Gerencsér Imréné falvédőgyűjteménye Vasváron
Gerencsérné Ica falvédőit mutatja az értékgyűjtőknek
Gerencsér Imréné (Vincze Ilona) régóta gyűjti szülőföldje falvédőit, melyek a gyermekkor emlékeinek felidézői. Mindig közel állt hozzá az egyszerű falusi nép élete, hagyománya. 1960-ban, egy régi parasztházban született, melynek berendezési tárgyai még sokáig őrizték a paraszti kultúra emlékeit. Sajnálatos esemény (hagyaték) ébresztette rá arra, hogy az anyósa szekrényében féltve őrzött falvédőket nem szabad eldobnia. Akkor még nem gondolta, hogy ezeknek a tárgyaknak egyszer lelkes gyűjtőjévé válik. Gyűjtőterületei: Vasvár, Pácsony, Oszkó, Olaszfa.
Elmesélte, hogy régen a falvédők funkciója az volt, hogy a falat védje a szennyeződéstől. A falvédők téglalap alakúak, benne a láncöltéssel – ritkábban szál- vagy pelenkaöltéssel – varrt írások kék vagy piros színűek, akárcsak a széleit díszítő virágmintás csík. Térségünkre általában a házi áldások jellemzőek, míg más vidékekre például a házi erények. Ausztria közelségéből adódóan több német nyelvű falvédője is van. Összesen nyolcvan falvédőt jegyzett le, melyek leggyakoribb témái:
- a hazaszeretet: ,,Bármerre visz sorsom útja, mindig hazavágyom csendes kisfalumba.”
- intelem: ,,Akármilyen kedves vendég, három napig untig elég.’’
- jókívánság: „Ízes gyümölcs, díszes virágkosár, élvezd az életet, mert repül, mint a madár.’’
- a család: ,,Jó ebéd, borocska, elégedett az uracska.’’; ,,Fekete szárú cseresznye, rabod lettem szép menyecske.’’)
- hit, áldás: ,,Áldás és szeretet lengjen-e ház felett.’’
- dalok, slágerek: ,,Én vagyok a falu rossza egyedül, engem ugat minden kutya messziről.’’
Márffy Dezső a Szent Kereszt Felmagasztalás Plébánia Templom Kántora
Kántor az orgonánál
Vasváron, a Szent Kereszt Felmagasztalás Plébánia Templomban található az egyházmegye legnagyobb méretű orgonája. A legnagyobb sípja 5 méter, a legkisebb 6 milliméter. Összesen 3000 sípja van.
Az orgona 1686-ban készült a szombathelyi Szent Domonkos templomban. 1888-ban ajándékozták Vasvárnak. Ez az orgona egy manuálos volt, 1918-ban a homlokzat sípjait hadicélra rekvirálták (elvitték). Így, 1920-ig működött a vasvári templomban. 1921-ben, az első világháborúban elesett hősök emlékérre Barabás István akkori vasvári orgonista-kántor tervei alapján, jelentős közadakozásból két manuálosra alakították és 28 változatúra bővítették. Az átépítés kapcsán az eredeti barokk szekrényt a kóruson, az új szekrényzet két szélére helyezték, s középre beiktatták a háromrészes új, neobarokk homlokzatot. Az orgonaszekrény műemlék.
1977–79-ben Virágh Endre orgonaművész tervei alapján 53 regiszteres három manuálosra bővítették. A város 700 éves évfordulójára készült el. Az átalakítását szintén közadakozásból, illetve a Vasváron forgatott „Veri az ördög a feleségét” című film forgatási bevételéből finanszírozták. Jubileumi ünnep alkalmából nagyszabású orgonakoncertet adtak.
A templom jelenlegi orgonista kántora Márffy Dezső, aki orgona restaurátorként is ismert. Ő tartja karban, és gondozza az orgonát. Szeretné, ha három fiúgyermeke közül valamelyik tovább vinné a mesterségét.
Galambos István, a pipázó képviselő Vasváron
A pipabajnok értékgyűjtők körében
Galambos István az Őrségben született és ott töltötte gyermekkorát. A táj és a természet szeretete, ahogy mondani szokták, már „az anyatejjel” ivódott a lényébe és ez meghatározó volt a pályaválasztásánál is. A város képviselőtestületének több ciklus óta tagja. A településképre vonatkozó javaslataival szolgálja a fejlesztéseket, alakítja az emberek szemléletét.
Különleges időtöltésként több mint négy évtizede pipázik. Az ifjúkori hobbyt, ma már igazi profiként űzi. Bármerre jár a világban onnét biztos, hogy újabb pipával gazdagítja a gyűjteményét. Őrzi az elsőt is a mai napig. Gyűjteményében a szinte marokban elférhetőtől a fél méteresig terjed a skála. Egyéneknek és közösségeknek hosszan tud a pipával kapcsolatos információkról mesélni és közben anekdotázik is.
„Átlépsz a küszöbön, és minden megváltozik.” A pipázás az emberiséggel egyidős. Tudja, hogy Vasváron is voltak pipagyártók és a település pipaelosztó helyként is működött. Cseréppipa darabokat az Ezredes ház mellett találtak. Baráti közösség tagjaként egy csapatban füstölögnek, és hetente rendszeresen összejárnak pipázni. A tevékenység a napi munka után megpihenést és a mélyebb gondolkodás lehetőségét kínálja. A pipázást nem lehet gyorsan végezni. Versenyekre is járnak a csapattal és egyre jobb eredményeket érnek el. Nemzetközi szinteken is megméretik magukat.
Horváth László, a modellező Vasváron
Az országot jelképező címeres mezben
A modellező sport vasvári szerelmesei az 1950-es években alapították meg szakosztályukat, melynek egyik alapító tagja Horváth László, háromszoros országos bajnok és Európa-bajnoki bronzérmes. Általános iskolában tanárától, Rajczi Istvántól hallott először a modellekről, és tőle tanulta az alapokat. Hatodik osztályos volt, mikor első repülőgép modellje elkészült, melynek fesztávolsága két és fél méter volt. Eljártak Győrbe, Pécsre, Budapestre, mindenhova, ahol repülőtér volt, és egyre szaporodtak a versenyek. Elmesélte, hogy egy vitorlázó repülésen öt start van, és ha csak finoman fúj a szél, akkor is 2 km-t kell futni startonként.
Hajómodellekkel az 1970-es évek elején kezdett versenyezni. Négy alkalommal rendeztek magyar válogató versenyt a vasvári csónakázótónál rádiótávirányítású hajó kategóriában. A versenyeken szép eredményeket ért el. Először a 2,5 köbcentis kategóriában lett bajnok, majd az öt köbcentis kategóriában szerzett országos bajnoki címet. Az 1973-ban České Budějoviceben rendezett Európa-bajnokságon 2,5 köbcentis kategóriában harmadik, 1975-ben a londoni Európa-bajnokságon negyedik, míg 1977-ben Kijevben nyolcadik helyezést ért el. Több nemzetközi versenyen vett részt, az 1972-es Savaria Kupán harmadik helyezett lett.
Mára a modellkészítés technikája sokat változott. Nagyon vékony és drága balza fából készíti hajó-és repülő modelljeit. Nagyon sajnálja, hogy nincs követője, akinek átadhatná tudását, és megtaníthatná a modellkészítés fortélyaira.
A Barabás utód – Bozzai Lajos, Vasvár
A Barabás gyűjtemény darabjait fel is lehet próbálni
Bozzai Lajos tűzoltó betekintést adott az önkéntes tűzoltószolgálat múltjába és jelenébe, valamint az ott folyó munkába, feladatokba. A vasvári önkéntes tűzoltó egyesület 1877-ben alakult meg Barabás István kántortanító szervezésében, aki hamarosan katonai szolgálatra vonult be, így az egyesület vezető hiányában feloszlott. Barabásnak 1883-ban sikerült újra megszerveznie a tűzoltóságot, melynek 142 tagja volt. Az egyesület a háborús évekig folyamatosan fejlődött, felszerelése gyarapodott. 1926-ban újjá kellett szervezni a korábban legendásan jól működő tűzőrséget. A II. világháború, illetve az államosítás következtében a felszerelés nagy részét elvesztette az egyesület. Az 1950-es években lassú fejlődés indult el.
A vasvári lánglovagok a mai napig Barabás István hagyatékának szellemében végzik munkájukat. Hivatásuk, munkájuk mellett aktívan részt vesznek a városi és egyházi ünnepeken. Régi hagyomány, hogy Szent Flórián napjához közelebb eső vasárnap a temetői templomban tartják a fogadalmi Flórián misét, ahová az egyesület díszegyenruhában, testületileg kivonul. A város kulturális életét rendezvényekkel (beszélgetéssorozat), hagyományőrző programokkal (locsolás, disznótor, májusfaállítás, -kitáncolás) gazdagítják.
Művész, tanár, politikus – Sejber Mihály
Amikor a kalapácsok összeérnek
Sejber Mihály, szobrász, tanár és végül de nem utolsó sorban a Vasvár Város Alpolgármestere.
A házuk mellet kialakított műhelyében jártunk, hogy megkérdezzük miért lesz egy tanár ember szoborrestaurátor? Kértük, hogy meséljen nekünk errőla különleges szakmáról!
Munkássága egyedi, szoborrestaurálás, freskó nem igazán elterjedt ezen a környéken, bár a helyi Bendefy Könyvtár gyermekkönyvtárának falát Vasvár nevezetesebb történelmi eseményeit megörökítő freskója látható.
Gyerekkorában is már a füzeteket telerajzolgatta, szobrokat készítettet, ezek sajnos nem maradtak meg. A szülei is pedagógusok voltak innen jött a pályaválasztás. Pécsre járt Fősikolára. Mindig is szeretette szobrászkodni, A pécsi rajz szak híres volt arról, hogy nem csak az iskolai rajztanításra készít, hanem speckolokon a „valódi” képzőművészet ágait is elsajátíthatják az ide járó hallgatók különböző speckolokon. Neves tanárok voltak, akiktől lehetett tanulni. Tanítani kezdett, de jött a család és valami másodállást kellett keresnie, ami pénzt is hoz a házhoz. Megsimerkedett egy kőszobrász restaurátorral szerencséjére, mivel ez egy nagyon zárt szakma, nehéz közéjük bekerülni. Apró Attila szombathelyi születésű, elvégezte a kőfaragó iskolát és ő is szobrászkodott, majd belekezdett a szoborrestaurálásba, mellette tanult bele a szakmába, nyaranta vele dolgozott. Ő később elment Ausztriába dolgozni, a munka meg itt maradt. A munkából kifolyólag eléggé ismeri az útmenti kereszteket. Az viszont gond, hogy ezekkel a kőszobrokkal nem megfelelően foglalkoztak. Régen jó kőfaragó szakemberek készítettek, mégha nevük nem is mindig volt. A múlt rendszerben ezek csak megtűrt objektumok voltak. Volt, hogy csak lefestették és úgy gondolták, hogy ez elég. Nagyon sokat lefestettek cementtejjel, de a kőfelületet nem állították helyre. A kőfelületet mindig vissza kell szedni ez nagyon fontos. Sokszor megoldódik az alapvető gond, ha a felület megtisztul, a kőpestis, a feketedés oka az időjárás, szennyeződés és a csapadék együttese. Elzáródnak a rétegek és felpuposodik és leesik a kő. Egy „kis” kalapáccsal végig kell koppogatni a teljes felületet. Hiába maratjuk le bármivel az nem jön le. Van egy anyag amivel ki kell pótolgatni az eredeti követ, a műkő és a malter keverékével, ami még viszonylag formázható. Addig kell csiszolgatni, pótolgatni, amíg úgy néz ki már festés előtt, mintha le lenne festve. Lezárja ez a réteg a követ attól, hogy belefoolyon avíz. De 5-6 évente újra át kell festeni, de ilyen alapos munkát csak 40-50 évente kell megcsinálni.
Gondot okoz, hogyha a sérült szobor feliratos, mivel az gyakran hiányos és ha még idegen nyelvű akkor még nehezebb megfejteni a hiányzó részeket.
Hogyan tudod mozgatni kérdeztük tőle, a hatalmas kőtömbök láttán. Hintáztatva. Amikor idehozzák, akkor darut kell kérni. Van, hogy csak kis részei kerülnek ide, de viszont jobb, ha teljesen elmozdítják a követ, mert alatta szigetelni is lehet, mert korábban nem igen szigetelték alulról a szobrokat, így még hamarabb tönkrementek.
Új keresztek ma már inkéább csak műkőből készülnek. Ebben a formában nem igen állítanak ilyen kereszteket, bár lehetne, mert ezt a követ Fertőrákoson bányászták. Lehetne újat faragni csak ez a szokás ebben a formában már elfelejtődött.
Korábban fakereszteket állítottak, de a Monarchia idejében szorosabb kapcsolat lett a németekkel, náluk viszont kőből készültek ezek a keresztek. Így e kőkereszt állításának szokása áthagyományozódott hozzánk. Érdekes, hogy itt jobban megmaradt, mint a német területeken, a kő kereszt állításának szokása.
Ha összehasonlítjuk a régi Vasvári térképen hol jelölték a fakereszteket, ott állnak ma is a kőkeresztek. Később a gazdasági élet változásával a kiegyezés után kialakult a kulák réteg és ők már sok pénzt szántak a keresztek állítására. Miseút mellé, volt, hogy minden gazda állíttatott egyet a földje végébe.
Trianoni kereszt található pl. az Őrségben. Betegség, elesett katonák, gyógyulás miatt állítottak általában keresztet. A püspökség szabályozta, hogy csak az állíthatott, aki alapítványt tett le a bankba és annak a kamataiból javíttatták a kereszteket. A Rákosi korszakban aztán sajnos el is értéktelenedtek ezek a betéti kamatok.
A kereszt ma már azé, akinek a földjén áll. Rombolásuk, inkább csak baleset miatt szokott előfordulni.
Nagyon messze nem tud elmenni keresztet javítani, mert annak már a fuvarköltsége is nagyon magas, ha még daruzni kell akkor még drágább. Van, hogy nem szólnak és nem tudják a kőhelyezés technikáját és több rosszat tesznek mint jót.
A szobrászatot amit tanult jól tudja használni ehhez a munkához, a kiegészítéseket sablonokkal készíti, egész egyszerű, furfangos megoldásokkal alakítja ki ezeket. Kartonból, pvc csőből, kis fadarabokkal, gumikesztyűbe kiöntve, spórolva az anyaggal.
Ritkán találkozik a soproni Hild műhely készítette darabokkal, melyek kicsit nagyobb szobrászati ismeretet igényelnek. Egymástól tanultak a korai mesteremberek. A sablonokat adták egymásnak, segítették egymást. A kösztümök is 50 évente biztos, hogy változtak. A régebbi kereszteken nincs is díszítés. Pl. Vasváron a buszmegállónál 200 éves a Mária szobor és az még díszítetlen egyszerű szobor. Általában az építészet díszeit vették át. Volt aki kísérletezett, ha nem jött be, akkor a következő helyen már nem használta azt a technikát, vagy mintát. Az oltárépítmények kicsit bonyolultabbak.
Ez az egész egy eszközigényes szakma. A kitelepüléshez kell agregátor, stb. De nagyon szép szakma, különleges, változatos és az eredményét láthatjuk az út mentén, hogy milyen szép lesz. Nagyon kevés, ami színesre van festve. Mindig a vidék ízlése szerint készültek. Az elkészítésnél a megrendelő és a szobor igényeit kell ötvözni. 2-3 hét, míg egy ilyen szobor elkészül.
Az elhunyt pedagógus édesapjának és édesanyjának állított emléket, akik együtt összesen is csak 100 évet éltek sajnos, korán elhunytak. Abból a tiszafából készült, ami az iskola felújításakor került kivágásra. Ez egy két törzsű fa, amelyek közel kerültek egymáshoz, így az ágak és már maga a törzsük is összenőtt a teljes összefonódást jelképezve.
Komor András – Mindenki Bandi bácsija Vasváron
Múltidéző pillanatok a zene bűvöletében
Komor András Csehszlovákiában született Andrej Konecsny néven 1929-ben. Személyisége 88 évesen is megkerülhetetlen alakja a térség közéleti és kulturális szereplőinek. Álmából felébresztve is tudja a hadapródok indulóját, írt egy három felvonásos mesejátékot, dramatizálta a Pinokkiót, valamint egy láda van tele a hangszereléseivel. A háború végén a Kolozsvári Színház néhány tagjával együtt szervezte a helyi kulturális életet.
