A Hegyhát déli részén, a Sárvíz és annak kisebb mellékágai által közrefogva áll Andrásfa község, egyike a környék legrégebbi településeinek. A lankás völgykapuhoz érve népi motívumos szépen faragott faluköszöntő tábla fogadja az idelátogatót a település bejáratánál. A Zala irányába lankásan lejt a térszín. A felsőpannon üledékek jelentős mennyiségben nem tartalmaznak ásványkincset. A vidék uralkodó talaja az agyagbemosódásos barna erdőtalaj. Határában őskori leletek is előkerültek.
A Sárvíz mentén elhelyezkedő Sár vagy Sármelléke nevet viselő, ősi Nádasd nemzetségi birtokból kivált falu első okleveles említése 1238-ból származik, de ennél régebbi lehet, mert a falva utótagú települések ismereteink szerint zömmel az Árpád-korból származnak. Az az András, akiről a falu a nevét kapta valamikor a 13. század elején élhetett. A falu déli végén, a temetőben álló Szent István-templom vélhetően annak a Torvaj vagy Torvajszentkirály nevű falunak a templomaként épült a középkorban, amely a bakonybéli apátság birtoka volt, de idővel Andrásfába olvadt a régi okmányok tanúsága szerint. 1623-ban Andrásfa még a régi, Árpád-kori helyén áll, vagyis a „Disznólegelő” tájékán, fenn a dombtetőn.
Templomát 1698-ban a törökök porig rombolják, de 1732-ben barokk stílusban újjáépül. A templom első berendezése nagyon szegényes volt, a hívők rönk fára helyezett deszkákon ültek.
Később a falu egy részét jelentősebb nemesi családok birtokolták: időrendben a Hidvégi, a Gersei, a Pethő, a Bolla majd a Farkas család birtoka volt.
Fényes Elek leírása szerint: „Van nagy kiterjedésű rétje, – szőlőhegye, melly alacsony dombon való fekvése s a föld kövérsége miatt savanyus bort terem, de ha egy pár évig tartatik, jó italuvá válik. Szántóföldje megtermi a vetemény minden nemét, különösen pedig rozsot és árpát, valamint a luczerna és lóher tenyésztésre is egy a legczélarányosabb.”
Szent István templomát 1910-ben két hajóval megnagyobbítják, míg fatornyát 1919-ben téglára cserélik. A templombelsőt Steffek Albin életnagyságú falfestménye dísziti. 1954-ben Csécs Miklós irányításával sekrestyével bővítik. Az elhasználódott oltárát 1954-ben a gróf Széchenyi Miklós püspök herényi kastélyában álló barokk faragott oltárával lecserélik.
A templom előtti temető bejáratát hársfa sor díszíti, melyet Kocsis János tanító ültetett diákjaival az első világháborúban hősi halált halt andrásfaiak emlékére.
Az eldugott kis falu zegzugos szerkezetével és szép szőlőhegyével ma is igazi élményt rejteget a vidéki turizmus kedvelőinek. Lakóinak száma jobb időkben meghaladta a hétszáz főt, ma alig több mint háromszázan lakják, de szerencsére nagyon sok a fiatal.
A település jeles szülötte Kósa Csaba író, újságíró, a MÚK elnöke, aki mindig szülőföldjeként tekintett Andrásfára. De említésre méltók még az Ő nagyszülei: Kocsis János tanító és felesége, Molnár Etelka. Kocsis tanító néni 1950-ben megírta Andrásfa történetét.
Az újra pezsdülő társadalmi életet az Összefogás Andrásfáért Egyesület szervezi. Népszokásokat is felelevenítenek (macskurázás, tojásírás) és ők szervezik a már hagyománnyá váló Lecsó Fesztivált is minden év augusztusában. Különös figyelmet fordítanak a helyi értékek gyűjtésére, bemutatására. A Települési Értékek listáján már 12 helyi értéket tartanak nyilván. Kiállító helyet szeretnének kialakítani a közeljövőben a falu volt postaépületében, ahol bemutatnák a helyieknek és az idelátogatóknak mindazokat a település múltját bemutató tárgyakat, dokumentumokat, melyet az itt élők gyűjtöttek, adtak oda a köz javára, gazdagítva ezzel az andrásfai Helytörténeti Gyűjteményt.
A falu külső képében is szépül a sikeres pályázatoknak köszönhetően.
Andrásfa településtörténete