Gerencsér Imréné falvédőgyűjteménye Vasváron
Gerencsérné Ica falvédőit mutatja az értékgyűjtőknek
Gerencsér Imréné (Vincze Ilona) régóta gyűjti szülőföldje falvédőit, melyek a gyermekkor emlékeinek felidézői. Mindig közel állt hozzá az egyszerű falusi nép élete, hagyománya. 1960-ban, egy régi parasztházban született, melynek berendezési tárgyai még sokáig őrizték a paraszti kultúra emlékeit. Sajnálatos esemény (hagyaték) ébresztette rá arra, hogy az anyósa szekrényében féltve őrzött falvédőket nem szabad eldobnia. Akkor még nem gondolta, hogy ezeknek a tárgyaknak egyszer lelkes gyűjtőjévé válik. Gyűjtőterületei: Vasvár, Pácsony, Oszkó, Olaszfa.
Elmesélte, hogy régen a falvédők funkciója az volt, hogy a falat védje a szennyeződéstől. A falvédők téglalap alakúak, benne a láncöltéssel – ritkábban szál- vagy pelenkaöltéssel – varrt írások kék vagy piros színűek, akárcsak a széleit díszítő virágmintás csík. Térségünkre általában a házi áldások jellemzőek, míg más vidékekre például a házi erények. Ausztria közelségéből adódóan több német nyelvű falvédője is van. Összesen nyolcvan falvédőt jegyzett le, melyek leggyakoribb témái:
- a hazaszeretet: ,,Bármerre visz sorsom útja, mindig hazavágyom csendes kisfalumba.”
- intelem: ,,Akármilyen kedves vendég, három napig untig elég.’’
- jókívánság: „Ízes gyümölcs, díszes virágkosár, élvezd az életet, mert repül, mint a madár.’’
- a család: ,,Jó ebéd, borocska, elégedett az uracska.’’; ,,Fekete szárú cseresznye, rabod lettem szép menyecske.’’)
- hit, áldás: ,,Áldás és szeretet lengjen-e ház felett.’’
- dalok, slágerek: ,,Én vagyok a falu rossza egyedül, engem ugat minden kutya messziről.’’
Galambos István, a pipázó képviselő Vasváron
A pipabajnok értékgyűjtők körében
Galambos István az Őrségben született és ott töltötte gyermekkorát. A táj és a természet szeretete, ahogy mondani szokták, már „az anyatejjel” ivódott a lényébe és ez meghatározó volt a pályaválasztásánál is. A város képviselőtestületének több ciklus óta tagja. A településképre vonatkozó javaslataival szolgálja a fejlesztéseket, alakítja az emberek szemléletét.
Különleges időtöltésként több mint négy évtizede pipázik. Az ifjúkori hobbyt, ma már igazi profiként űzi. Bármerre jár a világban onnét biztos, hogy újabb pipával gazdagítja a gyűjteményét. Őrzi az elsőt is a mai napig. Gyűjteményében a szinte marokban elférhetőtől a fél méteresig terjed a skála. Egyéneknek és közösségeknek hosszan tud a pipával kapcsolatos információkról mesélni és közben anekdotázik is.
„Átlépsz a küszöbön, és minden megváltozik.” A pipázás az emberiséggel egyidős. Tudja, hogy Vasváron is voltak pipagyártók és a település pipaelosztó helyként is működött. Cseréppipa darabokat az Ezredes ház mellett találtak. Baráti közösség tagjaként egy csapatban füstölögnek, és hetente rendszeresen összejárnak pipázni. A tevékenység a napi munka után megpihenést és a mélyebb gondolkodás lehetőségét kínálja. A pipázást nem lehet gyorsan végezni. Versenyekre is járnak a csapattal és egyre jobb eredményeket érnek el. Nemzetközi szinteken is megméretik magukat.
A 20. századi polihizstor – Dr. Bendefy László
Római levéltárban 1942-ben
Bendefy László Vasváron született 1904. augusztus 17-én, tanító családban. Gimnáziumi érettségi után a Magyar Kir. József Nádor Műegyetemen mérnöki diplomát (1928), a Pázmány Péter Tudományegyetemen pedig geológus doktori oklevelet (1929) szerzett. 1929-ben az Állami Földméréshez került és itt dolgozott 1959-ig, majd a Vízügyi Tudományos Kutató Intézet munkatársa lett nyugdíjba vonulásáig (1972). 1977. augusztus 13-án halt meg.
Régészet, őslénytan: Geologiai és régészeti érdeklődése folytán bekapcsolódott a Savaria Múzeum tevékenységébe, még egyetemistaként saját gyűjtéséből megalapozta a múzeum ásvány-kőzettani-, talajtani- és őslénytani gyűjteményét. Szombathelyen római kori ásatásokat végzett, 1924-től folytatta a sok éve abbamaradt baltavári őslénytani ásatásokat, melyről írott művét „A baltavári őslény-tani ásatások 70 éves története. (1927)”, angol nyelven is megjelent. Bendefy intenzív munkájának volt köszönhető a múzeumi évkönyvek megjelentetése. 1929-ben a Pázmány Péter Tudomány-egyetemen „A vashegy csoport geologiája. (1929)” című doktori értekezésével „summa cum laude” geológus doktori oklevelet nyert.
