg mindazokról, akik a település fejlődéséért, az itt élőkért dolgoztak.
Egészalakos szobrot állítottak egykori plébánosuknak, Lukács Lajos szalézi atyának. A Szentháromság-templom bejárata mellett álló szobrot 2009. június 13-án, a 14 órakor kezdődő szentmise keretében áldotta meg Brenner József, a Szombathelyi Egyházmegye általános helynöke, Havasi József előző szalézi tartományfőnök, a korábbi plébánosok, szalézi szerzetesek, számos vendég és hívő jelenlétében. Baji János szombathelyi szalézi plébános vezetésével eljött egy kis delegáció Szombathelyről és Újperintről is, ahol Lukács atya élete utolsó éveiben szolgált.
Brenner József, aki személyesen ismerte az atyát, prédikációjában kiemelte, hogy Lukács Lajos nem volt az a pap, aki nagyokat alkotott, hanem aki a mindennapokban mutatta meg hűségét Krisztushoz és az Egyházhoz. Valósan élte szerzetesi életét, de legfőképpen a szegénység fogadalmát, hiszen mindent, amije volt, a szegényeknek adta, még az utolsó fillérjeivel is a rászorulókat segítette. A szobor költségeit a helybéli hívek adták össze, így hálálva meg a sok jót, amit néhai plébánosuk 1972-től 1989-ig tett a faluért.
Lukács Lajos papi-, szerzetesi élete mély benyomást gyakorolt a hívekre. A helybeliek nagy szeretettel és megbecsüléssel beszélnek róla. Egyszerű plébánosként fejtette ki apostoli munkáját, híveiért élt, annyira szerette őket, hogy mindenét megosztotta velük. Nem tett hatalmas dolgokat, nem volt híres szónok vagy tudós, de mindenkor Krisztus hű papja volt, alázatos, emberszerető, vidám szalézi.
A település 21. századi másik látványossága az Ezeréves Vas megye programsorozat részeként, az Ezer perc a településért mozgalom keretében adták át 2010-ben a Vasi Hegyhát 23 településének makettjét, a Hegyhátot miniben. Ez a terepasztal is a falu összefogását jelképezi, hiszen e nélkül nem születhetett volna meg ez az alkotás sem. Csaknem 200 órányi társadalmi munkában 13 helyi lakos dolgozott az asztalon, amely több négyzetméteres, betonból, földből, védőrétegből áll, s meg is világítják. „Ha erős a közösség, nem hal ki a falu” – vallja a település polgármestere, Orbán László. Ezért meg is tesznek mindent az itt élők.