Római levéltárban 1942-ben
Bendefy László Vasváron született 1904. augusztus 17-én, tanító családban. Gimnáziumi érettségi után a Magyar Kir. József Nádor Műegyetemen mérnöki diplomát (1928), a Pázmány Péter Tudományegyetemen pedig geológus doktori oklevelet (1929) szerzett. 1929-ben az Állami Földméréshez került és itt dolgozott 1959-ig, majd a Vízügyi Tudományos Kutató Intézet munkatársa lett nyugdíjba vonulásáig (1972). 1977. augusztus 13-án halt meg.
Régészet, őslénytan: Geologiai és régészeti érdeklődése folytán bekapcsolódott a Savaria Múzeum tevékenységébe, még egyetemistaként saját gyűjtéséből megalapozta a múzeum ásvány-kőzettani-, talajtani- és őslénytani gyűjteményét. Szombathelyen római kori ásatásokat végzett, 1924-től folytatta a sok éve abbamaradt baltavári őslénytani ásatásokat, melyről írott művét „A baltavári őslény-tani ásatások 70 éves története. (1927)”, angol nyelven is megjelent. Bendefy intenzív munkájának volt köszönhető a múzeumi évkönyvek megjelentetése. 1929-ben a Pázmány Péter Tudomány-egyetemen „A vashegy csoport geologiája. (1929)” című doktori értekezésével „summa cum laude” geológus doktori oklevelet nyert.
Földrajz és földtan: A friss diplomás Bendefy főként őslénytani munkálatokban vett részt, de ezek mellett számos geomorfologiai, felszínalaktani tanulmányt tett közzé. Ezek jórészt szülőföldje, a trianoni határral kettémetszett Vas vár-megye sajátos morfológiai problémáit világítják meg. Ilyen „Morfológiai megfigyelések a Vashegy csoport-ban. (1929)” c. cikke. Képzeletbeli utazásairól készült írásaiban Afrika és a sarkköri övezetek jelennek meg. Egyre jobban foglalkoztatják a felfedezések, feltáró utazások kérdései. Pl.: „Magyar utazók Afrikában. (1934).”, „A fehér halál birodalma. Az északi sark-vidék földrajzi viszonyai. (1932).” Tudományos szakírói munkásságában fordulatot jelentett, amikor országos geodéziai feladatok megoldásával kezdett el foglalkozni. Felismerte, hogy a felsőrendű, nagy pontosságú, egy évszázadra vissza-vezethető és ismételt szintezési mérési adatok összefüggésbe hozhatók a jelenkori kéregszerkezeti mozgásokkal. Az általa bevezetett nagypontosságú geodéziai méréseken alapuló vizsgálati módszert földrengések kialakulásának és hatásának elemzésére is felhasználta. Módszerét sikeresen alkalmazták a szombathelyi hévíz kutató fúrás helyének kijelölésére: a feltárt 42 Cº hőfokú vizet a helyi fürdő ma is hasznosítja. Jelentős a hazai nyersanyagkutatással kapcsolatos munkássága, melynek eredménye a felsőcsatári talkum bánya, és a sóshartyáni „Jodaqua” gyógyforrás feltárása.
Geodézia: 1929-ben meghívás alapján az Állami Földméréshez került, ahol kezdetben, mint segédmérnök a szegedi 10. sz. Földmérési Felügyelőségnél teljesített szolgálatot. Munkatársként felsőgeodéziai és térképészeti állami alapmunkákon dolgozott. 1931-ben Budapestre kerülve először háromszögelési, majd szintezési munkálatokban vett részt. A tudományos és gyakorlati geodézia számára igazán maradandót a felsőrendű szintezés területén alkotott. A II. világháború után a javarészt elpusztult, amúgy sem megfelelő pontosságú korábbi alaphálózat helyett az ország új, korszerű magassági alappont hálózatának létrehozását kapta feladatul. E területen is maradandót alkotott a Tőle megszokott precizitással. Az általa létesített főalappontok a mai Egységes Országos Magassági Alap-hálózatnak (EOMA) is gerincét alkotják. Komoly szakmai sikert, és nem utolsó sorban kandidátusi fokozatot hozott részére a szintezés történetéről írott nagy lélegzetű műve, a „Szintezési munkálatok Magyarországon 1820-1920. (1958)”. Az ő érdeme, hogy a Magyar Országos Levéltár kincsei között fölfedezte és „Szombathelyi Benedek rudasmester. Adatok a középkori magyar földmérés történetéhez. (1959)” c. művében megemlítette az 1498-ból származó ú.n. Lossai-Kódexet, amely azóta több kiadást is megért és a szaktörténet egyik megbecsült, jeles darabja.
Hidrológia: Bendefy László élővizekről megjelent az „Ősvízrajzi kutatásaim matematikai rendszere. (1928),”, majd két év múlva „Az éles kavicsok keletkezésének mechanodinamikai törvényei. (1930)” c. értekezése. Amikor 1959-ben a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézethez került, fő feladata volt a Vízügyi Atlasz sorozat egyes köteteiben az adott folyó vízgyűjtője földtani fölépítésének, kéregszerkezetének, a kéregmozgások szerepének, évszázados vízszintváltozásainak tudományos feldolgozása. PL.: „Kéreg-mozgások szerepe a Duna meder alaku-lásában. (1971).” Munkásságának másik nagy területe a magyarországi tavak évszázados vízszintváltozásának kutatása volt. Akadémiai doktori értekezésének témája is „A Balaton évszázados vízszintváltozásainak meghatározása. (1970).” volt.
Térképészet történet:Bendefy László munkásságának utolsó évtizedében a régi kéziratos térképek kutatása felé fordult. Jelentős tanulmányokban foglalkozott az első kitűnő magyarország térképet készítő Lázár deák személyével., mint pl. „Lázár deák ,Tabula Hungariae…’ című térképének eddig ismeretlen kiadásai. (1974).”c. tanulmányában. Emellett sokat tett a magyar térképi emlékek feltárásáért. Felismerte, hogy korábbi kutatások ellenére még sok mű fekszik feldolgozatlanul levéltárainkban. Munkatársai segítségével tizenöt év alatt 27 820 kéziratos térképet és 6200 műemléki-műszaki tervet sikerült összegyűjtenie az Országos Levéltár addig feltáratlan anyagában. A Magyar Tudományos Akadémia kéziratos térképgyűjteményében is búvárkodott. Ebben bukkant rá a neves vízrendező mérnök, Mikoviny Sámuel feldolgozatlan térképeire. Utolsó nagylélegzetű műve: „Mikoviny Sámuel megyei térképei, különös tekintettel az Akadémiai Könyvtár Kézirattárának Mikoviny térképeire. (1976).”