A fúvószene vasvári létében évtizedek óta szervezi és vezeti a különféle formációkat. Nemzedékek nőttek ki a keze alól, akik számára a zene egész életük fontos részévé vált, illetve a zenén keresztül a közösségben való együttlét. Folyamatosságot épített a 19. században meggyökerezett vallási hagyományokra épülő orgonajátéktól, a tűzoltó zenekarokban megerősödött fúvószenéig és onnét a 2. világháborút követően a mai napig Rendezést tanult Major Tamás osztályában és kamatoztatta tudását a megye több településén. Munkája eredményeként játszották a környék településein a Pál Utcai Fiúkat, a Légy jó mindhalálig műveket, az Obsitost, Gül baba és Csókos asszony népszerű zenés játékokat.
1960-tól élteti a vasvári fúvósokat, de ezen túl Zalaszentgróton és Szentgotthárdon, valamint Körmenden is ténykedett. Fiai zenészek és tovább viszik apjuk szellemiségét. Házukban mindig szól a zene. A fiatalok és idősebb generáció gyakran találkozik nála, és ilyenkor a várost és az őket érintő dolgokról is közösen ejtenek szót. Az elődök tisztelete egész lényéből sugárzik. A hajdani iparos réteg aktivitását kiemelte a vasvári közéletben, amelyek a mai napig képviselik a közügyekért való odaadást a kultúra művelésén keresztül. Tevékenységét a megye és a város is kitüntetésekkel ismerte el. Vasvár jelentős értékeinek egyike.
Értékes emberek Telekesen – Hábencius Ferencné, Amálka néni
Amálka néni mindent gyűjt, ami a településre jellemző
1937-ben született, tanítónő volt itt a faluban, nagyon sokan tisztelik, szeretik, máig látogatják, felkeresik. Az iskola felső tagozata 1973-ban átkerült Gersekarátra, de az alsó tagozat megmaradt Telekesen, így itt tanított 1995-ös nyugdíjazásáig. Özvegy, három gyermeke közül már csak egy él, óvónő itt a faluban. Nyolc unokája közül hét lány, egy fiú. Amálka néni helytörténeti adatokat, információkat gyűjt, Telekes múltját és jelenét, szokásokat, szólásokat, gyermekjátékokat, falutörténetet, a házak történetét, a családtörténetet, dalokat az idősebbektől, a környékről. Nagy fekete dossziéban tartott vaskos kézirata szerkesztésre és kiadásra vár. Vezeti a telekesi asszonyokból álló dalkört, akik a gyűjtött anyag egy részét már CD-re énekelték. Amikor jön a tél, és nincs meleg hely próbálni, Amálka néni picike konyhájában gyűlnek össze az asszonyok, és mindig elölről kezdik énekelni a dalos füzetet, hogy el ne felejtsék. Az örömüket, szomorúságaikat is ki tudják énekelni magukból: volt, hogy végigsírták a „Bánatos” fejezetet, mert az esett jól. Az önkormányzat úgy támogatja a hat fős dalkört, hogy a falubusz elviszi a csoportot a szerepléseikre, például a vasvári Nagy Gáspár Kulturális Központ által, szokásosan minden év novemberében rendezett Hegyháti Toborzóra és más környékbeli kulturális eseményekre. A helyi Csurgóforrás Alapítvány az énekes asszonyok fellépő ruháit csináltatta meg.
Amálka néni nekünk – velünk együtt – dödöllét készített, amikor meglátogattuk. Hozzáfűzte azt a népi szólást, amit még az édesapja szokott volt mondani: „Ti egyétek a jó öregét, én meg eszem a rongy apraját.” Első májusi látogatásunk óta, érdeklődésünk nyomán, Amálka néni szeptemberre összeírta azokat a tájnyelvi kifejezéseket, amelyeket fel tudott idézni a régiek szóhasználatából. Ezzel várt minket.
Íme: árenda (bérlet), biling (szőlőfürt), lájbi (mellény), funtus (telek, terület), grádics (padláslépcső fából), héj (padlás), regli (sütő), sérokli (piszkavas), vonyogó (szénakihúzó kapocs), tóp (küszöb), kurigla (parázskihúzó), pemet (kemenceseprő), gyújtalék (aprófa, begyújtós).
Kérésünkre elénekelte azt a saját gyűjtéséből összeállított dalcsokrot, amelyben Telekes vagy a Sárvíz-patak neve szerepel. Ezek lejegyezve is szerepelnek a „házi” helytörténeti dokumentumtárában, cím szerint: Összefolyik; Telekes, de szép; Telekesi hegytetőn; Telekesi erdő; Sárvíz mellett van; Telekesi templom, Kislány, kislány… .
Szívesen megmutatta nekünk hímzéseit, köztük sok kalocsait, és a különleges „necc-hímzést”, amely lényegében egy háló, és a mintát úgy adja ki, hogy egyes lyukak be vannak szőve egy előzetes tervezés szerint. Gyönyörűek kisebb-nagyobb horgolt terítői, amelyekből ajándékozni szokott az ismerősöknek.
Nyári László fafaragó – kézműves mester Telekesen
Nyári László mester sokféle tárgyat farag
1965-ben született, tősgyökeres telekesi, háromgyermekes családjával lakik itt, a szülei, nagyszülei is itt éltek. Kenyérkeresetét az adja, hogy Szombathelyre jár egy gyárba dolgozni, naponta kétszer teszi meg az egy órás, 45 kilométeres utat busszal. Az 1980-as évek óta farag szabadidejében, az első alkotása egy pásztorbot volt, amelyet a nővére őriz. Farag díszített kereteket, órákat, széket, kanalat, faliképet, tálat, csanakot és más ivóedényeket, tojásokat, agyar- és koponya alátéteket vadásztrófeákhoz, állatfigurákat, kopjafát, ékszerdobozt. Megrendelésre is dolgozik, illetve a maga kedve szerint is. A falubeliek vásárolnak tőle, több háznál megtaláljuk az alkotásait, például Kálmán Jánosné Mariska néninél, akinek a veje vadászik, és a trófeáit mindig faragott fatalpakon helyezi el fali díszként. Nyári László ötvös munkákat is készít, amelynek alapjait Kevi Farkas Zsolt ötvös mestertől, a Magyar Lovas Kör Kézműves Szakágának egyik alapítójától, a Zala Megyei Népművészeti Egyesület tagjától látta, mikor elkezdett íjászkodni. Készített már kardot, tőrt, ékszereket. Bőrözéssel is foglalkozik, tarsolyok, bőrtokok, karkötők, kardtokok kerültek már ki a keze alól. Olykor falunapokon meghívják kézműves foglalkozást tartani, ilyenkor faragást és gyöngyfűzést tanít.
Szemenyecskék együttes
Egy menyecske és a kutatók csapata
Szemenyecskék egy helyi kulturális közösség, melynek tagjai fiatal lányok és asszonyok, férfiak nélkül. Már 10 éve működik ez a kis csapat. Kezdetben színdarabokkal, rövid tréfás előadásokkal szórakoztatták a közönséget. Ma már inkább táncos mulatságokkal lépnek fel. A csapat vezetője Frigy Gyuláné (Erika), aki egyben az együttes koreográfusa is. A fellépő ruhák tervezését közösen beszélik meg, azok megvarrását pedig egymás között elosztják. Falunapokon, különböző szomszéd falusi rendezvényeken, versenyeken lépnek fel. Jeles szereplői a minden év novemberében megrendezendő vasvári Toborzónak is. Most már szép „emléklap” gyűjteménnyel rendelkeznek. Próbára az elfoglaltságaik miatt nem sok idő marad, de a fellépések előtt minden este próbálnak. A kánkántól a polkáig szinte mindent táncolnak. Céljuk a közösség összefogása, a jó hangulat megteremtése.
Jellegzetes étel – Krumplis prósza (krumplis málé) Sárfimizdón
Nelli néni saját receptje alapján készítette a prószát
A falu egyik népi étele, aminek receptje Büki Jánosné (Nelli néni) elmondása alapján a következő:
Először egy szép fej hagymát apróra vág és kis olajban üvegesre pirítja, majd hagyja kihűlni. 1 tojást egy lapos teáskanál sóval kikever, majd hozzá ad egy nagydoboz kefirt, 2-3 krumplit lereszelve és fél kávéskanál szódabikarbónát tesz bele, amihez hozzáadja a kihűlt sülthagymát, majd annyi lisztet szitál bele, hogy lágy tésztát kapjon. Ezután egy tepsit kizsíroz és beleönti a kikevert tésztát, majd előmelegített sütőben készre süti. A kész tészta tetejét megkeni a sült hagyma maradék olajával. Felszeleteli, és már lehet is tálalni. Jó étvágyat kívánunk hozzá!
Vén Gesztenye Csárda Rábahídvégen
Krampé Pál mesélt a csárda értékeiről
A csárda épületének története a török utáni időkre nyúlik vissza, hiszen akkoriban több helyen is épültek csárdák. Ezek egymástól körülbelül 15-25 kilométerre helyezkedtek el, amit „éhezésnyi távolság” -nak neveztek, hiszen az emberek gyalog, lóháton vagy lovas kocsival közlekedtek, s ezeken az utakon terelték a vásárra az állatokat is. Az út menti csárdákban tudtak megpihenni, étkezni. A Vén Gesztenye Csárdát jelenlegi tulajdonosai (Takács Marianna és Krampé Pál) 1996-tól családi vállalkozás keretében üzemeltetik. Krampé Pál – aki egyben kiváló szakács is -, fontosnak tartja a hagyományos értékek megtartását, ugyanakkor ügyel arra is, hogy folyamatosan fejlődjenek, és lépést tartsanak a gasztronómiai újításokkal, mindenkori trendekkel. Fontos számára, hogy meghagyva a csárda jellegzetességét, zömében magyaros ételek töltsék meg az étlapot. A szárnyasokból, halakból készült ételek is konyhájának specialitásai.
Az épülethez tartozó terület egy részén őshonos magyar állatok legelésznek a tulajdonos és a látogatók örömére egyaránt, ami a kisgyermekes családoknak a gasztronómiai élmény mellett tartalmas szabadidő eltöltési lehetőséget is biztosít a játszótérrel együtt. A vendégmarasztaló környezet felkeresését és az igazán finom ételek kóstolását mindenkinek csak ajánlani tudjuk!
A település és a térség lakóinak életében jelentős szerepet tölt be a Vén Gesztenye Csárda, hiszen születésnapok, ballagások, esküvők, s egyéb családi rendezvények helyszíneként a helyiek igazán magukénak érzik. Ételeiket nem csak a csárda területén, hanem a térség rendezvényein is gyakran fogyaszthatjuk. A tulajdonos és családja részt vesz a falu életében, gyermekeik ide járnak iskolába, s a helyi rendezvényeket is támogatják. Bár a betyárok korában már álló, névadó vén gesztenyefa mára elpusztult, de a gondos kezek által ültetett és ápolt utódja remélhetőleg több száz év múlva is állni fog a csárda mellett.
Bertha-alapítvány – Rábahídvég
Rábahídvég talán legismertebb jótevőjeként tartják számon Bertha György birtokost, akinek a nevéhez a Bertha-alapítvány fűződik. Végrendeletében, egyenes ágú örököse nem lévén vagyona felét Rábahídvégre hagyta, azzal a megkötéssel, hogy abból alapítványt hozzanak létre, ami támogatja a szegény családokat és biztosítja a falu lakosainak iskolán kívüli oktatását is. Maga az alapítvány 1917. május 4-én kezdte meg a működését. Ekkortájt a bevétele 10-15 000 pengő volt, ami nagyon jelentős összeg volt abban az időben. Az alapítvány vagyonából oktatási, illetve szociális célokra lehetett pénzt fordítani. Ezek a támogatások vagy rendszeres juttatások, vagy eseti segélyek voltak. Szegénykonyhát is működtettek azok számára, akiknek nem volt keresete addig, míg a mezei munkák be nem indultak. Az első óvoda is az alapítványhoz kötődik azzal, hogy nyári menhelyet hoztak létre, ahol a 6 évesnél fiatalabb gyermekeiket helyezhették el a földeken dolgozó szülők. Az alapítvány az iskola fenntartása és a tehetséges gyermekek támogatása mellett a gazdáknak kertészeti iskolát, kertészsegéd-képzést is indított. Azért, hogy Bertha György végrendeletét maradéktalanul végrehajtsák, a község kultúrházat építtetett, ami 1930-ban készült el. A kultúrházban a nagyterem, a könyvtár, az óvodaterem, a leventeotthon és a kézimunka termek mellett 2 tanítónői és 1 óvónői lakás is volt, ami nagyon ritka volt még ebben az időben. A II. világháború után az alapítvány működése egyre nehézkesebbé vált. 1949-től nincs pontos adat a működésére vonatkozóan. A kultúrház működtetését a község vette át, új szervezetek kaptak itt helyet. A rendszerváltás óta Bertha György Művelődési Ház néven működik és jelenleg is meghatározó szerepe van a falu életében. A Bertha-alapítvány jelentős szerepet töltött be Rábahídvég szociális és kultúrális fejlődésében. A gazdaság élénkítéséhez, korszerűsítéséhez és a megfelelő szakemberképzéshez is hozzájárult. Berta Györgyről utcát neveztek el a településen és az elmúlt években pedig a Bertha-alapítvány is újjáéledt.
A művelődési ház csoportjai: Hajnalcsillag Daloskör és Citeracsoport, Kézimunka szakkör – Rábahídvég
A Hajnalcsillag Daloskör és Citeracsoport 2005 óta lép fel rendszeresen
A patinás, mégis modern francia klasszicista stílusban épült, kívül- belül megújult, korszerűsített Művelődési Házat gondos kezek munkái teszik élettel telivé. Különböző korcsoportokban működnek a színjátszó körök, a vasvári Zeneiskola kihelyezett tagozata is itt kapott helyet. A mozgás szerelmeseinek sem kell a településen túlra utazniuk. A Hajnalcsillag Daloskör és Citeracsoport 2005 óta tevékenykedik mai formájában. A Citeracsoport tagjainak egy része az egykori tanító és igazgató, Gazsi Lajos bácsi tanítványa. Jelenleg 5 citerás és 25 dalkörös alkotta csoportot Borsicsné Pásti Rita fogja össze. Heti egyszer, másfél órás próbán készülnek fellépéseikre, amelyeken a hölgyek bordó hosszúruhában szerepelnek, az urak pedig ugyanilyen színű mellénnyel hangsúlyozzák ünneplő ruhájukat. Számtalan helyen felléptek már: ilyen a Savaria Karneválon való szereplés, a Birkás Pálinkafesztivál, a Vasvári fúvósok újévi koncertje, vagy a Középkori Kavalkád Vasváron. De szerepeltek egy jótékonysági koncert keretében a szombathelyi Bartók Teremben is, s nem utolsó sorban a helyi, térségi rendezvények színvonalát is emelik előadásaikkal. De elsődlegesen a maguk örömére énekelnek és zenélnek, kikapcsolódásként a mindennapokból. Az együtt eltöltött idő alatt már több mint 500 dalra nőtt a repertoárjuk, amiből bármikor szívesen elnótázgatnak egyet-egyet szívből és lelkesen a közös kirándulásaik, mulatságaik alkalmával, vagy csak úgy a hangulat kedvéért is. Hagyomány már, hogy karácsonyi koncertet adnak a helyi templomban, az adventi időszakban. A legifjabb tag 23, a legidősebb tag pedig 85 éves.
Fiatal és idősebb tagjai is vannak a kézimunka szakkörnek
A Kézimunka szakkör 2007-ben alakult, jelenleg 10 főből áll. Korosztálya vegyes: 23 évestől a 80 évesig. Volt időszak, amikor a hölgyek mellett férfi tagja is volt a szakkörnek. A megalakulását követően a Művelődési Ház vezetőnőjének első dolga volt, hogy szervezett egy kiállítást az asszonyok munkáiból, aminek hatására sokan kedvet kaptak a csatlakozáshoz. Először gobelineztek, mára azonban széleskörű lett tevékenységük: horgolnak, kötnek, makraméznak, hímeznek, subáznak, bábokat készítenek, s a település intézményeinek dekorációit is ők készítik. Egymást tanítgatják az újdonságokra. Ki a kórházi kezelések alatt tanult valami új technikát, ki a családtagjaitól, de mindezt szívesen mutatják, tanítják meg egymásnak. Szeretik a kihívásokat is, így szívesen horgolnak akár fényképről, minta nélkül is. Egy alkalommal kis polipokat horgoltak a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház koraszülött osztályának. A rábahídvégi templom terítőit is ők készítették, keresztszemes hímzéssel, több garnitúrában, hogy mindig az alkalomnak megfelelőt lehessen felrakni. A közös együttlétek a kézimunkázás mellett jó alkalmat teremtenek arra is, hogy kötetlenül beszélgessenek és akár a település ügyes-bajos dolgait is megvitassák, vagy dalolgassanak egyet.