Földrajz és földtan: A friss diplomás Bendefy főként őslénytani munkálatokban vett részt, de ezek mellett számos geomorfologiai, felszínalaktani tanulmányt tett közzé. Ezek jórészt szülőföldje, a trianoni határral kettémetszett Vas vár-megye sajátos morfológiai problémáit világítják meg. Ilyen „Morfológiai megfigyelések a Vashegy csoport-ban. (1929)” c. cikke. Képzeletbeli utazásairól készült írásaiban Afrika és a sarkköri övezetek jelennek meg. Egyre jobban foglalkoztatják a felfedezések, feltáró utazások kérdései. Pl.: „Magyar utazók Afrikában. (1934).”, „A fehér halál birodalma. Az északi sark-vidék földrajzi viszonyai. (1932).” Tudományos szakírói munkásságában fordulatot jelentett, amikor országos geodéziai feladatok megoldásával kezdett el foglalkozni. Felismerte, hogy a felsőrendű, nagy pontosságú, egy évszázadra vissza-vezethető és ismételt szintezési mérési adatok összefüggésbe hozhatók a jelenkori kéregszerkezeti mozgásokkal. Az általa bevezetett nagypontosságú geodéziai méréseken alapuló vizsgálati módszert földrengések kialakulásának és hatásának elemzésére is felhasználta. Módszerét sikeresen alkalmazták a szombathelyi hévíz kutató fúrás helyének kijelölésére: a feltárt 42 Cº hőfokú vizet a helyi fürdő ma is hasznosítja. Jelentős a hazai nyersanyagkutatással kapcsolatos munkássága, melynek eredménye a felsőcsatári talkum bánya, és a sóshartyáni „Jodaqua” gyógyforrás feltárása.
Geodézia: 1929-ben meghívás alapján az Állami Földméréshez került, ahol kezdetben, mint segédmérnök a szegedi 10. sz. Földmérési Felügyelőségnél teljesített szolgálatot. Munkatársként felsőgeodéziai és térképészeti állami alapmunkákon dolgozott. 1931-ben Budapestre kerülve először háromszögelési, majd szintezési munkálatokban vett részt. A tudományos és gyakorlati geodézia számára igazán maradandót a felsőrendű szintezés területén alkotott. A II. világháború után a javarészt elpusztult, amúgy sem megfelelő pontosságú korábbi alaphálózat helyett az ország új, korszerű magassági alappont hálózatának létrehozását kapta feladatul. E területen is maradandót alkotott a Tőle megszokott precizitással. Az általa létesített főalappontok a mai Egységes Országos Magassági Alap-hálózatnak (EOMA) is gerincét alkotják. Komoly szakmai sikert, és nem utolsó sorban kandidátusi fokozatot hozott részére a szintezés történetéről írott nagy lélegzetű műve, a „Szintezési munkálatok Magyarországon 1820-1920. (1958)”. Az ő érdeme, hogy a Magyar Országos Levéltár kincsei között fölfedezte és „Szombathelyi Benedek rudasmester. Adatok a középkori magyar földmérés történetéhez. (1959)” c. művében megemlítette az 1498-ból származó ú.n. Lossai-Kódexet, amely azóta több kiadást is megért és a szaktörténet egyik megbecsült, jeles darabja.
Hidrológia: Bendefy László élővizekről megjelent az „Ősvízrajzi kutatásaim matematikai rendszere. (1928),”, majd két év múlva „Az éles kavicsok keletkezésének mechanodinamikai törvényei. (1930)” c. értekezése. Amikor 1959-ben a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézethez került, fő feladata volt a Vízügyi Atlasz sorozat egyes köteteiben az adott folyó vízgyűjtője földtani fölépítésének, kéregszerkezetének, a kéregmozgások szerepének, évszázados vízszintváltozásainak tudományos feldolgozása. PL.: „Kéreg-mozgások szerepe a Duna meder alaku-lásában. (1971).” Munkásságának másik nagy területe a magyarországi tavak évszázados vízszintváltozásának kutatása volt. Akadémiai doktori értekezésének témája is „A Balaton évszázados vízszintváltozásainak meghatározása. (1970).” volt.
Térképészet történet:Bendefy László munkásságának utolsó évtizedében a régi kéziratos térképek kutatása felé fordult. Jelentős tanulmányokban foglalkozott az első kitűnő magyarország térképet készítő Lázár deák személyével., mint pl. „Lázár deák ,Tabula Hungariae…’ című térképének eddig ismeretlen kiadásai. (1974).”c. tanulmányában. Emellett sokat tett a magyar térképi emlékek feltárásáért. Felismerte, hogy korábbi kutatások ellenére még sok mű fekszik feldolgozatlanul levéltárainkban. Munkatársai segítségével tizenöt év alatt 27 820 kéziratos térképet és 6200 műemléki-műszaki tervet sikerült összegyűjtenie az Országos Levéltár addig feltáratlan anyagában. A Magyar Tudományos Akadémia kéziratos térképgyűjteményében is búvárkodott. Ebben bukkant rá a neves vízrendező mérnök, Mikoviny Sámuel feldolgozatlan térképeire. Utolsó nagylélegzetű műve: „Mikoviny Sámuel megyei térképei, különös tekintettel az Akadémiai Könyvtár Kézirattárának Mikoviny térképeire. (1976).”
