A 20. századi polihizstor – Dr. Bendefy László
Római levéltárban 1942-ben
Bendefy László Vasváron született 1904. augusztus 17-én, tanító családban. Gimnáziumi érettségi után a Magyar Kir. József Nádor Műegyetemen mérnöki diplomát (1928), a Pázmány Péter Tudományegyetemen pedig geológus doktori oklevelet (1929) szerzett. 1929-ben az Állami Földméréshez került és itt dolgozott 1959-ig, majd a Vízügyi Tudományos Kutató Intézet munkatársa lett nyugdíjba vonulásáig (1972). 1977. augusztus 13-án halt meg.
Régészet, őslénytan: Geologiai és régészeti érdeklődése folytán bekapcsolódott a Savaria Múzeum tevékenységébe, még egyetemistaként saját gyűjtéséből megalapozta a múzeum ásvány-kőzettani-, talajtani- és őslénytani gyűjteményét. Szombathelyen római kori ásatásokat végzett, 1924-től folytatta a sok éve abbamaradt baltavári őslénytani ásatásokat, melyről írott művét „A baltavári őslény-tani ásatások 70 éves története. (1927)”, angol nyelven is megjelent. Bendefy intenzív munkájának volt köszönhető a múzeumi évkönyvek megjelentetése. 1929-ben a Pázmány Péter Tudomány-egyetemen „A vashegy csoport geologiája. (1929)” című doktori értekezésével „summa cum laude” geológus doktori oklevelet nyert.
Földrajz és földtan: A friss diplomás Bendefy főként őslénytani munkálatokban vett részt, de ezek mellett számos geomorfologiai, felszínalaktani tanulmányt tett közzé. Ezek jórészt szülőföldje, a trianoni határral kettémetszett Vas vár-megye sajátos morfológiai problémáit világítják meg. Ilyen „Morfológiai megfigyelések a Vashegy csoport-ban. (1929)” c. cikke. Képzeletbeli utazásairól készült írásaiban Afrika és a sarkköri övezetek jelennek meg. Egyre jobban foglalkoztatják a felfedezések, feltáró utazások kérdései. Pl.: „Magyar utazók Afrikában. (1934).”, „A fehér halál birodalma. Az északi sark-vidék földrajzi viszonyai. (1932).” Tudományos szakírói munkásságában fordulatot jelentett, amikor országos geodéziai feladatok megoldásával kezdett el foglalkozni. Felismerte, hogy a felsőrendű, nagy pontosságú, egy évszázadra vissza-vezethető és ismételt szintezési mérési adatok összefüggésbe hozhatók a jelenkori kéregszerkezeti mozgásokkal. Az általa bevezetett nagypontosságú geodéziai méréseken alapuló vizsgálati módszert földrengések kialakulásának és hatásának elemzésére is felhasználta. Módszerét sikeresen alkalmazták a szombathelyi hévíz kutató fúrás helyének kijelölésére: a feltárt 42 Cº hőfokú vizet a helyi fürdő ma is hasznosítja. Jelentős a hazai nyersanyagkutatással kapcsolatos munkássága, melynek eredménye a felsőcsatári talkum bánya, és a sóshartyáni „Jodaqua” gyógyforrás feltárása.
Geodézia: 1929-ben meghívás alapján az Állami Földméréshez került, ahol kezdetben, mint segédmérnök a szegedi 10. sz. Földmérési Felügyelőségnél teljesített szolgálatot. Munkatársként felsőgeodéziai és térképészeti állami alapmunkákon dolgozott. 1931-ben Budapestre kerülve először háromszögelési, majd szintezési munkálatokban vett részt. A tudományos és gyakorlati geodézia számára igazán maradandót a felsőrendű szintezés területén alkotott. A II. világháború után a javarészt elpusztult, amúgy sem megfelelő pontosságú korábbi alaphálózat helyett az ország új, korszerű magassági alappont hálózatának létrehozását kapta feladatul. E területen is maradandót alkotott a Tőle megszokott precizitással. Az általa létesített főalappontok a mai Egységes Országos Magassági Alap-hálózatnak (EOMA) is gerincét alkotják. Komoly szakmai sikert, és nem utolsó sorban kandidátusi fokozatot hozott részére a szintezés történetéről írott nagy lélegzetű műve, a „Szintezési munkálatok Magyarországon 1820-1920. (1958)”. Az ő érdeme, hogy a Magyar Országos Levéltár kincsei között fölfedezte és „Szombathelyi Benedek rudasmester. Adatok a középkori magyar földmérés történetéhez. (1959)” c. művében megemlítette az 1498-ból származó ú.n. Lossai-Kódexet, amely azóta több kiadást is megért és a szaktörténet egyik megbecsült, jeles darabja.
Hidrológia: Bendefy László élővizekről megjelent az „Ősvízrajzi kutatásaim matematikai rendszere. (1928),”, majd két év múlva „Az éles kavicsok keletkezésének mechanodinamikai törvényei. (1930)” c. értekezése. Amikor 1959-ben a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézethez került, fő feladata volt a Vízügyi Atlasz sorozat egyes köteteiben az adott folyó vízgyűjtője földtani fölépítésének, kéregszerkezetének, a kéregmozgások szerepének, évszázados vízszintváltozásainak tudományos feldolgozása. PL.: „Kéreg-mozgások szerepe a Duna meder alaku-lásában. (1971).” Munkásságának másik nagy területe a magyarországi tavak évszázados vízszintváltozásának kutatása volt. Akadémiai doktori értekezésének témája is „A Balaton évszázados vízszintváltozásainak meghatározása. (1970).” volt.