Csodaszarvas Tájpark – Rábahídvég
Az őshonos állatok jól érzik magukat a parkban
Az épített környezet az őrségi és a hegyháti stílusjegyeket hordozza
A Csodaszarvas Tájpark a Rába folyó mentén, Rábahídvég határában, a 8-as főút mellett helyezkedik el tizenhat hektáros területen. A tájparkot egy háromhektáros tó, hét hektár legelő, valamint hat hektár erdő teszi tökéletessé. Az itt élő állatok, a területet határoló folyó és a kiszolgáló létesítmények biztosítják, hogy az ide látogatók megleljék a számukra kedves programokat.
Az elnevezés maga már jelzi a Tájpark fő profilját. A csodaszarvas sok eurázsiai népnél régóta a csillagos ég jelképe, a magyar őskultúra meghatározó szimbóluma. Szimbolizálja az újjászületést, a megújulást, a Napot és egyben Krisztust is.
Kézai Simon művében maradt fenn a monda, amely szerint Hunort és Magort, – egy testvérpárt, akiktől a történet szerint a hunok és magyarok származnak – vadászatuk közben új, letelepedésre alkalmas területre vezette egy szarvas. Kézai mester történetét a Képes Krónikában így olvashatjuk: „Történt egy napon, hogy vadászni indultak, és a pusztában egy szarvasünő bukkant fel előttük; az menekült előlük, ők pedig a meotisi mocsarak közé is követték. Ott azután teljesen eltűnt előlük, és bár sokáig keresték, sehogyan sem akadtak a nyomára. Bejárták a már említett mocsarakat és állataik legeltetésére alkalmasnak találták. Miután apjukhoz visszatérve megkapták tőle az engedélyt, minden holmijukkal a meotisi mocsarak közé mentek, hogy állataikat legeltetve ott lakjanak. A Meotis vidéke Perzsia földjével szomszédos; egyetlen gázlót kivéve mindenfelől tenger fogja körül, folyói nincsenek, de bővelkedik füves területekben, erdőkben, halakban, madarakban és vadakban; a be- és kijárás azonban nehézkes. A meotisi mocsarak közé mentek tehát, és öt évig el nem mozdultak onnan. Mikor a hatodik esztendőben kijöttek, a pusztaságban véletlenül a Bereka-fiak feleségeire és gyermekeire bukkantak, akik a férfiak nélkül sátoroztak, s éppen a kürt ünnepét ülték és zeneszóra táncot jártak. Jószágaikkal együtt gyorsan elragadták őket a Meotis ingoványaiba. A vízözön után ez volt az első zsákmány. Történt pedig, hogy abban a küzdelemben ama gyermekek között az alán fejedelemnek, Dulának két leányát is elfogták, egyiküket Hunor, a másikat Magor vette feleségül. Ezektől az asszonyoktól származtak azután az összes hunok, illetve magyarok.”
A csodaszarvas mondája megjelenik a regősénekekben is. A Vas megyei Bucsu községben egy, a századfordulón lejegyzett változat szerint ezer szarva van, szarva hegyén ezer égő gyertya, két veséjén két arany kereszt, a dozmati változatban a szarvas homlokán a fölkelő fényes nap, oldalán a szép hold található, jobb veséjén pedig az égi csillagok. Egyes dunántúli énekekben pedig ezer ága-boga van, ezen ezer misegyertya, amely „gyújtatlan gyulladék, oltatlan aludék”.
A történetet számos irodalmi alkotás is feldolgozta. Ezek közül talán a legismertebb Arany János költeménye, a Buda halála, melynek hatodik éneke regéli el a csodaszarvas legendáját.
Mindezekből is kitűnik, hogy a Csodaszarvas név egy kulturális elköteleződést jelez. A „tájpark” elnevezés pedig természetközeliséget jelez, amellyel elhatárolódik a szabadidő központ minőségtől, illetve úgy építi be a szabadidős programokat a tájpark mindennapi életébe, hogy azok illeszkedjenek az autentikus környezetbe.
Az Őrség és a Hegyhát közelsége adta azt az ötletet, hogy ezen tájegységek jegyeit mutassuk be a látogatóknak. Erdei iskola, tájház, csodálatos nádfedeles és kézzel faragott építmények, tanösvény, őshonos állatpark, nyári nomád tábor és erdei drótkötélpálya teszi élővé a területet. A tájpark szolgáltatásait mindezek mellett a horgásztó és a terület határán hömpölygő Rába saját kikötője egészíti ki.
A tájparkon egy nem klasszikus értelemben vett tanösvény vezeti végig a látogatót, amely 3 fontos egységből áll. Egyrészt az őshonos magyar állatok eredetének tisztázása, fajtájukra jellemző tulajdonságok bemutatása. A tájpark helyet ad egy baromfiudvarnak, különböző magyar marhafajták, vízi bivaly, lovak, mangalica is megtekinthető a parkban. A következő fontos pillér, amely meghatározza a tanösvényt, az a táj adta lehetőségek, a Rába vizes élővilága, a tó adta élővilág, és maga a környezet által meghatározott növényzet. A tanösvény harmadik, meghatározó eleme az épített környezet, amelyet az őrségi és hegyháti udvartartás hármas tagoltságának mintájára építettek fel és új funkciókkal láttak el. A fogadóban, amely szállásadásra alkalmas, hagyományos őrségi szobaberendezéseket találunk. De aki szeretné, kipróbálhatja a sátorban, de akár a jurtában alvást is. Vendégházai pedig a családi kirándulásoknak, pihenések színtere lehet. Mindemellett szaunázás előnyeit is élvezheti.
A Csodaszarvas szolgáltatásai rendkívül sokszínűek. Lehetőség van egész napos kirándulás kitöltésére, de gyerek és felnőtt táborokat is rendszeresen szerveznek. Ki lehet próbálni az íjászpályát, lovagoltatást. Igény szerint szerveznek vetélkedőket, kincsvadászatot, vannak kézműves foglalkozások is. Erdei és vízi drótkötélpályán lehet a magasban bejárni a tájpark területét és a tó felett oda-vissza csúszni. Csónakázási, kajakozási és kompozási lehetőségek is adottak. A tájpark egyik fő célja a gyermekek természetközelségének visszaállítása, az elfelejtett szakmák feltámasztása, a környezettudatosságra nevelés, a hagyományos háztáji gazdálkodás előnyeinek, a hagyományos magyar konyha ételeinek megismertetése. Sütés-főzés a szabadban, bográcsban, nyárson, vagy akár kemencében. A boresteken hazánk borvidékeivel és a hozzájuk kapcsolódó ételekkel várják a betérőket. De szívesen látják a hagyományos disznóvágásra érkezőket is! Érdemes ide eljönni! Megismerni a múltat és élvezni a jelent!
Gyurátz György harmadik generációs bognár tevékenysége Püspökmolnáriban
Gyurátz György műhelyében sok értékes tárgy készült
Gyurátz György a nagyapjától és az édesapjától örökölte a szakmáját. Nagyapja Németországban tanulta ki a bognár mesterség fortélyait, majd tudományát továbbadta fia számára, aki szintén továbbadta az ő fia számára. Gyurátz György apja tanításain kívül, 1958-ban fejezte be az inasiskolát, ekkor már a nagypapája nem élt, így néhány szerszáma az unokáé lehetett. Gyuri bácsi már tanulmányai előtt és alatt is édesapjával együtt dolgozott, ez a képesítés megszerzése után sem történt másként. Az egész térséget ellátták eszközökkel, nemcsak kerékgyártással foglalkoztak, hanem egész szekereket is készítettek, istállót ácsoltak össze, építkezéseken vettek részt, ahol tetőzést is vállaltak. Miután édesapja nyugdíjba ment, egyedül folytatta a munkát, inas nélkül. Gyuri bácsi az idős korára való tekintettel már felhagyott a bognármesterséggel, de műhelyében még néhány szerszáma megtalálható. Gyurátz György bevallása szerint: „amely bognárnak rend van a műhelyében, annak bizony munkája sose volt!”
Balikó Mihály hagyományos hintókészítő tevékenysége Püspökmolnáriban
Balikó Mihály mesélt a kutatóknak a hintókészítés történetéről
Balikó Mihály 1989-ben kezdett hintókat gyártani. Az ötletet onnan merítette, hogy a piacon meghallotta, amint két lókereskedő arról beszélget, milyen jó lenne, ha lehetne új, jó minőségű hintókat kapni. A tevékenység iránti elhivatottsága pedig abból eredt, hogy családi legendák szerint élt egy rokona az 1900-as évek elején, aki szintén hintókészítéssel foglalkozott. Pár évig „garázstuningként” folyt a működés, mígnem elég komollyá vált ahhoz, hogy vállalkozás formájában lehessen tovább vinni. Balikó Mihály számára a legfontosabb szempont a minőség. Leggyakoribb anyaga a kőrisfa, ami könnyen kezelhető, és különösen jó minőségű akkor, ha szélben, természetes módon szárítják. Balikó négy-öt alkalmazottal dolgozik, egy hintó elkészítése körülbelül 300 órát vesz igénybe, tehát rendkívül munkaigényes tevékenységről van szó. Hintói a világ számos pontján fellelhetők Tokiótól Németországig. Állandó megrendelőjeként tartja számon az Esterházy családot, emellett büszkén tekint vissza arra, hogy a 2012-es Asterix filmben látható hintókat is ő készítette. A hintók díszítése is a cégen belül történik, legyen szó akár faragott, vagy kovácsoltvas díszítésről. Balikó Mihály igyekszik lépést tartani a piaci változásokkal, így a cég profilja az utóbbi években kiegészült a hintójavítással is, hiszen a tömeggyártással készült, rossz minőségű hintók miatt erre egyre nagyobb az igény a piacon.
Prinz Gyula emlékének őrzése Püspökmolnáriban
Emléktábla is őrzi a földrajztudós emlékét a településen
Prinz Gyula, a Magyar Földrajzi Társaság örökös tiszteletbeli elnöke Molnáriban, a jelenleg is álló vasútállomás épületében született 1882-ben. Édesapja átmenetileg a község vasúti állomásfőnöke volt, így csak pár évig tartózkodtak a településen. Apja szakmája jelentősen meghatározta Prinz Gyula életét, mivel utazási kedvezménye kapcsán sokszor ült vonatra és vágott neki a nagyvilágnak. Bár a földrajztudós csak néhány évig élt Püspökmolnáriban, a helyiek a 2000-es évek eleje óta mégis nagy gondot fordítanak érdemeinek meg- és elismertetésére. Róla nevezték el a helyi Általános Művelődési Központot, amelybe a püspökmolnári és a rábahídvégi közösségi ház és óvoda egyaránt beletartozik. A püspökmolnári általános iskola is az ő nevét viseli 2004 óta, emellett két emléktáblát is emeltek neki a faluban, egyet az általános iskola előtt, egyet pedig a vasútállomáson. Az évente megrendezett Prinz Gyula Nap keretében földrajzvetélkedőt szerveznek az iskolások számára, majd a nap záróeseményeként a két emléktáblát megkoszorúzzák.
Püspökmolnári történetének kutatója
Kuglics Gábor helytörténész ma is aktívan gyűjti, rendszerezi a település történetét
A hely településtörténetét Kuglics Gábor helyi lakos, helytörténész kutatta fel és teszi ezt egészen a mai napig. Születése óta Püspökmolnáriban él, a község helytörténetét kutatja elhivatottan. Érettségi után a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán szerzett történelem-földrajz szakos tanári diplomát. Ezt követően politikaelmélet szakos bölcsészként végzett a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, majd kapott kitüntetéses történész és történelem szakos középiskolai tanári diplomát a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.
Tanulmányai befejezését követően előbb általános iskolai tanár volt Egyházashollóson, majd az Országgyűlés Hivatalánál képviselői titkárként dolgozott. 2005-ben a versenyszférába került át, ahol értékesítési területen, majd felnőttképzésben dolgozott. Eközben néhány évig másodállásban megbízott művelődésiház-vezetői és könyvtárosi feladatokat látott el Püspökmolnáriban. Ezt követően 7 évig pályázati referensként tevékenykedett, melyből 5 évet a közszférában töltött. 2018 januárjától kulturális területen dolgozik.
Mindig és érdeklődött a régmúlt, kimondottan szülőföldje története iránt, hiszen tanulmányait is e tárgykörben végezte.
2000 óta kutatja tervszerűen Püspökmolnári múltját, 2010-ben „Püspökmolnári története” címmel jelent meg egy összefoglaló (120 oldalas) kötete. Pécsi egyetemi szakdolgozatát kiegészítve egy választástörténet munkája jelent meg, melynek címe: „A vasvári választókerület politikai viszonyai a választások tükrében 1920-1939”. Jelenleg megjelenés előtt áll 3. kötete „100 újságcikk Püspökmolnári múltjából” címmel.
Rövidebb ismeretterjesztő írásai 2000 óta folyamatosan jelennek meg a községi újságban, ill. évente egy-két alkalommal helytörténet, választástörténet vagy biográfia témakörében publikál a Vasi Szemlében is. Jelent meg már írása a Honismeret c. folyóiratban, a Várak, kastélyok, templomok c. örökségturisztikai folyóiratban, a Bécsi Naplóban. 2011 ősze óta egy helytörténeti blogot is ír (http://kugi.blog.hu), aminek jelenleg közel 500 állandó követője van, de néhány blogbejegyzését ezernél is többen olvasták.
12 éven át vezette a Püspökmolnáriért Egyesület nevű kulturális és lokálpatrióta szervezetet, melynek keretében őrizték a helyi hagyományokat, helytörténeti kiállításokat és egyéb kulturális programokat szerveztek. Ápolták a községben született Prinz Gyula földrajztudós emlékét (kiállítás, földrajzverseny és megemlékezés keretében), amelyhez kapcsolódóan Kuglics Gábor többször írt az érdi Földrajzi Múzeumi Tanulmányok című folyóiratba is. Ő kezdeményezte, hogy a helyi általános iskola vegye fel a földrajztudós nevét, illetve közreműködött az iskola előtt álló Prinz-emlékmű felállításában.
Tagja a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesületnek, a Vas Megyei Honismereti Egyesületnek, a Püspökmolnári Polgárőr Egyesületnek és a községi Értéktár Bizottságnak. Az utóbbi szervezet 21 általa kidolgozott értéket vett fel a helyi értéktárba, míg 2, általa kidolgozott érték a Vas Megyei Értéktárba is bekerült. Ő kezdeményezte, hogy állítsanak emléktáblát a községben született, Batthyány Lajost újratemető Piry Cirjék ferences atyának, amire 2017 tavaszán került sor. Két évvel korábban egy budapesti konferencián tartott előadást Piry Cirjékről.
2009-ben Püspökmolnári Község Önkormányzata elhivatott helytörténészi, értékfeltáró munkájáért emlékplakettel tüntette ki. 2015-ben a Honismereti Szövetség emléklapját kapta meg a honismereti gyűjtő, feltáró munkájáért. 2016-ban és 2017-ben pedig a Juhari Zsuzsanna díjpályázat elismerő oklevelét vehette át a Tudományos Ismeretterjesztő Társulattól, a helytörténettudományt népszerűsítő, ismeretterjesztő blogot készítő, szerkesztő tevékenységéért, nagyon is megérdemelten.
Mindig is fontos volt számára, hogy a fiatalokat is bevonja abba a gyűjtőmunkába, amit végez. Ezért is választotta ezt a 21. századi, a mai fiatalok számára könnyebben kezelhető, elérhető és így talán érthető értékfeltáró munkát, hogy mind szélesebb tömegekhez eljuttathassa azokat az emlékeket a múltból, amit sikerült összegyűjtenie. Érdemes belelapozni a könyveibe, megjelent írásaiba, kicsit elmélyülni, szemezgetni mindazon érdekességekből, a múlt mindennapjainak eseményeiből, amit blogjában közreadott.
A Vasi dödölle meleg salátával Pácsonyból
Ki szaggatja a dödöllét a legügyesebben?
Nagy Istvánné, messze földön híres sütő főző tudományáról. Számtalan díjat, elismerést kapott az általa készült ételekért. Receptjeit olvashattuk a megyei napilap, a Vas Népe hasábjain, vagy mikor különböző helyezéseket ért el az egyes pályázatokra beküldött receptejeivel. A Vas Népe szakácskönyv sorozatának minden kötetében szerepel legalább egy recepttel. Amíg aktívan dolgozott a környék óvodáiban, míg az utolsó két évtizedben csak a pácsonyi óvodában, a keze alatt felnövő gyerekeket is a sütés-főzés tudományára oktatta. Farsangkor fánkot sütött a gyerkekkel, húsvétkor kalácsot, míg karácsonykor mézeskalácsot, szülinapokra tortát készítettek. Aki a keze alatt nőtt fel, bepillantást kaphatott a sütés főzés tudományába.