A Barabás utód – Bozzai Lajos, Vasvár
A Barabás gyűjtemény darabjait fel is lehet próbálni
Bozzai Lajos tűzoltó betekintést adott az önkéntes tűzoltószolgálat múltjába és jelenébe, valamint az ott folyó munkába, feladatokba. A vasvári önkéntes tűzoltó egyesület 1877-ben alakult meg Barabás István kántortanító szervezésében, aki hamarosan katonai szolgálatra vonult be, így az egyesület vezető hiányában feloszlott. Barabásnak 1883-ban sikerült újra megszerveznie a tűzoltóságot, melynek 142 tagja volt. Az egyesület a háborús évekig folyamatosan fejlődött, felszerelése gyarapodott. 1926-ban újjá kellett szervezni a korábban legendásan jól működő tűzőrséget. A II. világháború, illetve az államosítás következtében a felszerelés nagy részét elvesztette az egyesület. Az 1950-es években lassú fejlődés indult el.
A vasvári lánglovagok a mai napig Barabás István hagyatékának szellemében végzik munkájukat. Hivatásuk, munkájuk mellett aktívan részt vesznek a városi és egyházi ünnepeken. Régi hagyomány, hogy Szent Flórián napjához közelebb eső vasárnap a temetői templomban tartják a fogadalmi Flórián misét, ahová az egyesület díszegyenruhában, testületileg kivonul. A város kulturális életét rendezvényekkel (beszélgetéssorozat), hagyományőrző programokkal (locsolás, disznótor, májusfaállítás, -kitáncolás) gazdagítják.
A vasvári Békeház és a Vas megyei Képzőművészeti Gyűjtemény
A Békeházban látható képzőművészeti gyűjtemény
„Vasvár 1578-ig Vasvármegye székhelye volt, ekkor a török elől Szombathelyre költözött a Vasvári Káptalan, ami után a város elveszítette vezető szerepét. 1664-ben a káptalan hátrahagyott uradalmi épületében kötötték meg a híres Vasvári Békét. A gyűjteménynek helyet adó épület az egykori Békeház helyén épült fel a 18. század közepén, 2011-ben újították fel, és nyerték el mai funkcióját.
A Vas megyei képzőművészeti gyűjteményt dr. Szabadfi József szombathelyi belgyógyász főorvos magángyűjteménye alapozta meg, melyet özvegye, Tömösközy Elvira ajándékozott a városnak. Szabadfi József műkedvelő zenész, jeles karikatúrista és festő volt, így került közeli kapcsolatba a helyi művészeti élet meghatározó személyiségeivel, gyűjteménye e barátságok dokumentumai. A felújított Békeházba az átadás előtt, V. Tóth László szombathelyi festőművész özvegye, Kovács Mária Magdolna, férje hagyatékából kisebb kollekciót helyezett letétbe, így V. Tóth László külön termet kapott az épületben. 2012-ben Szakács László szombathelyi festőművész örökösei, Szakács Csilla és Szakács Kinga édesapjuk életművének jelentős részét Vasvárnak adományozták, így Szakács László festményei is egy külön teremben láthatók. Vásárlásoknak és további ajándékozásoknak köszönhetően a Vasi Panteon gyűjteménye egyfolytában bővül a legkülönbözőbb műfajú alkotásokkal, egyre több grafikai és plasztikai művel is.
A történeti Vasvármegyéből 8 festő fordult meg a híres Nagybányai Művésztelepen, nagyrészt ők alapozták meg a látványelvű festészetet ezen a vidéken. Közülük öten, – Csébi Pogány Aladár, Egyed Kálmán, Gottesmann Alfréd, Soproni Horváth József és Vass Béla – szerepelnek az állandó kiállításon. A két háború közti helyi képzőművészeti életet a Vasvármegye és Szombathely város Kultúregyesülete, majd az abból 1935-ben önállósuló Szent Márton Céh fogta össze.Az egyesület több tagja, Alföldy János, Andor Béla, Artner Ferenc, Bardócz Dezső, Biczó Ilona, Csébi Pogány István, Csonka Ernő, Döbrentey Gábor, Fábián Gyula, Fábián Mária, Gothárd István, Gyöngyösi Simon József, Jaksa István, Knébel Riza, Lődör Jenő, Mikus Gyula, Radnai Rezső, Radnóti Kovács Árpád, Rumi Rajki István, Vass Viktor, Verebi Végh Gyula és Végh Ilona jelentős művekkel szerepel a gyűjteményben. 1943-ban Jaksa István festőművész képzőművészeti szabadiskolát indított Szombathelyen, a vasvári kollekcióból Nagy József, Pintér György itt szerezte meg képzőművészeti alapismereteit.
A II. világháború után, 1946-tól a közeli Zsennyén, Burány Nándor és Radnóti Kovács Árpád szombathelyi festőművészek vezetésével egy, a nagybányaihoz hasonló művészkolónia szerveződött, ahol újabb lendületet kapott a látványelvű festészet Vas megyében. Ez tulajdonképpen a Szombathelyi Derkovits Gyula Képzőművészeti Szabadiskola nyári alkotótábora volt. Meghatározó személyiségei az említetteken kívül, Benkő Katalain, Benkő László, Csonka Ernő, Drimmer László, Farkas János, Gerencsér Erzsébet, Hábetler Márta, Majthényi Károly, Marosfalvi Antal, Marosits József, Mészáros József, Pécsi Unger Károly, Pozsonyi János, Reisz Lajos, Surányi Unger Károly, Szatmáry Géza, Várnai Valéria és V. Tóth László szintén jelen vannak az állandó kiállításon.