Velünk azt az étel főzte meg, amelyért a legmagasabb elismerést kapta a Földművelésügyi Minisztérium egészséges ételekre kiírt pályázatán, a Vasi dödöllét.
Örök vita itt Vas és Zala megye határán, hogy kié a dödölle, honna származik, vasi- vagy zalai. A kérdést nekünk sem sikerült eldöntenünk az iagzán közös főzés során, de megállapítottuk, hogy mindegy kié, de egy nagyon finom étel. Nagyon sokféleképpen készítik még itt a Vasi Hegyháton is. Van pirított, nem pirított, sült hagymás, tejfölös. Mindenki a saját szájaíze szerint fogyasztja. Lehet savanyúsággal és anélkül, pörkölttel, vagy csak úgy natúr.
Próbáltuk ellesni a készítés fortélyait, nagyon figyeltünk, hogy az Óvónéni hogyan csinálja. Akár főzőiskolát is nyithatna, olyan jól kalauzolt bennünket, pedig voltunk egy páran. A fiúk is nagyon kivették részüket a főzésből. Élveztük mindannyian. Nagyon jól is esett a munka végén a vadpörkölttel kínált finom dödölle. Ajánlottuk is neki, mivel már nyugdíjba vonult, nyisson egy főzőiskolát, hogy más is megtanulhassa tőle azoknak a finom ételeknek az elkészítését, amit még nagyanyáinktól tanult. Hogy más is elkészíthesse, itt a recept, amit a falu 800 éves évfordulója alkalmából a pácsonyi lakos is olvashatott a „Pácsonyi kóstoló” régi pácsonyi ételek receptjeit is tartalmazó receptfüzetében.
Íme itt a recept egy kis verses kísérettel Edit tollából:
Vasi dödölle, pácsonyi módra, meleg salátával
„Egyszer volt egy dödölle, apu nagyon szerette.
A mama készítette, nagy lábasban kevergette.
Ha a liszt már forrósodott, a krumpli meg szétrotyogott, összetörte, pihenésre félrehúzta.
Icipici lábaskában olvasztott sírban, vöröshagyma pirult gyorsan.
Aztán jött a kemény munka, a krumplis masszát kiszaggatta egy tányéron simára lapította.
Végül a jó vöröshagymás zsírral nyakon borogatta.
Készen lett a dödölle, harangoztak ebédre.” Nagy Istvánné
Hozzávalók:
– 4-5 db közepes nagyságú burgonya
– kb. fél kg. simaliszt
– 1 púpozott evőkanál zsír
– 1 közepes nagyságú vöröshagyma
– só ízlés szerint
Elkészítése:
A krumplit apró, vékony darabokra vágjuk, sós vízben megfőzzük.
Közben egy nagyobb lábasban lassú tűznél kevergetjük a lisztet, vigyázva, hogy meg ne barnuljon.
A megfőtt burgonyát a saját levében apróra törjük, majd ráöntjük a forró lisztre. Alaposan összedolgozzuk, tányérra lapítjuk.
JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNUNK HOZZÁ!!
A porcelánbaba gyűjtő – Pácsony
Nagy Istvánné babáinak bűvöletében
Igazán ritka, különleges gyűjteménnyel rendelkezik a falu Óvó nénije, Nagy Istvánné.
Megtetszettek neki még sok sok évvel ezelőtt az ajándékba kapott porcelán babát és ettől kezdve elkötelezett gyűjtője lett a szebbnél szebb babáknak.
A porcelán babák teste kitömött vászon anyagból, karjai, lábai és a fej porcelánból készünek. Ezek lehetnek testszínű natúr, vagy fehér színű mázzal is ellátott porcelánból gyártva. A végtagok mozgathatóak, a porcelánbabák leültethetők.
A porcelán babák mérete: 10, 20, 30 és 46 cm-es női méret, valamint 20 és 30 cm-es férfi méretben készülnek.
A porcelánbabák öltözékében megjelenítünk magyar tájegységi népviseleteket úgymint az Erdélyi Kalotaszegi, a Közép-Magyarországi Kalocsai és az Észak-Magyarországi Palóc, a Kelet-Magyarországi Matyó, valamint a sajátos (kékfestős) eljárással festett anyagból készült öltözéket, korhű nemesi díszöltözéket (palotás), katonai egyenruhát (huszár), hagyományos népi díszruhát (díszmagyar), foglalkozásra jellemző ruhát a régi időkből (csikós) is.
A porcelán babák hajszínei változatosak, a női babák szőke, világosbarna, gesztenyebarna, vörös és fekete színben választható, anyaguk megegyezik az ismert Götz, Barbie stb. játék babák hajának anyagával. A férfi babák hajszíne fekete.
Az első babákat kereskedőktől, lomisoktól vette magának, de miután megtudták az ismerősei, hogy gyűjti őket nagyon soktól kaptott ajándékba. A lányától is kapott kettőt, nagyon szépeket. Az óvodában volt kiállítva több polcon, hogy megnézhesse mindenki.
Egy sajtkészítő műhelyében Pácsonyban
Ritter-Babos Beatrix saját készítésű kecskesajtjaiból kínál
Büszkén mutatja még mielőtt belépnénk a házba a ház melleti telken legelő kecskéit Bea és a kislánya, aki szintén angy szeretettel simogatja, a hogy Bea mondja a „cuki”állatokat.
Benn a házban a sajtkészítés technikájáról érdeklődünk. Minden sajtnak megvan a maga elúőállítási módja világosít fel bennünket. Először a gomolyát mondja el, mert hogy az Óvónéni is azt visz és azt lehet is kóstolni. (Az Óvónéni, a minket nagyon kedvesen kalauzoló Nagy Istvánné, a falu Óvónénije, hiszen a több évtized alatt amit itt a környék óvodáiban eltöltött jó pár gyerek, aki ma már szülő is az ő keze alatt nőt fel, de a megszólítás mind a mai napig megmaradt.)
Sima gomolya, friss fűszeresnek is mondják. Először is megfejem úgy kezdődik a kecskét mesélte nevetve,- mivel hát a kecskéké a főszerep. (Így igaz!) Ezt a tejet 38 fokon kell beoltani. Beoltom sima oltóval, semmi kultúra nincs benne, csak az, amit a marháknak a gyomrából nyernek ki. Ezt csepegtetek a tejbe, 10 literhez kb. 2 és fél milliliter és az kb. 25 perc alatt megalvad és utána fel lehet vágni. Nevetni is szokott a családom, mikor mondom, hogy felvágom a tejet, de így van. Kicsapódik a savó, ahogy így felszeletelem négyzetekre leöntöm a savót, összekeverem és akkor még több savó lejön belőle és ezt lemerem szűrővel és prés alá teszem. Nekem mint a kistányér, akkorák vannak, amiből kb. 1 kg lesz. Egész éjjel rajt hagyom és reggelre szép lesz és még egy napot hagyom szikkadni, majd 20 %-os sófürdőbe teszem. A sófürdőt nem mindenki így csinálja, van aki az alvadékba teszi bele a sót. A sófürdő úgy készül, 1 liter vízhez 20 dkg sót összekeverek és ebbe lébe teszem bele a sajtot, amiben 8 órát úszik. Amikor kivesszük nem szabad egyszerre megenni, mivel akkor még csak a külseje sós a belseje nem. Érdemes vele egy-két napot várni és akkor az egészet átjárja a só és sokkal finomabb lesz. A Feta sajtot 40 fokon oltom és abba még kell egy ún. feta kultúra, amit a Panni sajtműhelyből szoktam rendelni. Ezzel többet kell várni, egy napon át kell lecsöpögtetni. Az alapja ugyanaz, mint a másiknak. Még nagyon az elején vagyok a sajtkészítés mesterségének, szeretnék még sokat tanulni. Kipróbálnám a füstölt sajt készítését is.
Mindig is szerettem volna ezt kipróbálni, nagyon tetszettek mindig a kecskék, olyan kis „cukik”. A férjem mondta, hogyha egyszer cukik, akkor próbáljuk ki, de akkor már tejelőset vegyünk. Elvégeztem egy egy napos tanfolyamot, de szeretnék egy három naposat is elvégezni, ahol azért jóval többet tanulhatnék, de nem volt még rá módom. Vannak sajtkészítő ismerőseim, és őtőlük szoktam tanácsot kérni. Mindig mondják, hogy „ne a sajt irányítson”. De hát ezt még nem mindig sikerül megállnia. A nyáron sok sajtját a tyúkok ettek meg, mert nem sikerültek. Mondták a többi sajtosok, hogy forraljam fel, de csak 68 fokon szabad sterilizálni akkor még nem veszik el belőle semmi. Nyáron nagyon nehéz. Most ősszel jó lenne, de most meg kevés a tej, mert az ivarzás ideje van és akkor egyre kevesebb lesz a tej. Jönnek télen a gidák, így mindig van mit tenni. Ezzel szeretnék foglalkozni, hogy ebből meg tudjunk élni, de ez nagyobb befektetést igényel. Sajtkonyhát kéne csinálnunk, a helye megvan, de talán jövőre már kistermelőként csinálhatja. Egy kis füstölőt is szeretne, próbálta folyékony füsttel, de az nem vált be.
Jelenleg 12 kecskéje van 3 bak, 9 anya van és az csúcsidőben 18 liter tejet ad. De lesz ez még jobb is. Ha sikerülne, akkor ezzel szeretne foglalkozni. Regisztrálni kell a kecskéket – neki van már fajtatiszta bakja, de azt még törzskönyveztetni kell és csak akkor igényelhet támogatást. Minden nap 6 óra körül megfeji a kecskéket, mikro szűrős szűrővel átszűri a tejet.
A kecskék egész nap kint vannak a legelőn. Tett a fű közé gyógynövénykeveréket is, hogy a fű mellett azok is nőjenek a kecskelegelőn. Amikor azt megeszik a kecskék, akkor a tejben lehet érezni a gyógynövények ízét. Ezért a nyáron sokkal finomabb a tej és az abból készült sajt is.
Csak ámolva hallgattuk a sok érdekes tanácsot a sajtkészítésre vonatkozóan, miközben kortyoltuk a szintén házi szörpökből készült finom innivalókat. Aki ilyen szeretettel beszél arról amit csinál, az csak finom sajtot készíthet, gondoltuk. Megkóstoltuk és így volt!
Büszkén mutatja a kislánya által készített fametszetre rajzolt logót „Csillagvirág kecsketanya és Méheskert” mivel, hogy mézzel is foglalkoznak.
Halász Józsefné Ili néni emlékei a háborús időkből – Pácsony
A golyók ütötte nyomok mementóként állnak a pincelejáró ajtaján
A ház ahol Ili néni lakik a település templomával majdnem egy idős, 1910 körül épült.
A háború idején sokan a faluból az ő pincéjükbe húzódtak be a harcok idején. Ha megnézzük a fém pinceajtót, látjuk, hogy golyóütötte nyomok szelik ketté.
3-4 éves gyerek voltam ekkor, kezdi a történetet, de nagyon élesen az emlékezetemben maradt, ahogy Nagyanyám a lépcső tetején tudott csak megállni, nem tudott beljebb menni a sok embertől akik a pincénkben voltak, mikor elsüvítettek mellette a golyók. Nagyon megijedtek, de szerencsére senkinek nem esett baja.
Szülei mindig mondták, hogy amig csak lehet őrizzék meg e napnak az emlékét a golyó ütötte ajtón, hogy emlékezzenek mindarra a szörnyűségre és a Nagymama szerencsés megmenekülésére. Ő sem változtatott ezen. Ma már csak egyedül él, de a golyó ütötte pinceajtót mindig látja, ha kilép a házból, hálát adva szerencsés megmenekülésüknek.
A német katonák nem mentek egyszerre vissza otthonaikba. A tisztek egy része náluk volt elszállásolva, míg a mellettük levő házban a zárka volt. Abban a helységben, ami most a garázs, ide volt beállítva nekik egy nagy kondér, amiben főztek, amit maguk után húztak a háború során, mondja és az a rézedény a miben főzték olyan fényesre volt pucolva, hogy megláttuk magunkat benne. Ebben főzték az teát, és minden más ételüket. A füst, ami felszállt, az úgy megfestette a mostani garázs ajtó feletti gerendát, hogy még a mai napig is viselik a nyomát az itt elszállásolt tiszteknek. Itt volt a kémény kidugva az ajtónál, de a tea, amit főztek az nagyon finom volt, úgy emlékszik.
Még egy történetem van, jut eszébe, amit a múltkor elfelejtettem elmondani, abból, amire emlékszem ebből az időből, mivel nagyon kicsi voltam még.
Egy kis katona, akit emlékszem, hogy Kálmán bácsinak hívtunk a bátyámnak, aki már sajnos nem él adott egy kis kanalat és egy csajkát, azért mert azt mondta, hogy egy ilyen korú kisfia van neki is otthon, mint a testvérem volt. A csajka már sajnos nincs meg, de a kanalat még emlékül megőriztük. Ezen rajta van a német felségjel is. A csajkában a kutyának adtunk enni az idők során, hogy tönkre ment.
Ez is mutatja, hogy azért a német katonáknak is volt szívük, nem volt mindenki könyörtelen – állapítja meg. Olyan erős, jó anyagból készült ez a kanál, hogy ez bizony nem hajlik el. Meg kell mondjam, hogy benn zsíros kanálnak használom, mert nem görbül el a kanál nyele, ha zsírt szedek. Ezt meghagytuk emlékben, de a Kálmán bácsi miatti kegyeletből. A bevésés, ami a kanál nyelén látható: 1942 és FBCM. Amikor ez történt már 1945-öt írtak.
Gasztronómiai különlegességek Oszkóban
Séfelné Horváth Ilona 9 éves korában segédkezett először a rétes készítésében
Fülöp Gyuláné a káposztás pogácsa készítés mestere
Oszkó kincsei közé tartoznak a gasztronómiai finomságok. Ezek egyike a rétes, amelyet Séfelné Horváth Ilona, az iskola volt igazgatónője, a helyi dalkör vezetője készít. Ica néni 9 éves korától segített nagymamájának a rétes nyújtásában, tőle tanulta meg a fortélyokat. Nem méri a hozzávalókat, ahogy mondja, benne van a kezében, miből mennyit rak bele. A tészta receptje nagyon egyszerű: a lisztbe sót, olajat vagy olvasztott zsírt és vizet rak. Alaposan kidagasztja a tésztát, hiszen ez a rétes lelke. Akkor jó, ha elválik az edénytől, állaga puha, ruganyos. ¾ óra pihentetés után terítőn kézzel húzza-nyújtja a tésztát. Olajjal megkeni, ami selymessé és könnyebben nyújthatóvá teszi. Ezután különböző gazdag töltelékekkel teszi ízletessé a süteményt, pl. túróval, különböző gyümölcsökkel. Különleges a tökös-mákos rétese. Rendezvényeken legnagyobb sikere a vaníliás túrós és a meggyes-túrós rétesnek van. Több rétesfesztiválon is részt vett Vasváron, és nyert különböző díjakat, pl. Arany Abroszt. A Velemi Gesztenyefesztiválon 2 nap alatt 3200 szelet rétest sütött meg. Szerepelt a Duna TV „Ízőrzők” című műsorban is. Tudását szívesen átadja mindenki számára: lányának, unokáinak, családtagjainak, ismerőseinek.
Fülöp Gyuláné Éva a káposztás pogácsát készíti mesterfokon. E sós sütemény különlegességét az adja, hogy a lereszelt káposztát meg kell pirítani, ízesíteni (mint ahogy a káposztás tésztához szoktuk). A pirított káposzta kelt tészta tetejére téve, többszöri hajtogatással kerül bele a tésztába, majd sül gyönyörű magasra, levelesre. Ennek titka, hogy a tésztát jól ki kell dolgozni, nem szabad rá sajnálni az időt és az energiát.
Értékőrzők, hagyományőrzők, alkotók Oszkóban
Szép Józsi bácsi a színjátszó csoport alapító tagja volt
A 82 éves Szép Józsefet a falu nótafájának nevezik. Mindig sokat énekelt, örömét és bánatát így fejezte ki családja és barátai számára. Józsi bácsi 40 éve a helyi színjátszó csoport alapító tagja volt, még most is segíti munkájukat. Megható, érzelmes verseket ír, amelyeket a település rendezvényein ad elő nagy sikerrel. Íme, az egyik alkotása:
Ez a föld az én hazám,
Hol bölcsőmben ringatott anyám.
Hol a könny és veríték összefolyt,
Amit a zsarnokság annyiszor eltiport.
Ez a föld a nemzetnek kincse,
Sírhalmok alatt az örökös béke,
Őrködik ott a békesség angyala,
Ez a föld hantjával takarja.