Mindig is voltak iskolákon, csoportokon kívüli alkotók, ilyenek is találhatók Vasváron. Az építész Jálics János, az elsősorban templomfestőként ismert Steffek Albin, a fiatalon elhunyt Móritz Sándor, az 1945-ben Kanadába emigráló Koroknay Imre, a Sárváron tevékenykedő, de Zsennyéhez is kötődő Németh József, a sokfelé megfordult, zalaegerszegi születésű Krieg Ferenc, az 1956-ban Nyugatra távozó, majd Ausztráliából visszatért Kéky Magyar Éva, a Vaszary növendék Pirchala Imre, a kellően soha nem értékelt Gellért Károly és Sulyok József, a Tapolcáról induló Zentai Pál, és a sárvári Vörös Ferenc. Külön kell megemlíteni a gyűjteményt két hegyháti naiv művészét, Magyar Lajos, Tőke Imre fafaragókat, akik egyéni figurális látásmódot képviselnek.” Tóth Csaba, mint a gyűjtemény szervezője, így mutatta be a gyűjteményt.
A vasvári domonkos kolostor és Rendtörténeti Gyűjtemény
A Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény mint Vas Megyei Érték
A vasvári domonkos kolostor Magyarország legrégebbi ma is álló kolduló rendi – domonkos, ferences, ágostonos – kolostora, s mint ilyen egyedüliként őrizte meg ezen rendek legkorábbi, 13. századi építészeti stílusát. A templom külső homlokzatai párkánymagasságig, a déli és nyugati kolostorszárnyak emeletmagasságig őrzik a középkori falakat. Az épület egyedi eleme a 17. századi ágyútorony, az ún. Sárkán-torony, amely a török korban épült, amikor az elhagyott kolostort végvárrá alakították. A templom és a kolostor a 18. században egyszerű barokk belső kialakítást kapott, a templom berendezése 18-19. századi.
A domonkosok a 13. század közepén telepedtek meg Vasváron, kolostoruk 1254-ben már kétségtelenül állt. A szerzetesek az egész középkor folyamán tevékenykedtek a városban, kolostoruk a 16. század második felében ürült ki, amikor a – török veszély és a terjedő reformáció miatt – az egész magyar domonkos rendtartomány megszűnt. A 17. században újjászerveződő domonkos rend 1689-ben telepedett vissza Vasvárra, és ettől kezdve a város plébániájának vezetését is átvette, így a rendházat a II. József-féle feloszlatás sem érintette. A domonkosok egészen 1950ig működtek Vasváron, amikor a kommunista rendszer – más szerzetesrendekhez hasonlóan – erőszakkal felszámolta a rendet.
A vasvári domonkos kolostor az egyetlen rendház a mai Magyarország területén, ahol a szerzetesek a rend alapításától – a török köri kényszerű szünetelés leszámítva – egészen a 20. századig tevékenykedtek, így mintegy a rend hazai folytonosságának jelképe. Ezért született meg az a döntés 2001-ben, hogy a rend Vasváron alakítja ki történeti gyűjteményeit. Az elmúlt években gazdag levéltári, könyvtári és muzeális gyűjtemény alakult ki Vasváron, amely nagyban hozzájárult a domonkos rend hazai történetének feldolgozásához és bemutatásához.
Az 1989 után újjászerveződő rendtartomány tagjai Budapestre, Sopronba és Debrecenbe tértek vissza, Vasváron pedig jelképesen a Rendtörténeti Gyűjteménnyel van jelen a rend, amely egyre nagyobb könyvtári, levéltári és múzeumi anyaggal rendelkezik. A budapesti templomot és rendházat 2008-ban az egyházmegyének adta át a rend, helyette Szentendrén létesített egy kisebb házat és kápolnát. A rendtagok száma ma 20 fő körül mozog, közülük többen a lengyel rendtartományból érkeztek Magyarországra, és a növendékek is ott készülnek a szerzetesi életre.
Nyári László fafaragó – kézműves mester Telekesen
Nyári László mester sokféle tárgyat farag
1965-ben született, tősgyökeres telekesi, háromgyermekes családjával lakik itt, a szülei, nagyszülei is itt éltek. Kenyérkeresetét az adja, hogy Szombathelyre jár egy gyárba dolgozni, naponta kétszer teszi meg az egy órás, 45 kilométeres utat busszal. Az 1980-as évek óta farag szabadidejében, az első alkotása egy pásztorbot volt, amelyet a nővére őriz. Farag díszített kereteket, órákat, széket, kanalat, faliképet, tálat, csanakot és más ivóedényeket, tojásokat, agyar- és koponya alátéteket vadásztrófeákhoz, állatfigurákat, kopjafát, ékszerdobozt. Megrendelésre is dolgozik, illetve a maga kedve szerint is. A falubeliek vásárolnak tőle, több háznál megtaláljuk az alkotásait, például Kálmán Jánosné Mariska néninél, akinek a veje vadászik, és a trófeáit mindig faragott fatalpakon helyezi el fali díszként. Nyári László ötvös munkákat is készít, amelynek alapjait Kevi Farkas Zsolt ötvös mestertől, a Magyar Lovas Kör Kézműves Szakágának egyik alapítójától, a Zala Megyei Népművészeti Egyesület tagjától látta, mikor elkezdett íjászkodni. Készített már kardot, tőrt, ékszereket. Bőrözéssel is foglalkozik, tarsolyok, bőrtokok, karkötők, kardtokok kerültek már ki a keze alól. Olykor falunapokon meghívják kézműves foglalkozást tartani, ilyenkor faragást és gyöngyfűzést tanít.