Apáink vérükkel védték ezt a földet,
Mégis olyan sokszor megalázták őket,
Mert hon nélkül az ember csak gyászolja magát,
Szívéhez öleli e drága szép hazát,
Mikor a nap fénye ontja rá sugarát,
Érleli a búzának aranyos kalászát,
Lengeti a szellő szépen simogatva,
Az éneklő madaraknak se vége, se hossza.
Fent a bérci tetőn havasi gyopárok,
Lent a hegy aljában fehér gyöngyvirágok,
Százszorszép virágok édes illatában,
Itt érzed magad, a szép mennyországban.
Ide hallik most is a harangok szava,
Nem messze van innen az Istennek temploma,
Misére jöttünk el és keresztet vetni,
Istenem, milyen jó itt magyarnak lenni!
Áldd meg Istenem ezt a magyar földet,
Öleld a szívedre szenvedő népedet,
Ahol a bölcsőmben ringatott anyám,
Ez a föld még most is az én hazám.
Ha ez a föld az Isten kalapja,
Akkor mi, a nemzet legyünk rajta a bokréta.
Életének, gyermekkorának történeteit napló formájában örökítette meg, melyek 1941-től datálódnak. Korrajzot ad a régmúlt eseményeket elmesélve, valamint a település történetét is gazdagítja visszaemlékezéseivel.
Régen szinte minden parasztember tudott kosarat kötni, ami a hosszú téli estéken hasznos elfoglaltság volt. A településen Németh József hántolatlan fűzfavesszőből köt különböző méretű és funkciójú kosarakat, gyümölcs, zöldség, krumpli és fa tárolásához. Józsi bácsi a kosárfonás mellett nyírfavesszőből készít nyeles ágseprűt, ami nélkülözhetetlen a falusi portákon. Termékei a faluban találnak gazdára.
Nádler Galéria – Oszkó
Nádler László a saját házában működteti a galériát
Nádler László festőművész az 1990-es évek elején költözött feleségével Budapestről Oszkóra. A táj megihlette művészetét. Mára közel 300 alkotásából állandó Képzőművészeti Galériát működtet házában, ahová szívesen látja a művészetszerető látogatókat. Rendhagyó módon, a használaton kívüli medencét és annak épületét is kiállítóhelyként, illetve műteremként használja. Nádler László az impresszionista, realista olajfestményektől a konstruktivista, absztrakt alkotásokig széles spektrumban alkot. A művek közt láthatók mediterrán tájképek, csendéletek, portrék, pincék, falusi jelenetek, vadász és lovas témájú képek, erdőrészletek.
Képein a görög, spanyol és olasz vidék tengerpartjai, régi utcái és épületei a helyszínre varázsolják a képek nézőit. Műveiben a harmónia és a rend jelenik meg, melyre különösen figyel a művész minden képének megalkotásakor. Az 1970-es években a fonyódi és keszthelyi művésztelepek résztvevője volt. Sok művész volt rá hatással, többek közt a szintén keszthelyi kötődésű Mikus Gyula is, aki elindította a természetfestés útján. Nádler László szerint minden képnek mondanivalója és célja kell, hogy legyen, de nagy hangsúlyt fektet a mesterségbeli mívességre is. Legfőbb szándéka, hogy festményeivel, rajzaival, szobraival a természet, a környezet szépségére utalva a szemlélő szívét megörvendeztesse, és esztétikai érzékenységét növelje. Az utóbbi években a síkplasztika eszközeivel (talált, gyűjtött tárgyak beépítése a képbe) fejezi ki érzéseit, gondolatait a világ, az emberiség mai állapotáról. A gesztusfestészet technikáját alkalmazva, a különböző zenéket hallgatva színeket lát, ezeket és érzéseit mozogva-táncolva önti egyedi képi világba. Több alkalommal szervezett a helyi önkormányzat segítségével képzőművészeti alkotótábort, az itt született alkotásokat a helyi művelődési házban állították ki. Ars poeticája: „Az ember számára legdrágább az élet, s a művész az emberi jellemek konstruálására és rekonstruálására hivatott, hogy kitartóan nevelje az ember érzelemvilágát, jellemét és arculatát.”
Hegypásztor Kör – Oszkó
Kovács István is birtokosa a zsúpkötés tudásának
A 30 éve alakult egyesület tevékenysége országosan és nemzetközi szinten is mintaértékű. A klasszikus önszerveződés – közösségfejlesztő jellegét megőrizve – szociális foglalkoztatóvá, non-profit vállalkozássá nőtte ki magát, megvalósítva a kulturális alapú gazdaságfejlesztés modelljét. A megalakulást követően megvásároltak egy romos állapotú présházat az oszkói szőlőhegy egyik legelhanyagoltabb részén, amit sokéves munkával teljesen felújítottak. A helyreállítási munkák jelentős részét nyári néprajzi táborok keretében végezték, ahol a helyi és a környékbeli fiatalok mellett az ország különböző pontjáról érkező középiskolások és egyetemisták éltek és dolgoztak együtt. A résztvevők megismerkedhettek a szőlőhegyi építészethez kapcsolódó különböző népi mesterségekkel pl. aratás, cséplés, kévekettőzés, zsúpolás, sározás, meszelés. Ezt követően az épület és környezetének fenntartása, majd az újabb területek és épületek kialakítása is közösségi munkában történt. Az oszkói szőlőhegy épített és természeti értékeinek védelmét a mai napig az egyesület fő feladatának tartja. Mivel a présházfelújításokhoz folyamatosanzsúpra volt szükség és az egyesület több tagja kitűnően megtanulta a zsúpkészítés munkafázisait az idős mesterektől, így elkezdtek nagyobb mennyiségben foglalkozni a kézi aratással és a rozsszalma-feldolgozással, sőt tanítják is a mesterséget. Kovács István elnök is birtokosa zsúpkötés tudásának, amit be is mutatott.
A 25 fő sErdei Iskola és Turistaszállás szép környezetben, széles programajánlattal, hagyományőrző, interaktív foglalkozásokkal várja látogatóit. Tanösvényt alakítottak ki a szőlőhegy természeti és épített értékeinek megismerésére. A május végi Orbán – Napi Hegyi Vigadalom a borról és a hozzá kapcsolódó hagyományokról szól.
A 2005-ben kialakított Közösségi Házban működő Határmenti Vinotékában közel 40 borász több mint 150 fajta borát kóstolhatják és vásárolhatják meg az érdeklődők. A volt iskola épületében kialakítottak egy helyi gyümölcsfeldolgozót, ahová a helyben termett nagyobb mennyiségű gyümölcsöket viszik be a lakosok, és abból – térítés ellenében – gyümölcslevet, lekvárokat, dzsemeket készítenek. Ugyanitt működik az Édes Vidék Cukrászműhely is, amely helyi alapanyagokból készíti el finomságait. Az egyesület aktív közösségi élete egyéb közösségek létrejöttét is generálta (pl. Rozmaring Színjátszó Csoport, Gyöngyvirág Daloskör) és folyamatos kapcsolatot tartanak fenn a faluban működő többi civil szervezettel (Nőszövetség, Polgárőr Egyesület, Tűzoltó Egyesület). Együttműködnek az önkormányzat és a civil szervezetek programjainak lebonyolításában is.
Beke Éva és a kézműveskedés – Olaszfa
Már gyerekkoromban, általános iskolában a 80-as évek végén, 90-es évek elején nagy „divat” volt a krokodil, kígyó, stb. kis gyöngyállatkák elkészítése. Sajnos akkor nagyon korlátozott volt a gyöngyök beszerzése lehetősége, kicsi volt a kínálat és ez el is felejtődött részéről.
2004-2005 környékén kezdett el „ismét” gyöngyöt fűzni, Valkó Andrea Gyöngyfűzés titkai című könyve került kezébe, majd a Gyöngyvarázs sorozat többi kötetét is átlapozta.
Először a gyöngyállatkákkal kezdte, drótra, olcsó távol-keleti gyöngyökből. Ezután az egyszerűbb karkötők, nyakláncok következtek, tudatosan kereste a gyöngyfűzéssel kapcsolatos kiadványokat, mintákat, ismerkedett az anyagokkal, technikákkal.
Mindig is szeretett sok kicsi dologból egy új nagyot készíteni. A gyöngyfűzéshez nem igazán kell szabadkézi kézügyesség, elég a fantázia, a technikák ismerete és határ a csillagos ég. A gyöngyfűzés fejleszti a finom motorikus képességet, memóriát, megfigyelő képességet és nem utolsó sorban kitartást ad és kikapcsolódást jelent. Az internet hatalmas lendületet adott a fejlődéséhez, mindig van mit tanulni, rengeteg új minta, technika, oktató videó kering a világhálón. A közösségi oldalak elterjedésével az azonos érdeklődésű emberek megtalálják egymást, úgy is, ha az ország különböző pontjain élnek. Ki lehet alakítani csoportokat, amikben egymást segítik, tippeket adnak egymásnak, versenyen vesznek részt, vagy csak megmutatjuk, épp min dolgoznak, ezzel is motiválva a másikat. Nem lehet azt mondani, hogy konkrétan egy valakitől tanult, hanem autodidakta módon, könyvekből, internetről, videókból sajátította el mindazt, amit jelenleg tud, de még szeretne sok mindent megismerni, megtanulni. Minden újjal, amivel találkozik szeretné kipróbálni, megtanulni. Vannak olyan minták, amelyeknek a megfejtése így 12-13 év tapasztalat után is fejtörést okoz, de éppen ebben van a kihívás. Szerencsére a világháló az alapanyagok beszerzésében is segítségére van, rengeteg fajta gyöngy létezik. Az olaszfai lét e téren kissé korlátozza az ember lehetőségeit. De ő egy nagyon kitartó mindenben, nem csak a gyöngyfűzés terén. Ha valamire nem sikerül megoldást találni, – hogyan lehet egy mintát leolvasni, honnan lehetne pont azt a gyöngyöt beszerezni, – hogyan tudja a könyvtári és kulturális programokat az általa megszerzett tudást, ismeretet a gyerekeknek, vagy a hosszabb ideje fiataloknak átadni, ő addig megy utána, amíg a megoldást meg nem találja. Hiszi, ha az ember szeretne valamit, akkor azt meg tudja valósítani, el tudja érni a célját, még ha rögös út is vezet a megoldáshoz.
Világszerte nagy népszerűségnek örvend a gyöngyfűzés, folyamatosan fejlesztenek új gyöngy típusokat, például 4-5 éve jelentek meg a többlyukú és különböző alakú gyöngyök. Most már létezik például 3 lyukú V alakú is. Ezek mind-mind újabb lehetőségeket, ötleteket adnak számára az új mintákhoz, új kihívásokat jelentenek. Készít karkötőt, nyakláncokat, fülbevalót, gyűrűt, idén a hajcsatot is sikerült „kipipálnia”. Egyelőre saját tervezésű mintája nem sok van, szerinte még csak tanul és a szárnybontogatás elején van, de munkáit elnézve már több éven keresztül én nem ezt mondanám. Új területe volt az elmúlt években a gyöngykokárdra tervezése, készítése. Én is vásároltam tőle a Vajdaságból hozzánk érkező pedagógusok számára különböző formájú és alakú különleges ékszerként hordható darabokat egy egyedi nemzeti színű kis dobozkába becsomagolva. Hatalmas sikere volt az ajándéknak.
Hasonlóan különleges alkotása a gyöngyből fűzött Művelődési Ház képe, melyet bekeretezve láthatunk a ház falán.
Célja, hogy munkahelyén, az olaszfai Művelődési Házba járó különböző korú és társadalmi helyzetű gyerek és felnőtt számára is népszerűsítse a kézimunka hasznosságát és jelentőségét, a szabadidő igazán hasznos eltöltésének módjaként.
Gidrán lótenyésztő, versíró, színjátszó – Gellérfi Zsuzsa, Olaszfa
Gellérfi Zsuzsa életének értékei
Olaszfa, Béke u.14. Kozmafai falurész
Gellérfi Zsuzsa, 6 éves kora óta lovagol. 1983.-tól Dunakeszin amatőr zsokéként, telivér lóval galopp versenyzett. Szobája falát számtalan díj, oklevél díszíti.1990 óta tart Olaszfán Gidrán lovakat. Az eredetileg huszár-lóként tenyésztett Gidrán jól alkalmazkodott a megváltozott igényekhez és mára kedvelt sport- és hobbi lóvá vált. 5 lova van. Legidősebb lova Nimród, a tíz éves mén, ami utolsó vérvonalból származik. A Gidrán ló, 1858 óta bejegyzett fajta.
A lovak tartása, tenyésztése mellet a célja, a fajtamentés és népszerűsítés is. A falu és a Hegyhát közösségi rendezvényein huszárlovas felvonulással színesíti a programokat. Lovaglást tanít. Portája nyitott a lovak iránt érdeklődő közönség előtt. Kapcsolatot tart lovas szervezetekkel, hagyományőrző lovas huszár egyesületekkel. Tagja az országos Gidrán Szervezetnek, a Gidrán Sport Lovas Egyesületnek, és a Vas Megyei Lovas Egyesületnek is.
Zsuzsa a természet, és a szülőföldje iránt érzett szeretetét, a lovak iránti érzelmeit, gyakran versbe foglalja. Édesapjával, néhai Gellérfi Józseffel közös verses kötete jelent meg, 2015-ben. A kötet címe: Szárnysuhogás és Patadobogás. Irodalmi élményei közül kiemelkedőnek tartja, hogy Olaszfán személyesen is találkozhatott Móra Magda költőnővel, akinek az édesapja Móra Ferenc unokaöccse volt. Versíróként, és amatőr előadóként, színjátszóként is igyekszik népszerűsíteni a falujához kötődő költőnő életművét. Rendszeresen díjazott előadója a Nagy Gáspár tiszteletére évente megrendezett „Költő Hazatér” vers és prózamondó találkozónak Vasváron.
Méhek között – Olaszfa
Olaszfán, a Széchenyi István utca 15 sz. alatt található a Molnár család méhészete.
Molnár Attiláné Ibi agrármérnöki végzetséggel rendelkezik. Nyugdíjasként, jövedelem kiegészítésként tartja fönn a családi méhészetet. Méztermelő tevékenységével színesíti a helyi és Hegyháti tájtermékek választékát.
A méhészkedést autodidakta módon, szakkönyvekből tanulta ki. Nyolc éve foglakozik méhekkel, az anyaméhek a saját nevelésből származnak. Molnárné kilencven méhcsaláddal foglalkozik. Egy – egy családnak kb. 40 ezer tagja van. A telek végében a méhek számára ideális természeti környezet, akácos van telepítve csodás rendezettséggel. Az ültetvénynek kettős haszna van, nyári melegben árnyékot tart a kaptárok fölött, virágzáskor pedig a fák közelsége megkönnyíti a hordást.
A fasorok között helyezte el a 90 db kaptárt. Kaptárai szépen, rendezetten, gondos kezek munkáját dicsérve állnak egymás mellett katonás rendben, tisztaságban a nyílegyenes sorban ültetett akácfák alatt. Saját készítésű, keretes kaptárokat használ.
A méhcsaládokat nem utaztatja, állandó telephelyük van. Az akácon kívül, repcéről, napraforgóról, s más vegyes termőterületekről tudnak nektárt hordani a méhek. Rajzás alkalmával a méhrajt érdemes kezelni atkák ellen, ami nagyon hatásos, mert így hosszú ideig a család atkamentes lesz, az atkaszám csökkentése a legfontosabb a védekezés során.
Ő csak is, és kizárólag engedélyezett szereket használ az irtásra. Agrármérnöki tudása is segíti az egészséges állomány fenntartásában. Szakmai kapcsolatot a Méhész Szövetséggel és a méhész ismerőseivel tart.
Egy „jó évben” 15 mázsa körül van a mézhozam. A családi szükségletet jóval meghaladó mennyiségből a helyi közösségi rendezvényekre is ajándékoz, főleg Advent idején. Az óvodai, és közösség házi rendezvényein is népszerűsíti a mézfogyasztás előnyeit. A fennmaradó mennyiséget őstermelőként értékesíti, így távolabbi vidékeken is megismerhetők az olaszfai Molnár család finom mézei.
Varga Zoltán, magyar bor lovagja – Olaszfa
Varga Zoltán díjnyertes borai és díjai között
Varga Zoltán, az olaszfai szőlőtermelő, több díjazott borral és pálinkával rendelkező borász, már a pincéje előtt sétálgatva várta értékfeltáró csapatunkat. Szerényen mutatta be kis vállalkozását rendben tartott, gondozott szőlőt, amelynek nagy részét odaérkezésünk előtt már a korai érés és a seregélyek étvágya miatt le kellett szüretelni. De a madarak és más erdei állatok ellen felrakott zöld háló még néhány fürtöt védett a kártevők ellen. Az erdő közelsége miatt villanypásztorral is védenie kell az egész éves munka gyümölcsét. Hiszen akinek volt és van szőlője az nagyon is jól tudja, hogy a szőlővel mindig kell dolgozni, ha szeretnénk, hogy ízletes, zamatos gyümölcsünk legyen a szüretre.
Olaszfai gyökerekkel rendelkezik, szülei is itt éltek és korán befogták a ház körüli munkába, Nem nagyon kellett erőltetni, mert szívesen tevékenykedett az állatok körül és a földeken. A hetvenes években a megnövekedett állatállományuk ellátásához már az egész család munkájára szükség volt. A kilencvenes évek elején ugyan műszaki pályára megy, de ekkor is be kell segítenie a háztáji munkákba. Sorra szűntek meg a munkahelyek a környéken, így testvérével 2000 őszén elhatározzák, hogy nem hagyják veszni szüleik örökségét. Szarvasmarhákat vásároltak, földművelésbe fogtak. Így ma már 2500 ha földet művelnek és 1500 szarvasmarhát tartanak. Van egy a Zalaco Sütőipari Zrt.-vel közösen alapított tejfeldolgozó üzemük, ahol a saját tejből állítják elő a különféle finomabbnál finomabb tejtermékeket. Olaszfa 20 km-es körzetében főként kukoricát, repcét, napraforgót, gabonaféléket és szálas takarmányokat termelnek. Kihasználják a fejlesztésekhez a pályázati támogatásokat, így 2005-ben 8 hektár körtét telepítettek. Elsődlegesen téli fajtát, amit kordonos rendszerben művelnek meg. Egy növényvédő szakember szerint ezt évente 24-szer kellene megpermetezni, amivel ő nem ért egyet, ezért a fák és növények védelmét környezetbarát, hagyományos módszerekkel valósítja meg, míg a tápanyag utánpótlást szerves trágyával.
E kis kitérő után visszatértünk a szőlőhöz, ami legközelebb áll a szívéhez. Felmenői között mindenkinek volt szőlője, bora, pálinkája. A direkt termő szőlőket kicserélte francia és magyar fajtákra, amit kordonos művelésben telepített. Csak kén és réz tartalmú szereket használ. A kemikáliákat ebben az esetben is, amennyire csak lehet, elhagyja. Természetesen bort szeretne fogyasztani, amit másoknak is szívesen kínál. A fehér fajtákat reduktív eljárással készíti, tartájban érleli. A vöröset pedig természetes erjedéssel, nem ad hozzá élesztőt. Utána minimum egy évig fahordóban tárolja, majd ezt követően egy fél évig a palackban. Borait rendszeresen – és ahogy a szőlőhegyi pince falán is látható, pedig ez csak töredéke az általa elnyert díjaknak – és eredményesen méretteti meg kistérségi, megyei, balatoni, somlói, horvátországi versenyeken. Ezért is nyerhette el 2013-as évjáratú malbecje Vasvár város bora kitüntető címet 2017-ben, amit a Békenapon, – az ünnepen, amikor a kútból is bor folyt – mutattak be az érdeklődőknek.
A szőlőművelés iránti elhivatottságát mutatja, hogy szeretné visszaadni a helyi önkormányzattal közösen a szőlőhegyek becsületét, rávezetni a termelőket a környezettudatos gazdálkodásra, illetve arra, hogy a Hegyháton is lehet minőségi borokat előállítani, minimális kemikáliával. Fő életelve, hogy „élhető világot kell hagynunk az utódainkra.” Hisz abban, hogy fejleszteni kell ezen a területen is, mivel van jövője a magyar boroknak a piacon. Mi tanúsíthatjuk is, hogy így van, mivel több palackból is kóstolhattunk szíves kínálással kísérve. Elhivatottságát, szakmaszeretetét is mutatja, hogy tagja az Oszkói Borbarát Körnek, ahol az élhető világról alkotott nézeteiről tagtársait is meg kívánja győzni. Tagja még a Somlói és az Európai Borlovagrendnek, ahol nézeteit hangsúlyozva elkötelezett híve a magyar bornak és a kulturált borfogyasztásnak. Elismerésünket, az általa végzett lelkes borász és vállalkozói tevékenységéért nem csak mi fejeztük ki és ismertük el, (bár mi csak lelkesen tudtunk gratulálni neki), hanem a Szakmai Elit is, hiszen 2017-ben az ÉV VÁLLALKOZÓJA kitüntető címet adományozta neki!
Takács Istvánék hagyományos életmódja, Rózsika néni bukta receptjével – Nagytilaj
Rózsika néni és férje, István büszke a település értékeire
Takács Istvánné Rózsika néni (71) diós csigát, lekváros buktát, diós és gesztenyés kiflit sütött nekünk. Amíg dagasztott, előkerült a férje, István (76) saját bora, aztán meg a harmonikája is, amin korábban sokat játszott. Megesett, hogy közösségi rendezvényre hívták, és maga is meglepődött, milyen jól szórakoznak az emberek. Megfogalmazta számunkra, hogy „mit tett az ember lelkével a mulatás: felszabadította.” A régi falusi mulatságok élményeit, tapasztalatait így sűrítette össze: „Az ember lelke egészen megváltozik a közösségben. Feloldódik, kitombolja magát.” Pista bácsi úgy véli, hiányzik a faluból egy tanító vagy egy „kulturális felelős”, aki szervezné a közösségi életet. Saját vegyes pálinkájából kínált minket, amit ugyan Petőmihályfán főzetett, de a Telekesen maga szedte gyümölcsből.
Pista bácsiék háza 1972-ben épült, azóta Tilajban laknak. 40 éve vadászik, rengeteg trófea van a folyosón. Egy fiuk és egy lányuk van. Három éve átadta a vejének a vadászási jogot, Pista bácsi azóta tiszteletbeli tag a vadásztársaságban. Trófeára nem vadászhat, csak őzsutára, szarvastehénre, borjúra, vaddisznóra, dúvadra (rókára, szajkóra, fácánra, borzra). Amíg aktív vadász volt, minden este kiment, de már nem jár ki, csak havonta egyszer- kétszer. Amint tőle megtudtuk, a Nagytilaj – Bérbaltavár vadásztársasághoz 3100 hektár tartozik, a 90-es évek végén még 10 ezer hektár volt, Oszkó is idetartozott, illetve Mikosszéplak és Zalabér egy része. Jelenleg 22 fős a vadásztársaság, akkor 50-70 vadászt számláltak. Régebben szokás volt, hogy a tilaji búcsúra lőttek egy vaddisznót, és elosztották öten-hatan maguk közt a húst. 10 évvel ezelőttig volt minden évben vadászbál vadvacsorával Tilajban vagy Baltaváron, Potypusztán, Egerváron. „Szép is volt eljárni oda.”
Rózsika néni a konyhában, az immár megtöltött és sütőbe került kiflik, bukták illatában azt mesélte, minden hétvégén készít valamit: rétest, lepényt, gyümölcskenyeret, krumplis, sajtos vagy leveles pogácsát, diós, mákos vagy kakaós kalácsot. Természetesen krémest és tortákat is tud, ha valamelyik unokának születésnapja van. Szüretkor pogácsát, kalácsot visznek fel a hegyre, ott főzik bográcsban a gulyást. A szőlőjüket maguk művelik, Pista bácsi sokat dolgozik vele, naponta feljár, mostanában azt figyelgeti, nem forrt-e ki a bor. Rózsika néni segít, ha tud, de az utóbbi időben egyre kevesebbet, mert egyre jobban fáj a lába. 10 sor kordonos szőlőjük száz méter hosszú, ötven méter széles. A fiúknak mellettük van birtoka. Milyen szőlőtőkéik vannak? Saszla, olaszrizlig, szlanka, othello, irsai olivér. Csak saját fogyasztásra készítik a bort, de az elég is a családnak. A süteményekbe mindig Rózsika néni saját lekvárjai kerülnek, ahogy most a buktába is a szilva, a sárgabarackot csak úgy külön megkóstoljuk kanállal. Szezonálisan minden gyümölcsből tesz el – „mert így szokták meg” –, van eper, szeder, ribizli, meggy, cseresznye. Az őszibarackból kompótnak lesz, mindig sok az eltett lecsó is.
Horváthné Kántor Klára polgármester szerint olyan ízletes savanyúságokat senki nem készít ezen a vidéken, mint Rózsika néni. Gömbölyű paprikából, gyöngyhagymából, uborkából (kaporral), káposztából, céklából. A vegyes savanyúságba köménymagot nem tesz, mert a férje nem szereti, de borssal, mustármaggal is jól meg lehet azt fűszerezni. Pista bácsi mindig segít reszelni a hozzávalókat: sárgarépát, káposztát, hagymát, uborkát. Megígérjük, hogy e híresen jó végeredményt legközelebb kóstoljuk meg, tehát kell, hogy legyen legközelebb.
Rózsika néni szilvalekváros buktája és diós csigája
Érdekesség, hogy mindkét sütemény ugyanabból a kelt tésztából készül. Először 5 dkg élesztőbe egy kis cukrot és só teszünk, amelyet aztán tejben felfuttatunk. Miután felfutott, beleöntjük 1 kg lisztbe, majd hozzáöntünk 2 evőkanál olajat és egy kis tejet (amennyit felvesz, kb. 1,5 litert). Ezután összegyúrjuk tésztává. Az asszonyok „tudják, milyen gyengére kell gyúrni”! Majd lelisztezzük a tetejét, és egy konyharuhával letakarjuk (Rózsika néni még egy vánkost is rárak, hogy melegebb legyen a levegője, hamarabb megkeljen). Kb. fél, háromnegyed órát pihentetjük így. Ha már megkelt, kis cipókat formálunk, majd azokat vékonyra kisodorjuk.
Ekkor a tészta egyik részéből szilvalekváros buktát készítünk. Ajánlott a tavalyi év lekvárját felhasználni, ha még maradt, mert az idei kifolyna belőle. Hasznos tanács még lekvárkészítésnél, hogy a szalicilt ne a lekvárba tegyük, hanem a celofán tetejére, mert így az íze nem megy bele a lekvárba. A tészta másik feléből diós csiga készül. A darált dióba citromhéjat, vaníliás cukrot és cukrot teszünk. A kinyújtott tésztát tejjel kenjük meg, hogy jobban rátapadjon a dió.
Rózsa Imréné Ilonka néni egyházi énekei
Nem volt könnyű élete Rózsa Imréné Ilonka néninek, de sok vigasztalást talált az egyházi énekekben, amelyeket az édesanyja testvérétől tanult, ahogy mondta, mindig nagyon szeretett templomba járni. A korábbi plébánossal, Farkas Lászlóval 2000-2010 között számos zarándokhelyre elutazott, és Mária- illetve Jézus Szíve énekeket énekelt. Verandájára kiülve hallgattunk meg tőle néhányat, ahol diótörés közben találtunk rá. Énekei között voltak például a „Nézz le a mennyből öröködre, Mária nagyasszonyunk…” és a „Fájdalomtól roskadozva jöttünk anyánk, hozzád…” kezdetű dalok.
Tőke Aranka csuhébabákat készít – Nagytilaj
Tőke Aranka csuhébabákat készít, piacon árusítja őket Zalaegerszegen, Szombathelyen. Minden kukoricalevél nem jó, meg kell válogatni, melyikkel könnyebb bánni. Az út széléről, szomszédoktól, ismerősöktől szerzi be a csuhét. Modellek nélkül dolgozik, saját ötletek alapján, mondja, hogy amikor nem tud aludni, elképzel egy-egy figurát vagy kompozíciót, reggel pedig nekilát a kivitelezésnek. Összerakja az alapot, minden elem csuhéból van, a kötözések is, aztán ráragasztja a díszítéseket, száraz virágokat, a benedvesített, így formálható kukoricahajat, végül lelakkozza. Egy baba két óra alatt készül el, egy betlehem két nap alatt. Aranka a „gyüttment” találkozón Oszkóban a Hegypásztor Kör hegyén tartott kézműves foglalkozást a gyerekeknek, akik addig nem is ismerték ezt az anyagot, nem is tudták, mi az a csuhé.
Az édesapjáról, Tőke Imre neves fafaragóról (1927-1997) azt meséli, hogy pásztor és juhász volt, a Richárd majorban őrizte a juhokat, akkor kezdett faragni, mikor megromlott az egészségi állapota, fél tüdővel élt, tizennégyszer műtötték. Először egy birkát vett, aztán lett kettő, három, egyre gyarapodott a saját nyáj, mellettük volt ideje faragni, először juhászbotot, kampósbotot készített. Néha „kidőlleszkedett” a kerítésre, nem mászkált a faluban, egész nap a műhelyben dolgozott, ez volt az élete. Jó időben odaült a diófa alá, ott faragott – szobrot, képet –, mindig ténykedett valamit. Részben megrendelésre dolgozott, részben a saját elképzelései alapján. Az erdészettől kapott fát, abból faragott – például juhászt, idős asszonyt kapával –, önkormányzatok, környékbeliek, szombathelyiek, szobrászművész barátok vásároltak tőle. A kecskeméti Magyar Naiv Művészek Múzeumában több alkotása van. Templomi szobrokat is készített, így Alsóújlakra, a szülőfalujába is, és a nagytilaji Szent Márton templom számára is faragott keresztet. Hétvégéken a velemi alkotóházba járt, alapító tagja volt a Velemi Népművészeti Stúdiónak, ott mindent ők készítettek a társaival. Barátja volt az 1980-as években véglegesen Vas megyében letelepedett Ördögh László festőművész és a zalaegerszegi Németh János keramikus.
Tőke Imrének három gyermeke van: Aranka lánya, aki az összes szerszámot őrzi és édesapja jó néhány alkotását, illetve két fiú: ifj. Tőke Imre, aki édesapja „harmadik keze” volt, sokat faragott, meghalt 2006-ban, Tőke József pedig Bérbaltaváron lakik, házát megismerni a szép faragott kerítésről, ő a Nagy Gáspár Emlékház gondnoka.
Dr. Kiss Imre munkássága – Mikosszéplak
dr. Kiss Imre tanító síremléke a temetőben
Mikosszéplak életének alakulásában jelentős szerepet töltött be a néhai dr. Kiss Imre. Róla a volt polgármestertől, Horváth Istvántól, valamint a falu néhány idősebb lakójától tudtunk tájékozódni, akik egytől-egyig szeretettel és tisztelettel emlékeztek a falu egyik legnagyobb közösségkovácsoló egyéniségére.
Dr. Kiss Imre (1907-1994) pedagógusi pályáját Vasváron kezdte, tanfelügyelőként. Ezzel követte a családi hagyományt, hiszen szülei és nővére egyaránt pedagógusok voltak. Munkásságának egyik fontos, a település életére is kiható eseménye volt, hogy részt vett a körzeti iskolák létrehozásában. Ezután igazgatóhelyettesként tevékenykedett. Színdarabokat, énekkart és zenekart működtetett. Az amatőr művészeti közösségek nagy népszerűségnek örvendtek az itt élők körében. Ő maga is játszott hangszereken, hegedűn és zongorán. Borsits Magdi néni, férjezett nevén Németh Károlyné, aki szerepeiért elismerő okleveleket kapott, nagy szeretettel beszélt lányként és édesanyaként megélt fellépéseikről. Szigligeti Ede: Liliomfi, valamint Csíki Gergely: A nagymama című darabját említette. Ez utóbbi főszerepét már asszonyként játszotta.
Azt is megtudtuk, hogy a Tanító úr jó barátságot ápolt Sárdy Jánossal (neves színész, operaénekes volt), aki azzal segítette a társulatot, hogy jelmezeket szerzett az előadásokra. Magdi néni máig nagyon büszke rá, hogy a nagymama főszerepét Honthy Hanna (Kossuth-díjas színművésznő, operettprimadonna, érdemes és kiváló művész) ruhájában alakította.
Az előadások bevétele is hozzájárult az 1930-ban megépített Hősi emlékmű felépítéséhez, melynek kezdeményezője és a folyamat koordinátora szintén dr. Kiss Imre volt, amit az emlékművön ma is hirdet a tábla.
Dr. Kiss Imre fáradhatatlan munkával felpezsdítette a község kulturális és közösségi életét, amiért a mai napig nagy tisztelet övezi Mikosszéplakon. Gondolkodásmódja, munkássága példát állít mindannyiunk elé.
Báró Mikos Ede tevékenysége – Mikosszéplak
A Mikos család építtette a templomot is
Mikosszéplakon ma is szeretettel gondolnak vissza báró Mikos Edére. Horváth István, a település volt polgármestere, a Települési Értéktár Bizottság jelenlegi elnöke mesélt erről.