A művelődési ház csoportjai: Hajnalcsillag Daloskör és Citeracsoport, Kézimunka szakkör – Rábahídvég
A Hajnalcsillag Daloskör és Citeracsoport 2005 óta lép fel rendszeresen
A patinás, mégis modern francia klasszicista stílusban épült, kívül- belül megújult, korszerűsített Művelődési Házat gondos kezek munkái teszik élettel telivé. Különböző korcsoportokban működnek a színjátszó körök, a vasvári Zeneiskola kihelyezett tagozata is itt kapott helyet. A mozgás szerelmeseinek sem kell a településen túlra utazniuk. A Hajnalcsillag Daloskör és Citeracsoport 2005 óta tevékenykedik mai formájában. A Citeracsoport tagjainak egy része az egykori tanító és igazgató, Gazsi Lajos bácsi tanítványa. Jelenleg 5 citerás és 25 dalkörös alkotta csoportot Borsicsné Pásti Rita fogja össze. Heti egyszer, másfél órás próbán készülnek fellépéseikre, amelyeken a hölgyek bordó hosszúruhában szerepelnek, az urak pedig ugyanilyen színű mellénnyel hangsúlyozzák ünneplő ruhájukat. Számtalan helyen felléptek már: ilyen a Savaria Karneválon való szereplés, a Birkás Pálinkafesztivál, a Vasvári fúvósok újévi koncertje, vagy a Középkori Kavalkád Vasváron. De szerepeltek egy jótékonysági koncert keretében a szombathelyi Bartók Teremben is, s nem utolsó sorban a helyi, térségi rendezvények színvonalát is emelik előadásaikkal. De elsődlegesen a maguk örömére énekelnek és zenélnek, kikapcsolódásként a mindennapokból. Az együtt eltöltött idő alatt már több mint 500 dalra nőtt a repertoárjuk, amiből bármikor szívesen elnótázgatnak egyet-egyet szívből és lelkesen a közös kirándulásaik, mulatságaik alkalmával, vagy csak úgy a hangulat kedvéért is. Hagyomány már, hogy karácsonyi koncertet adnak a helyi templomban, az adventi időszakban. A legifjabb tag 23, a legidősebb tag pedig 85 éves.
Fiatal és idősebb tagjai is vannak a kézimunka szakkörnek
A Kézimunka szakkör 2007-ben alakult, jelenleg 10 főből áll. Korosztálya vegyes: 23 évestől a 80 évesig. Volt időszak, amikor a hölgyek mellett férfi tagja is volt a szakkörnek. A megalakulását követően a Művelődési Ház vezetőnőjének első dolga volt, hogy szervezett egy kiállítást az asszonyok munkáiból, aminek hatására sokan kedvet kaptak a csatlakozáshoz. Először gobelineztek, mára azonban széleskörű lett tevékenységük: horgolnak, kötnek, makraméznak, hímeznek, subáznak, bábokat készítenek, s a település intézményeinek dekorációit is ők készítik. Egymást tanítgatják az újdonságokra. Ki a kórházi kezelések alatt tanult valami új technikát, ki a családtagjaitól, de mindezt szívesen mutatják, tanítják meg egymásnak. Szeretik a kihívásokat is, így szívesen horgolnak akár fényképről, minta nélkül is. Egy alkalommal kis polipokat horgoltak a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház koraszülött osztályának. A rábahídvégi templom terítőit is ők készítették, keresztszemes hímzéssel, több garnitúrában, hogy mindig az alkalomnak megfelelőt lehessen felrakni. A közös együttlétek a kézimunkázás mellett jó alkalmat teremtenek arra is, hogy kötetlenül beszélgessenek és akár a település ügyes-bajos dolgait is megvitassák, vagy dalolgassanak egyet.
Csodaszarvas Tájpark – Rábahídvég
Az őshonos állatok jól érzik magukat a parkban
Az épített környezet az őrségi és a hegyháti stílusjegyeket hordozza
A Csodaszarvas Tájpark a Rába folyó mentén, Rábahídvég határában, a 8-as főút mellett helyezkedik el tizenhat hektáros területen. A tájparkot egy háromhektáros tó, hét hektár legelő, valamint hat hektár erdő teszi tökéletessé. Az itt élő állatok, a területet határoló folyó és a kiszolgáló létesítmények biztosítják, hogy az ide látogatók megleljék a számukra kedves programokat.
Az elnevezés maga már jelzi a Tájpark fő profilját. A csodaszarvas sok eurázsiai népnél régóta a csillagos ég jelképe, a magyar őskultúra meghatározó szimbóluma. Szimbolizálja az újjászületést, a megújulást, a Napot és egyben Krisztust is.
Kézai Simon művében maradt fenn a monda, amely szerint Hunort és Magort, – egy testvérpárt, akiktől a történet szerint a hunok és magyarok származnak – vadászatuk közben új, letelepedésre alkalmas területre vezette egy szarvas. Kézai mester történetét a Képes Krónikában így olvashatjuk: „Történt egy napon, hogy vadászni indultak, és a pusztában egy szarvasünő bukkant fel előttük; az menekült előlük, ők pedig a meotisi mocsarak közé is követték. Ott azután teljesen eltűnt előlük, és bár sokáig keresték, sehogyan sem akadtak a nyomára. Bejárták a már említett mocsarakat és állataik legeltetésére alkalmasnak találták. Miután apjukhoz visszatérve megkapták tőle az engedélyt, minden holmijukkal a meotisi mocsarak közé mentek, hogy állataikat legeltetve ott lakjanak. A Meotis vidéke Perzsia földjével szomszédos; egyetlen gázlót kivéve mindenfelől tenger fogja körül, folyói nincsenek, de bővelkedik füves területekben, erdőkben, halakban, madarakban és vadakban; a be- és kijárás azonban nehézkes. A meotisi mocsarak közé mentek tehát, és öt évig el nem mozdultak onnan. Mikor a hatodik esztendőben kijöttek, a pusztaságban véletlenül a Bereka-fiak feleségeire és gyermekeire bukkantak, akik a férfiak nélkül sátoroztak, s éppen a kürt ünnepét ülték és zeneszóra táncot jártak. Jószágaikkal együtt gyorsan elragadták őket a Meotis ingoványaiba. A vízözön után ez volt az első zsákmány. Történt pedig, hogy abban a küzdelemben ama gyermekek között az alán fejedelemnek, Dulának két leányát is elfogták, egyiküket Hunor, a másikat Magor vette feleségül. Ezektől az asszonyoktól származtak azután az összes hunok, illetve magyarok.”
A csodaszarvas mondája megjelenik a regősénekekben is. A Vas megyei Bucsu községben egy, a századfordulón lejegyzett változat szerint ezer szarva van, szarva hegyén ezer égő gyertya, két veséjén két arany kereszt, a dozmati változatban a szarvas homlokán a fölkelő fényes nap, oldalán a szép hold található, jobb veséjén pedig az égi csillagok. Egyes dunántúli énekekben pedig ezer ága-boga van, ezen ezer misegyertya, amely „gyújtatlan gyulladék, oltatlan aludék”.
A történetet számos irodalmi alkotás is feldolgozta. Ezek közül talán a legismertebb Arany János költeménye, a Buda halála, melynek hatodik éneke regéli el a csodaszarvas legendáját.
Mindezekből is kitűnik, hogy a Csodaszarvas név egy kulturális elköteleződést jelez. A „tájpark” elnevezés pedig természetközeliséget jelez, amellyel elhatárolódik a szabadidő központ minőségtől, illetve úgy építi be a szabadidős programokat a tájpark mindennapi életébe, hogy azok illeszkedjenek az autentikus környezetbe.
Az Őrség és a Hegyhát közelsége adta azt az ötletet, hogy ezen tájegységek jegyeit mutassuk be a látogatóknak. Erdei iskola, tájház, csodálatos nádfedeles és kézzel faragott építmények, tanösvény, őshonos állatpark, nyári nomád tábor és erdei drótkötélpálya teszi élővé a területet. A tájpark szolgáltatásait mindezek mellett a horgásztó és a terület határán hömpölygő Rába saját kikötője egészíti ki.
A tájparkon egy nem klasszikus értelemben vett tanösvény vezeti végig a látogatót, amely 3 fontos egységből áll. Egyrészt az őshonos magyar állatok eredetének tisztázása, fajtájukra jellemző tulajdonságok bemutatása. A tájpark helyet ad egy baromfiudvarnak, különböző magyar marhafajták, vízi bivaly, lovak, mangalica is megtekinthető a parkban. A következő fontos pillér, amely meghatározza a tanösvényt, az a táj adta lehetőségek, a Rába vizes élővilága, a tó adta élővilág, és maga a környezet által meghatározott növényzet. A tanösvény harmadik, meghatározó eleme az épített környezet, amelyet az őrségi és hegyháti udvartartás hármas tagoltságának mintájára építettek fel és új funkciókkal láttak el. A fogadóban, amely szállásadásra alkalmas, hagyományos őrségi szobaberendezéseket találunk. De aki szeretné, kipróbálhatja a sátorban, de akár a jurtában alvást is. Vendégházai pedig a családi kirándulásoknak, pihenések színtere lehet. Mindemellett szaunázás előnyeit is élvezheti.