A Mikos-família 1669-ben kapott magyar nemességet, majd a XIX. században (1825-ben) bárói címet is. Cselédjeikkel példásan jól bántak, jó gazdák voltak, így emlékeznek rájuk. Ők építtették Mikosszéplak két legjelentősebb és legismertebb épületét, a Mikosd-kastélyt és a Szűz Mária Neve templomot. Előbbit a későbbiekben gyermek- és felnőtt üdülőként is használták. Mikos Ede báró jó barátságot ápolt a festő, Than Mórral, aki bevezette a családot, de leginkább a báró fiát, Jánost a festészet fortélyaiba. Ennek köszönhetően a templomban a mai napig látható az oltár mögött Mikos János festménye. Than Mór 1869-ben festményt készített báró Mikos Edéről, melynek hátterében látható a Mikosd-kastély is. Mikos Ede báró halála után (1873) lányaira, Olgára és Gizellára szállt az uradalom, mert fiát, Mikos Jánost kitagadta, pazarló életvitele miatt. 1876-ban azonban a két lány és János egyezséget kötött, így a báró fia megkapta a sorokújfalvi és a mikosdi uradalmat. Nem sokkal később viszont Mikos János rossz anyagi helyzete miatt kénytelen volt eladni a kastélyt és az uradalmat, így 1891-től Zierer Vilmos bécsi bankár lett az új tulajdonos. A későbbiekben SZOT gyermek- és felnőtt üdülőként is használták, majd leépült, tönkrement. A faluban tett fejlesztésekért, építkezésekért és az emberekkel való jó bánásmódért a település lakói kezdeményezték, hogy az akkor még csak Széplaknak nevezett községet nevezzék át a Mikos család után. Így 1906-ban a falu új neve Mikosszéplak lett, örök emléket állítva a Mikos családnak, leginkább báró Mikes Edének.
Értékes emberek Hegyhátszentpéteren – Szecsődi András zsúpkészítő
Szecsődi András még ma is foglalkozik zsúpkészítéssel
Szecsődi András zsúpkészítő, a népművészet ifjú mestere hegyhátszentpéteri lakos. Egyike azon keveseknek, akik ma is aktívan foglalkoznak a zsúpkészítéssel. András eleinte autodidakta módon kezdte elsajátítani a mesterséget, majd a szakmában jártas mesterektől – Nagy Endre, Kaiser István – tanulva tökéletesítette tudását. 2011-től a saját, 4 hektáros területén megtermelt alapanyagból dolgozik. 12 ezer darab zsúpot tud elkészíteni évente a megtermelt alapanyagból, ami kb. 600 nm tető lefedésére elegendő. Hosszú a folyamat, mire az őszi vetésű rozsból a tetőre kerül a rozsszalmából készült zsúp. András az aratást június végén, a teljes érést megelőzően, az un. viaszérésben egy speciális arató- és kévekötő géppel végzi, ami lehetővé teszi, hogy törésmentesen egyben maradjon a rozsszalma. A learatott szalmakévéket kepébe rakja és két hétig száradni hagyja, majd a behordást követően kazlakban tárolja. A felhasználás előtt saját gépeivel csépli és tisztítja az alapanyagot. A hulladék sem megy kárba, mivel abból koszorúalapok készülnek, vagy kis kockákba bálázva téli tüzelőnek is alkalmas. A megtisztított és kicsépelt kévékből megkettőzéssel készíti el a zsúpokat. Kétféle zsúpot készít. Az egyik a „tökös alsó”, vagy szoknyás zsúp, a másik pedig a „gatyás”, vagy sima zsúp. Az elkészült zsúpokat saját szálukkal megkötve rögzíti fel az általában 40 cm-es léckiosztású tetőkre. Az alsó sorra köti a szoknyás kévét, a többi sorba pedig a sima zsúpok kerülnek, majd a Vasi-hegyhátra jellemző fonott tarajos gerinccel zárja a tetőt. Más tájegységeken jellemző még a sározott, vagy ömlesztett szalmás gerincfedés is, amit szintén el tud készíteni András. Szinte az ország minden részébe hívják dolgozni. Főleg tájházak tetőfelújítását végzi, de néha magánszemélytől is kap megrendelést kerti kiülők, présházak fedésének elkészítésére. Természetesen saját falujában, a hegyhátszentpéteri tájház zsúpfedésének karbantartását, felújítását is András végzi.
Kaposi Lászlóné csuhétárgy készítő tevékenysége – Győrvár
Kaposi Lászlóné, Juci néni Erdélyben született és gyermekkorát is ott töltötte. Később – 1955-ben – Magyarországra, Győrvárra ment férjhez és azóta is itt lakik. Juci néni egész életében ügyes kezű volt, azonban a kézimunkázással komolyabban 1985-ben kezdett el foglalkozni, mikor betegsége miatt már nem tudta munkáját a szombathelyi STYL ruhagyárban folytatni. Felhalmozódott szabadidejét hasznos tevékenységgel igyekezett kitölteni; koszorúkötésbe kezdett, ami némi jövedelmet is hozott a házhoz; horgolt, hímzett, illetve a fafaragás és a csuhékészítés művészetével is el kezdett megismerkedni.
Legjelentősebb munkái csuhé alapanyagból készültek, köztük rengeteg népviseletes figurákkal, apróbb tárgyakkal, valamint betlehem összeállításokkal, melyek közül egyik műve országos díjat is nyert. A csuhézás fortélyait önállóan tanulta meg, kezdetben más mézművesek tárgyainak leutánzásával. Juci néni kizárólag természetes alapanyagokból formálta műveit, köztük, kukoricacsuhéból és hajból, faragott fából, illetve egyéb apró magvakból és termésekből. A babák ruháinak festéséhez is a környezetében fellelhető eszközökhöz nyúlt.
A csuhézás mellett fafaragással, makettek készítésével is foglalkozott. Legszívesebben gyermekkorának színterére, Erdélyre jellemző környezetet, parasztházakat, kutakat, székely kapukat és különböző háziállatok formált meg fából. Kiállításai a falu és a környékbeli települések rendezvényeinek megszokott, ám kissé sem megunt, bámulatos elemeit alkották. Bár Juci néni idős korából fakadóan már nem foglalkozik kézműves tárgyak készítésével, a Faluházban megtekinthetők babái, melyek hagyományos öltözékeket és elfeledett paraszti munkákat jelenítenek meg. Rendezett, takaros fából készült portái a régmúlt vidék hangulatát idézik.
Értékes emberek Gersekaráton – Németh Imre kovácsmester munkássága
„A kovács addig dolgozik, míg meleg a vasa” – vallja Németh Imre kovácsmester
„A kovács addig dolgozik, míg meleg a vasa” – vallja Németh Imre kovácsmester, aki Telekesről származik, mely Gersekaráttól néhány kilométerrel délebbre fekszik. Nyolcan voltak testvérek, ő az általános iskolai tanulmányai után kollégiumba ment 1969-ben. Ekkor a hőkezelés és kovács szakma között választhatott, és mivel a hőkezelés számára semmit nem mondott, inkább a kovácsmesterséget választotta. Bátyja Vasváron tanult, szintén kovácsnak, de ő nem gyakorolja a szakmát. Eleinte a helyi termelőszövetkezetnek dolgozott, ekkor még hobbi szinten foglalkozott a fémmegmunkálással. Idő kellett, hogy megszeresse a kovácsolást, de húsz éve teljes egészében a szakmájának él. Tóth Tamás (szombathelyi barátja) segített neki a tervezésben. Műhelye saját udvarán található, és otthona berendezésének jó részét saját maga készítette. Már a ház elé érkezéskor díszes kapu mutatja: itt egy kovácsmester él. Otthonának előszobája is szinte egy bemutató terem, gyönyörű példája, miként lehet mindennapi használati tárgyainkat tartós és szemgyönyörködtető módon elkészíteni.
Munkájához a nyersanyagokat hat méteres vasrudak formájában szerzi be Szombathelyről. A hőkezelést és a festést más végzi, ő a formáját, lelkét adja a tárgyaknak. Általában egyéni megrendelésre dolgozik, magánszemélyeken kívül több település önkormányzatától is kap feladatokat. Többnyire kerítéseket, asztalokat és ablakrácsokat készít jellegzetes motívumokkal. Jelenlétünkkor hegyes lándzsa alakú kerítéselemeket kovácsolt éppen. Főbb munkái között megemlített egy olaszországi nagykaput, mely öt méter széles, és három méter magas. Viszont helyi alkotásaira büszkébb, például a vasvári „Születések fájá”-ra, melyen minden egyes vas szív egy gyermek születésének állít emléket. Gersekarátnak a templomajtó vasalatát készítette el, felajánlásként. Környező településeknek temetőkaput, és dísztárgyakat készít, mint például Petőmihályfán a rózsakert körüli padokat. Gyermekei már nem a településen élnek, unokái viszont (bízik benne) érdeklődnek majd a kovácsolás iránt.
Értékes emberek a Egervölgyön – Auer István, Pista bácsi faluépítő tevékenysége
Auer Pista bácsi meghatározó tagja volt a helyi közéletnek
Az egervölgyi látogatás legnagyobb élménye volt, hogy megismerhettem a 94 éves Auer Istvánt, Pista bácsit. A máig fizikailag és szellemileg aktív, jó kedélyű bácsi mindig is meghatározó tagja volt a falu közéletének. Felmenői a település alapítói közé tartoztak. Asztalosként keze munkáját dicsérik a templom szenteltvíz tartói, a kultúrház és rengeteg lakóépület ajtói, ablakai. A kosárfonóként és kertészként is tevékenykedő úrnak nem csak keze nyomát viseli a falu. A közélet tevékeny tagjaként nagy befolyással volt a falu fejlődésére. Neki köszönhetőek az akkori újítások, mint az orvosi szolgálat, a kenyeres kocsi, a kultúrház, de még az iskola 7-8. osztályának bevezetése is. Lelkesedése és elkötelezettsége máig nem lankadt. A polgármester asszonynak levélben küldi ötleteit, tanácsait.
Hogy mi minden belefér egy életbe, arra Pista bácsi élettörténete döbbentett rá, kifejezetten azzal, hogy a több órás beszámoló után az is kiderült, hogy harmonikázni is tud, anno sok lakodalomban szórakoztatta a násznépet. A több száz nóta közül, amelyeket Auer István ismer, én egy szomorúbb dal fültanúja lehettem, ami könnyeket csalt a szemembe és örömöt a lelkembe. Az a sokat látott bölcsesség, ami nem önmagát, hanem a közösség és az eljövő generációk érdekeit tartja szem előtt így szól: ,,Amikor én már nem leszek, a kezem nyoma akkor is itt marad a faluban.”
Tausz István helytörténeti kutató munkássága
Tausz István és a kutatók egy csoportja Tausz István, bár ma már nem él Egervölgyben, máig ő a falu legfőbb ismerője, akinek nehéz olyan kérdést feltenni település történetéről, régi épületeiről, amire ne tudná a választ. István eredeti szakmáját tekintve földmérő, de egy régi tanára hatására kutatni kezdte, először csak a saját családja betelepülésének történetét, aztán a falu keletkezését. Majd Hajba Sándor tanár úr, helytörténet kutató 1997-es halála után kötelességének érezte, hogy folytassa a munkát. Kutatásai során eljutott a Németújvár melletti területre, ahonnan a családja származik, majd Alsó-Ausztriának arra a részére, ahonnan a falut alapító telepesek érkeztek. A falu 250 éves fennállása alkalmából kapott megbízást egy helytörténeti kiadvány elkészítésére. A kéziratok 2006-ban álltak össze, a könyvet Egervölgy történetéről 2007-ben, pályázati forrás segítségével sikerült kiadni 1000 példányban. A könyv anyaga Tausz István és elődje, Hajba Sándor több évtizedes kutatásának anyagait tartalmazza. Olyan különlegességeket is, mint 1756-ban Egervölgyben kérdőíves módszerrel a falu történetét, értékeit kutató cserkészcsapat feljegyzéseit, egy 1930-ból származó iskolai csoportképet, amin a falu minden gyermeke látható, ahogy körülülik a tanító nénit. A gyűjtemény darabja egy régi padlásról előkerült megkopott levelezőlap is, amely a szentháromság szobor 1907-es felavatását ábrázolja. Különlegessége, hogy a képen a falu akkori teljes lakossága, összesen 412 fő szerepel. Tausz István szülőfaluja, Egervölgy mellett jelenlegi faluja, Kám történetét is kutatja. Egervölgy tekintetében is vannak további tervei, a község eredetének kutatását szeretné folytatni.
Pálinkafőzés Csipkereken
Vörös László helyi amatőr pálinkafőző a faluban, aki csak saját magának készít pálinkát, de kedves vendégeit rendre kínálja saját párlataival. Már 32 éve foglalkozik főzéssel hatalmas szakmai háttérrel.
A kiváló pálinkakészítésének előkészülete már a fa metszésével elkezdődik. Régen teljesen máshogyan metszették a fákat, magasra „engedték”az ágakat. A hatalmas fák rengeteg termését a családok nem tudták felhasználni, a többletből pálinkát főzettek. Jelenleg tudatosan alacsony ágkoronát hagynak, amit gondos metszéssel alakítanak ki. Tapasztalata szerint a cefrébe csak olyan gyümölcsöt szabad felhasználni, amibe az ember szívesen beleharapna. A mosást, kivágást, csumázást követően apróra kell darálni a gyümölcsöt. A szilvát kimagozza, kézzel kicsit megzúzza. Néhány szilvafajtánál kettő napi erjedés után a mag elválik a hústól, ezután lemeri a levet, amit tovább erjeszt. A leülepedett mag így már könnyen eltávolítható. A körte és almafajták esetében gondos válogatás után répadarálón ledarálva készíti elő a gyümölcsöt. A cefréhez nem ad pektinbontót és cukrot. A cefre forrása közben a habot ereszt, amit rendszeresen, naponta akár többször is elkever. A forrásban lévő cefre a lezárt hordótetőt felpúposítja, ilyenkor a csatot meglazítja, így a gázok szabadon távozhatnak. Ha már a hordótető nem dudorodik, akkor az erjedés befejeződött. A cefrés hordót főzésig nem nyitja ki.
Vörös László duplafalu rézkupolás kisüstöt használ, melyet akácfával fűt fel. Sajátos pálinkafőzési tesztet fejlesztett ki: egy kanálba önti az alkoholt, majd a tűzbe „vágja”, ha a tűz nem lobban be, akkor jó az alszesz, mert nincs már benne szeszpára. A kész pálinkát üvegbe tölti, amit fadugóval lát el. Három hónapig sötét helyen tárolja a pálinkát, azért hogy a pálinka aromája összeérjen.
Gyógynövények ismerete -Csipkerek
László Tamásné Rózsika az édesapja révén csöppent a gyógynövények világába. Kezdetekben még csak a mezőről gyűjtötte az alapanyagokat, de most már otthon is termeszt gyógy- és fűszernövényeket. Ezeket a növényeket szárítással tartósítja, hogy a színüket megőrizze, újságpapír között szárítja. A szárított gyógynövényekből legtöbbször teákat főz, de készít belőle kenőcsöt, alkoholos italokat és különböző ízesítő eceteket is. Az alkoholos italok alapja a pálinka, a gyógynövényeket pálinkába ágyasítják, majd az érlelési idő leteltével (minél többet áll, annál finomabb és selymesebb lesz) leszűri, és a gyógylevet kockacukorra csepegtetve fogyasztja. A gyógynövényekből készít különböző szörpöket is, például bodza, levendula, vörös rózsa, ribizli, málna. Tapasztalata szerint a különböző gyógy- és fűszernövények különböző betegségekre vannak jótékony hatással. Például:
Cickafark: vizeleti panaszokra, meghűlésre.
Kamilla: bélbetegségekre és megfázásra.
Mentafélék: (borsmenta, ananászmenta…) torokgyulladásra, megfázásra, emésztésserkentő.
Köménymag: puffadás gátló.
Zsálya: izomlazító.
Torma: baktériumölő (télire nagyon jó megfázás ellen: reszelt torma, méz, citrom keveréke).
Csípős paprika: keringés javító.
Hársfavirág: megfázás ellen.
Az asszonyok szívesen készítenek házi unicumot és diólikőrt is, mindkettő alapja a zöld dió, aminek jótékony hatása van a gyomorpanaszokra. Azonban az italkészítés összetevői és elkészítésének folyamata titkos, az idegenek számára nem hozzáférhető a receptura. Annyit tudni lehet, hogy a különböző gyógynövények képezik alapját a házi unikumnak. Rózsika egyik újdonsága: fenyőrügyet szed, üvegbe rétegezi, cukrot tesz rá, majd pálinkával felönti, érni hagyja körülbelül 1 hónapig, utána leszűri. Kiválóan használható légúti panaszok ellen.