A Csodaszarvas szolgáltatásai rendkívül sokszínűek. Lehetőség van egész napos kirándulás kitöltésére, de gyerek és felnőtt táborokat is rendszeresen szerveznek. Ki lehet próbálni az íjászpályát, lovagoltatást. Igény szerint szerveznek vetélkedőket, kincsvadászatot, vannak kézműves foglalkozások is. Erdei és vízi drótkötélpályán lehet a magasban bejárni a tájpark területét és a tó felett oda-vissza csúszni. Csónakázási, kajakozási és kompozási lehetőségek is adottak. A tájpark egyik fő célja a gyermekek természetközelségének visszaállítása, az elfelejtett szakmák feltámasztása, a környezettudatosságra nevelés, a hagyományos háztáji gazdálkodás előnyeinek, a hagyományos magyar konyha ételeinek megismertetése. Sütés-főzés a szabadban, bográcsban, nyárson, vagy akár kemencében. A boresteken hazánk borvidékeivel és a hozzájuk kapcsolódó ételekkel várják a betérőket. De szívesen látják a hagyományos disznóvágásra érkezőket is! Érdemes ide eljönni! Megismerni a múltat és élvezni a jelent!
A porcelánbaba gyűjtő – Pácsony
Nagy Istvánné babáinak bűvöletében
Igazán ritka, különleges gyűjteménnyel rendelkezik a falu Óvó nénije, Nagy Istvánné.
Megtetszettek neki még sok sok évvel ezelőtt az ajándékba kapott porcelán babát és ettől kezdve elkötelezett gyűjtője lett a szebbnél szebb babáknak.
A porcelán babák teste kitömött vászon anyagból, karjai, lábai és a fej porcelánból készünek. Ezek lehetnek testszínű natúr, vagy fehér színű mázzal is ellátott porcelánból gyártva. A végtagok mozgathatóak, a porcelánbabák leültethetők.
A porcelán babák mérete: 10, 20, 30 és 46 cm-es női méret, valamint 20 és 30 cm-es férfi méretben készülnek.
A porcelánbabák öltözékében megjelenítünk magyar tájegységi népviseleteket úgymint az Erdélyi Kalotaszegi, a Közép-Magyarországi Kalocsai és az Észak-Magyarországi Palóc, a Kelet-Magyarországi Matyó, valamint a sajátos (kékfestős) eljárással festett anyagból készült öltözéket, korhű nemesi díszöltözéket (palotás), katonai egyenruhát (huszár), hagyományos népi díszruhát (díszmagyar), foglalkozásra jellemző ruhát a régi időkből (csikós) is.
A porcelán babák hajszínei változatosak, a női babák szőke, világosbarna, gesztenyebarna, vörös és fekete színben választható, anyaguk megegyezik az ismert Götz, Barbie stb. játék babák hajának anyagával. A férfi babák hajszíne fekete.
Az első babákat kereskedőktől, lomisoktól vette magának, de miután megtudták az ismerősei, hogy gyűjti őket nagyon soktól kaptott ajándékba. A lányától is kapott kettőt, nagyon szépeket. Az óvodában volt kiállítva több polcon, hogy megnézhesse mindenki.
Nádler Galéria – Oszkó
Nádler László a saját házában működteti a galériát
Nádler László festőművész az 1990-es évek elején költözött feleségével Budapestről Oszkóra. A táj megihlette művészetét. Mára közel 300 alkotásából állandó Képzőművészeti Galériát működtet házában, ahová szívesen látja a művészetszerető látogatókat. Rendhagyó módon, a használaton kívüli medencét és annak épületét is kiállítóhelyként, illetve műteremként használja. Nádler László az impresszionista, realista olajfestményektől a konstruktivista, absztrakt alkotásokig széles spektrumban alkot. A művek közt láthatók mediterrán tájképek, csendéletek, portrék, pincék, falusi jelenetek, vadász és lovas témájú képek, erdőrészletek.
Képein a görög, spanyol és olasz vidék tengerpartjai, régi utcái és épületei a helyszínre varázsolják a képek nézőit. Műveiben a harmónia és a rend jelenik meg, melyre különösen figyel a művész minden képének megalkotásakor. Az 1970-es években a fonyódi és keszthelyi művésztelepek résztvevője volt. Sok művész volt rá hatással, többek közt a szintén keszthelyi kötődésű Mikus Gyula is, aki elindította a természetfestés útján. Nádler László szerint minden képnek mondanivalója és célja kell, hogy legyen, de nagy hangsúlyt fektet a mesterségbeli mívességre is. Legfőbb szándéka, hogy festményeivel, rajzaival, szobraival a természet, a környezet szépségére utalva a szemlélő szívét megörvendeztesse, és esztétikai érzékenységét növelje. Az utóbbi években a síkplasztika eszközeivel (talált, gyűjtött tárgyak beépítése a képbe) fejezi ki érzéseit, gondolatait a világ, az emberiség mai állapotáról. A gesztusfestészet technikáját alkalmazva, a különböző zenéket hallgatva színeket lát, ezeket és érzéseit mozogva-táncolva önti egyedi képi világba. Több alkalommal szervezett a helyi önkormányzat segítségével képzőművészeti alkotótábort, az itt született alkotásokat a helyi művelődési házban állították ki. Ars poeticája: „Az ember számára legdrágább az élet, s a művész az emberi jellemek konstruálására és rekonstruálására hivatott, hogy kitartóan nevelje az ember érzelemvilágát, jellemét és arculatát.”