Cekkerkészítés Csipkereken
Jákai Lajosné a cekker mellett lábtörlőt és csuhébábúkat is készít
Jákai Lajosné Teca többek között cekkerkészítéssel is foglalkozik. A cekker egy hagyományos bevásárlókosár, amit kukoricacsuhéból készítenek. A készítés első lépéseként, a kukoricacsuhét megszárítja, végeit levágja és felhasználás előtt pedig beáztatja. A beáztatott vékonyra szabdalt csuhét megsodorja és egy fából készült szegekkel kivert rámára felfonja. Az oldalakkal együtt fonja a kosár fenekét is. Ha elkészült a cekker, még nem szabad levenni a rámáról, meg kell várni, míg a cekker megszárad. Ezután a kosár fülét készíti el, ami nem más, mint egy csuhéval bevont erős drót. Általában egy ilyen cekker elkészítése két napi munkával készíthető el, normál háztartás vezetése mellett. Cekkerkészítés mellett lábtörlőt, szalvétatartót és csuhébábúkat is készít.
Méhészet Csipkereken
Balog Dezső a falu egyik méhésze
Balog Dezső a falu egyik méhésze. 1961-ben Perlaki József gencsapáti méhésztől egy rajt kapott ajándékba, innen kezdődött a méhek iránti szeretete. Magánvállalkozását 1970-ben kezdte, ekkor az állomány 80 méhcsalád volt. 1982 évben vásárolt egy teherautót, amivel szinte az egész országban vándoroltatta a méhcsaládjait. Pontosan tudta, mikor – hol célszerű gyűjteni: Fejér megyébe napraforgó és Zala megyébe a repce mézért utaztatta a méhcsaládokat. A szüntelen vándorlás a jó mézkinyerés érdekében történt. A karrierje csúcsán 210 méhcsaládot számlált a vállalkozása és 18 keretes rakodókaptárral dolgozott. 2008-ig a méhészet volt a fő foglalkozása. Jelenleg 32 méhcsaládról gondoskodik. A falusiak most is előszeretettel fogyasztják az általa készített mézet.
A Pöttyös Hagyományőrző Csoport
Horváth Barnabásné a csoport alapítója
A pünkösdölés még mindig hagyomány
A Pöttyös Hagyományőrző Csoportot közel 40 éve, 1978-ban alapította Horváth Barnabásné Marika néni tanárnő (A Magyar Kultúra Lovagja). A csoport, alapítójával azóta is végzi érték- és hagyományőrző tevékenységét. Nevüket onnan kapták, hogy megalakulásukkor piros pöttyös szoknyát viseltek a lányok. Marika néni vallja, hogy a múltunk megőrzésében a tárgyi emlékek is nagy szerepet játszanak, de még fontosabb a lelki örökségünk megőrzése, átadása, amely a hagyományokban és a szokásokban gyökeredzik.
Csehimindszenten nem merültek feledésbe az ünnepkörökhöz kapcsolódó hagyományok. Már a harmadik generáció jeleníti meg a pünkösdölést, a lucázást, a regölést, a korbácsolást és a betlehemezést a lakosság bevonásával és aktív részvételével. Tagjai emellett a vajköpülés és a kenyérsütést lépéseit is megtanulják és kipróbálják az egyes foglalkozások keretében. A csoport tagjai az idősek elbeszéléseiből több mint 50 CD-nyi hanganyagot készítettek, de a gyerekek gyűjtöttek archív felvételeket és régi írásos dokumentumokat is, valamint fotókon örökítették meg az épített értékeket, melyhez az anyagi támogatást a Hungarikumos és más nyertes pályázataik biztosították. A csoport színjátszó csoportként is működik. Számos díj mellett 2010-ben a VI. Meselátó Fesztiválon a „Piperéstik vagy kakaska” című produkciójuk Aranyhal-díjat, a Weöres Sándor Színjátszó Fesztiválon 2011-ben a „A Dödölle, avagy ki viszi haza a lábost” című előadásával arany minősítést kapott.
Ágseprűkötés Csehimindszenten
Az ágseprűkötés mesterségét űzi ifj. Novák József
Télidőben hasznos elfoglaltság volt az ágseprűkötés. Ezt a mesterséget űzi ifj. Novák József, Dodi, aki a nagyapjától tanulta meg a seprűkötés fogásait 3 éves korában. Az ágseprű a hagyományos falusi porták hasznos eszköze, ami nyírfavesszőből készül. Dodi hobbi szinten foglalkozik a seprűkötéssel, 70-80 darabot is elkészít egy télen. Ez a munka komoly fizikai erőt igényel. Az általa készített seprűk különlegessége, hogy nincs külön nyelük, a szorosra kötött ágakat lehet nyélként használni és kb. mellmagasságig érnek. Szívesen mutatja be tudását a helyi rendezvényeken és az iskolásoknak is gyakran tart foglalkozásokat.
Hagyományos paraszti ételnek számít a gánica, melyet László Jánosné, a helyi általános iskola igazgatónője készített el. Az asszonyok a lisztet megpirították a serpenyőben, majd vízzel felengedték, közben fakanállal folyamatosan kevergették. Szalonnazsírt kevertek hozzá. Ették lekvárral, tejföllel, savanyúsággal, de levesbetétként is szolgált, például a zöldséges szemes bablevesnél. Az iskolában a hagyományőrző foglalkozásokon tanítja meg a gyerekeket a gánica elkészítésre.
Kézművesek, helyi alkotók értékei
A faluban élő kézművesek, alkotók, mind a helyi értékeket gazdagítják egyediségükkel, különlegességükkel. Cekkerkötéssel és papucs készítéssel foglalkozik Bódi Jánosné Annus néni. Kukoricacsuhéból (fosztásból) készíti a cekkereket, lábtörlőket, edény alátéteket és más tárgyakat, figurákat. Tudását szívesen átadja a fiataloknak, Fukszberger Imréné Magdi is tőle tanulta meg az apró fogásokat, melyek során gyönyörű alkotások születnek kezük munkájaként. Annus néni a helyi általános iskolában is folyamatosan tart kézműves bemutatókat, ahol a gyerekek elsajátíthatják a csuhéfonás fortélyait. Emellett a helyi programokra, a környékbeli rendezvényekre is többször hívják kiállítani, illetve mesterség bemutatóra.
Káldi Sándor pálinkái – Csehi
Káldi Sándor édesapjától tanulta a pálinkafőzés tudományát.
Káldi Sándor 1982 óta foglalkozik pálinkafőzéssel, a technikát édesapjától tanulta, aki szintén rendszeresen készített pálinkát. Mára profi szintre fejlesztette a családi hobbit. Nagyon fontos számára az autentikusság, mindig friss, egészséges, érett, de sosem túlérett gyümölcsből készíti el az italt, ami egyértelműen tükröződik a végtermék minőségében. Kizárólag saját termésű gyümölcsöt használ, legyen az kajszi- vagy őszibarack, tüskés vagy apró körte, vagy éppen törköly. 52 fokosnál erősebbet nem főz, annak érdekében, hogy mindig jól kijöjjön az alkohol gyümölcs zamata. Az ízesítés egyébként is kulcsfontosságú szempont Káldi Sándor számára, saját ötleteivel fejlesztett ki különböző pálinkákat: házi málnaszörppel, bodzaszörppel, fenyősziruppal és fenyőrüggyel házasítja a pálinkát.
A pálinkafőzés mellett bort is készít, szintén saját szőlőből. Fél hektár területen változatos fajták teremnek: zengő, rizling, fehér burgundi, kékfrankos, merlot, othello és kardinál, valamint csemegeszőlő is. Sem a pálinkát, sem a bort nem árusítja pénzért, barátainak, segítőinek ajándékozza.
Vendégváró pogácsa Bérbaltaváron
Ami néni és Kati néni együtt sütötték a pogácsát
Sajtos pogácsát sütött nekünk Rakos Lászlóné, Ami néni (72) és Dremmel Lászlóné, Kati néni (68). Sajnos Kati néni sütője elromlott, de eszébe jutott kedves barátnője, Ami néni. Mindketten a település bevándorlói. Ami néni 52 évvel ezelőtt költözött ide, egyébként salomvári lány volt. Kati néni 44 éve él a településen. Mint megtudtuk, jó barátnők ők ketten. Együtt dolgoztak a baltavári óvodában. Mindketten özvegyek már, a temetőbe is együtt járnak, illetve gyakran sütnek közösen is. A falubeliek már tudják, hogy kihez forduljanak, ha sütni kell. Szüretkor, falunapkor vagy éppen lakodalomkor gyakran kérték fel a két hölgyet, hogy süssenek valami finomat. Egy-egy lakodalom alkalmával akár 4 adagnyi süteményt is készítettek 2 kg lisztből. Korábban főzőversenyeken is részt vettek, ilyenkor vadpörköltet, gulyást főztek. Ami néni egyébként a családjának is sokat süt: háromszöget, pogácsát, dobos kockát (mézes tészta csokis krémmel). Hat unokája és két dédunokája is van. Háromszögeit egyébként a falu doktornője és asszisztense is nagyon szereti, tíz évig takarított a rendelőben. Rendezvényekre azonban már két éve, férje halála óta nem jár el.
Andrásfai kőttmálé
Készül a hagyományos „kőttmálé”
A dalkör egyik tagja, Deáki Ferencné mutatta meg nekünk hogyan készül a hagyományos diós kőttmálé.
A recept szerint 50 dkg liszt, 3 dkg élesztő, 1 jó kanál zsír, 1 tojás, só, egy kis tej és némi elszántság elegendő ahhoz, hogy nekilássunk a vasi finomság elkészítéséhez. A langyos tejben felfuttatott élesztőt valamint a többi hozzávalót a lisztbe keverjük, majd azt egy főzőkanállal jól kiverjük, ezután hagyjuk kelni. Egy zsíros tepsibe öntjük a masszát, tetejére cukros diót szórunk. Újra kelesztjük és megsütjük.
Süssék meg Önök is, valóban finom sütemény! Jó étvágyat kívánunk hozzá!
Értékes emberek Telekesen – Nagy Árpádné Margit néni éneke
Margit néni nagyon sok dalt, éneket tud még mindig énekelni
Margit néni manapság is készít hagyományos ételeket: dödöllét, porozinkót (császármorzsát), barátfülét, gánicát, kukoricaprószát. Nekünk krumpli prószát sütött. Amíg a régi falusi finomság a sütőben volt, Margit néni végig énekelte az 1942-45 között írt „Kalász Leánykörben” vezetett naplójának teljes dalos repertoárját. Az énekek egy részét Tőke Magdolnától, a leánykör vezetőjétől, a másik részét Desics Jenő kántor-tanítótól tanulta. Margit néni 1928-ban született, 1934-ben ment iskolába. A tanító, aki nagyon a szívén viselte a magyarság sorsát, már az első osztályosoknak is tanított trianoni dalokat, hegedűkísérettel. Például: „Szőke Tisza haragjában megáradt/Szilaj habja átszakítja a gátat./ /Haragszik, mert azt beszélik felőle,/ hogy a magyar a cseláknak, az oláhnak adja jussát belőle./ /Tisza vizét magyar könnycsepp táplálja, /nem is lesz más gazdája. /Beszélhetnek Párizsban, mit akarnak, /De a Tisza minden cseppje mindörökre/ csak megmarad magyarnak”.”
Vagy: „Édesanyám sírját, minden nefelejcsét durván letarolta a galád ellenség. /Istenem, csak egyszer tudnék hazamenni,/ édesanyám sírhalmára friss virágot tenni.// Lesz még egyszer nekünk virágos ünnepünk, /Az elárvult sírra friss virágot teszünk. / Piros rózsa mellé zöld levelű lombot, /Édesanyám fehér lelke leszel te még boldog.”
Margit néni sok „párosító” nótát, egyházi éneket és vasi népdalt is tud. Elénekelte nekünk ezt a dalt is: „Levegőben szépen szól a pacsirta, / Az embernek szívét úgy felvidítja,/ nemcsak húzza édes-kedves cigányom, /a te nótád a legszebb a világon.”
Leány korában kezdte a kántorizálást, mikor még 20 éves sem volt, és első gyermekének megszületéséig, 26 éves koráig kántorkodott. Az első plébános tanította harmóniumozni. Ezután „gyüttment” tanítók kántorizáltak, aztán lett rendes kántor, és amikor megint nem volt, ismét ő ugrott be, egészen 10 évvel ezelőttig rendszeresen énekelt. Eközben elhasznált két varrógépet, amiből jövedelmük volt, felnevelt öt lányt és egy fiút, eddig hat unokája és két dédunokája született. A falu egykori tanítónője, a Telekesi Dalkör vezetője, Hábencius Ferencné Amálka néni (80) ma is eljár még hozzá eltanulni tőle a régi dalokat. Közöttük több olyan van, amely helyi illetőségű földrajzi nevet tartalmaz, például a „Mikor én a Sárvíz parton halásztam/ Száraz ágon zöld levelet találtam./ Megtaláltam reménységem, boldogságom fényes csillagát,/ szeretőmnek választottam egy barnát.”
A következő dal azért emlékezetes számára, mert az akkori fiatalok 1956. október végén, az utcán vonulva énekelték: „Árpád apánk ne féltsd ősi nemzeted,/nem vész az el, ha eddig el nem veszett. /Tud szeretni a magyar szív igazán, / kit szeretne, ha téged nem, szent hazám.”
Egy igazi finomság – az alsóújlaki töpörtős pogácsa
Erzsi néni és a töpörtős pogácsa
Alsóújlak gasztronómiájába Koós Jánosné, Erzsi néni messze földön híres töpörtős pogácsája vezetett be minket.
A recept szerencsénkre nem titkos. Így szól:
Hozzávalók:
-1 kg liszt
-1 marék só
-2 db tojás
-1 jó ,,kanálfej” zsír
-1 kis pohár tejföl
-1 egész élesztő
-fél liter tej
-15 dkg töpörtő darálva
-1 tojás a tetejére
Az élesztőt a langyos tejben felfuttatjuk egy teáskanál cukorral. A liszt közepébe lyukat formálunk, ide halmozzuk a tojásokat, zsírt, tejfölt, sót. Ezt jól összedolgozzuk, hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt is, összegyúrjuk. Kinyújtjuk a tésztát, amire a meglangyosított darált töpörtőt rákenjük. A megkent tésztát két oldaláról feltekerjük, majd a széleit középre hajtjuk. Így kelesztjük 5 percet. Ezt a folyamatot 2-3-szor megismételjük. Utoljára kb. 2 cm-esre nyújtjuk. Késsel csíkokat húzunk bele keresztbe-hosszába. Kiszaggatjuk, tetejét a felvert tojással megkenjük. Előmelegített sütőben 250 fokon kb. 10-15 percig sütjük.
A végeredmény mind látványban, mind ízében magáért beszélt. Mindenkit bátorítunk, hogy süsse meg ezt az egyszerű, de annál nagyszerűbb vasi finomságot.
Őshonos állatpark
Varga Károly az építőiparban eltöltött évek után elérkezetnek látta az időt, hogy megvalósítsa gyerekkori álmát. Károly egy tanyán, háromgenerációs családban nőt fel és ezért a természetközelség mindig meghatározó maradt az életében. Az ezredforduló elején vált az álomból valóság, amikor Alsóújlak dimbes-dombos területén, körülbelül 80 hektáros területen létrehozta az őshonos állatparkját. A park területén félszáz állat él, köztük szürke szarvasmarha, bivaly, racka- és cigájajuh, mangalica, szamár és a baromfik. A birtoknak egy állandó alkalmazottja van, aki az állatokat gondozza, ezen kívül idénymunkában foglalkoztatnak szakembereket. Varga Károly, bár Szombathelyen él, ideje nagy részét itt tölti, az állatok ellátásával, és a vendégek kalauzolásával foglalkozik.
Károlynak a park kezdetben csak hobbi volt, majd őstermelő lett. Megkérdezésünkre elárulta, hogy jelen pillanatban a park turisztikailag kihasznált. Egyedileg érkező vendégeket, turistacsoportokat, iskolákat fogadnak, akikkel megismertetik az őshonos magyar állatfajtákat és a tanyasi gazdálkodást. Leader-pályázat segítségével feldolgozó üzemet szeretnének létesíteni. Terveik között szerepel a falusi turizmus kiépítése, szálláshelyek létrehozásával. A vendégeknek látvány disznóvágásokat tartanának, és helyi alapanyagokból készült ételekkel fogadnák őket, továbbá minőségi szürkemarha, mangalica és bivaly szalámikkal szeretnének kilépni az élelmiszerpiacra.