Hegypásztor Kör – Oszkó
Kovács István is birtokosa a zsúpkötés tudásának
A 30 éve alakult egyesület tevékenysége országosan és nemzetközi szinten is mintaértékű. A klasszikus önszerveződés – közösségfejlesztő jellegét megőrizve – szociális foglalkoztatóvá, non-profit vállalkozássá nőtte ki magát, megvalósítva a kulturális alapú gazdaságfejlesztés modelljét. A megalakulást követően megvásároltak egy romos állapotú présházat az oszkói szőlőhegy egyik legelhanyagoltabb részén, amit sokéves munkával teljesen felújítottak. A helyreállítási munkák jelentős részét nyári néprajzi táborok keretében végezték, ahol a helyi és a környékbeli fiatalok mellett az ország különböző pontjáról érkező középiskolások és egyetemisták éltek és dolgoztak együtt. A résztvevők megismerkedhettek a szőlőhegyi építészethez kapcsolódó különböző népi mesterségekkel pl. aratás, cséplés, kévekettőzés, zsúpolás, sározás, meszelés. Ezt követően az épület és környezetének fenntartása, majd az újabb területek és épületek kialakítása is közösségi munkában történt. Az oszkói szőlőhegy épített és természeti értékeinek védelmét a mai napig az egyesület fő feladatának tartja. Mivel a présházfelújításokhoz folyamatosanzsúpra volt szükség és az egyesület több tagja kitűnően megtanulta a zsúpkészítés munkafázisait az idős mesterektől, így elkezdtek nagyobb mennyiségben foglalkozni a kézi aratással és a rozsszalma-feldolgozással, sőt tanítják is a mesterséget. Kovács István elnök is birtokosa zsúpkötés tudásának, amit be is mutatott.
A 25 fő sErdei Iskola és Turistaszállás szép környezetben, széles programajánlattal, hagyományőrző, interaktív foglalkozásokkal várja látogatóit. Tanösvényt alakítottak ki a szőlőhegy természeti és épített értékeinek megismerésére. A május végi Orbán – Napi Hegyi Vigadalom a borról és a hozzá kapcsolódó hagyományokról szól.
A 2005-ben kialakított Közösségi Házban működő Határmenti Vinotékában közel 40 borász több mint 150 fajta borát kóstolhatják és vásárolhatják meg az érdeklődők. A volt iskola épületében kialakítottak egy helyi gyümölcsfeldolgozót, ahová a helyben termett nagyobb mennyiségű gyümölcsöket viszik be a lakosok, és abból – térítés ellenében – gyümölcslevet, lekvárokat, dzsemeket készítenek. Ugyanitt működik az Édes Vidék Cukrászműhely is, amely helyi alapanyagokból készíti el finomságait. Az egyesület aktív közösségi élete egyéb közösségek létrejöttét is generálta (pl. Rozmaring Színjátszó Csoport, Gyöngyvirág Daloskör) és folyamatos kapcsolatot tartanak fenn a faluban működő többi civil szervezettel (Nőszövetség, Polgárőr Egyesület, Tűzoltó Egyesület). Együttműködnek az önkormányzat és a civil szervezetek programjainak lebonyolításában is.
Vasalógyűjtemény – Mikosszéplak
Bozzai Lajos bácsi nagyon büszke a vasalógyűjteményére
Mikosszéplak lakói fontos értéknek tartják, hogy a településen élő Bozzai Lajos gyűjtésbe kezdett. Otthonában láthatunk régi használati eszközöket, de ő maga leginkább vasalógyűjteményére büszke. Bozzai Lajos először egy kovácsnál dolgozott, ahol hamar kitanulta a szakmát. Saját elmondása szerint lócipész volt, azaz patkoló kovács. Mikosszéplakon sosem volt műhelye, sokfelé dolgozott a környéken a szakmájában. Dolgozott még a termelőszövetkezetben, az Állami Gazdasági Majorságban, a Veszprémi Építőipari Vállalatnál, a KTM-ben és Zalaegerszegen a vízműveknél.
Több mezőgazdasági szerszám díszíti házának falait, de vasalógyűjteményének híre terjedt el legjobban a településen. A gyűjtemény jelenleg tíz darabból áll. Amikor megjelentek a villanyvasalók, Lajos bácsi elgondolkodott azon, hogy el fognak tűnni, szemétre kerülnek a régi vasalók, és megpróbált minél többet összegyűjteni. Eldöntötte, megment belőle annyit, amennyit csak tud, mert nem csak funkciójuk volt fontos, és hogy az utódok is megismerjék ezeket az eszközöket, mint a múlt egy darabját, hanem külsőre is szépek voltak. Arra már nem emlékszik, hogy melyiket honnan szerezte be, egyről tudja biztosan, hogy Zalaegerszegről való. A gyűjtemény gyarapodásához hozzájárult 1-2 mikosszéplaki lakos is, akik tudtak arról, hogy Lajos bácsinál jó helyen lesznek, és még nem dobták ki a szemétre. A vasalók öntöttvasból készültek, van köztük egészen díszes is, mintha nem csak vasalásra szánták volna. Bozzai Lajos előszobájában, virágokkal körbevéve foglalnak helyet a régmúltat idéző vasalók, melyek száma már nem biztos, hogy növekedni tud, de Lajos bácsi bízik benne, hogy még sikerül néhány példánnyal gyarapítania gyűjteményét.