Térképészet történet:Bendefy László munkásságának utolsó évtizedében a régi kéziratos térképek kutatása felé fordult. Jelentős tanulmányokban foglalkozott az első kitűnő magyarország térképet készítő Lázár deák személyével., mint pl. „Lázár deák ,Tabula Hungariae…’ című térképének eddig ismeretlen kiadásai. (1974).”c. tanulmányában. Emellett sokat tett a magyar térképi emlékek feltárásáért. Felismerte, hogy korábbi kutatások ellenére még sok mű fekszik feldolgozatlanul levéltárainkban. Munkatársai segítségével tizenöt év alatt 27 820 kéziratos térképet és 6200 műemléki-műszaki tervet sikerült összegyűjtenie az Országos Levéltár addig feltáratlan anyagában. A Magyar Tudományos Akadémia kéziratos térképgyűjteményében is búvárkodott. Ebben bukkant rá a neves vízrendező mérnök, Mikoviny Sámuel feldolgozatlan térképeire. Utolsó nagylélegzetű műve: „Mikoviny Sámuel megyei térképei, különös tekintettel az Akadémiai Könyvtár Kézirattárának Mikoviny térképeire. (1976).”
A vasvári Békeház és a Vas megyei Képzőművészeti Gyűjtemény
A Békeházban látható képzőművészeti gyűjtemény
„Vasvár 1578-ig Vasvármegye székhelye volt, ekkor a török elől Szombathelyre költözött a Vasvári Káptalan, ami után a város elveszítette vezető szerepét. 1664-ben a káptalan hátrahagyott uradalmi épületében kötötték meg a híres Vasvári Békét. A gyűjteménynek helyet adó épület az egykori Békeház helyén épült fel a 18. század közepén, 2011-ben újították fel, és nyerték el mai funkcióját.
A Vas megyei képzőművészeti gyűjteményt dr. Szabadfi József szombathelyi belgyógyász főorvos magángyűjteménye alapozta meg, melyet özvegye, Tömösközy Elvira ajándékozott a városnak. Szabadfi József műkedvelő zenész, jeles karikatúrista és festő volt, így került közeli kapcsolatba a helyi művészeti élet meghatározó személyiségeivel, gyűjteménye e barátságok dokumentumai. A felújított Békeházba az átadás előtt, V. Tóth László szombathelyi festőművész özvegye, Kovács Mária Magdolna, férje hagyatékából kisebb kollekciót helyezett letétbe, így V. Tóth László külön termet kapott az épületben. 2012-ben Szakács László szombathelyi festőművész örökösei, Szakács Csilla és Szakács Kinga édesapjuk életművének jelentős részét Vasvárnak adományozták, így Szakács László festményei is egy külön teremben láthatók. Vásárlásoknak és további ajándékozásoknak köszönhetően a Vasi Panteon gyűjteménye egyfolytában bővül a legkülönbözőbb műfajú alkotásokkal, egyre több grafikai és plasztikai művel is.
A történeti Vasvármegyéből 8 festő fordult meg a híres Nagybányai Művésztelepen, nagyrészt ők alapozták meg a látványelvű festészetet ezen a vidéken. Közülük öten, – Csébi Pogány Aladár, Egyed Kálmán, Gottesmann Alfréd, Soproni Horváth József és Vass Béla – szerepelnek az állandó kiállításon. A két háború közti helyi képzőművészeti életet a Vasvármegye és Szombathely város Kultúregyesülete, majd az abból 1935-ben önállósuló Szent Márton Céh fogta össze.Az egyesület több tagja, Alföldy János, Andor Béla, Artner Ferenc, Bardócz Dezső, Biczó Ilona, Csébi Pogány István, Csonka Ernő, Döbrentey Gábor, Fábián Gyula, Fábián Mária, Gothárd István, Gyöngyösi Simon József, Jaksa István, Knébel Riza, Lődör Jenő, Mikus Gyula, Radnai Rezső, Radnóti Kovács Árpád, Rumi Rajki István, Vass Viktor, Verebi Végh Gyula és Végh Ilona jelentős művekkel szerepel a gyűjteményben. 1943-ban Jaksa István festőművész képzőművészeti szabadiskolát indított Szombathelyen, a vasvári kollekcióból Nagy József, Pintér György itt szerezte meg képzőművészeti alapismereteit.
A II. világháború után, 1946-tól a közeli Zsennyén, Burány Nándor és Radnóti Kovács Árpád szombathelyi festőművészek vezetésével egy, a nagybányaihoz hasonló művészkolónia szerveződött, ahol újabb lendületet kapott a látványelvű festészet Vas megyében. Ez tulajdonképpen a Szombathelyi Derkovits Gyula Képzőművészeti Szabadiskola nyári alkotótábora volt. Meghatározó személyiségei az említetteken kívül, Benkő Katalain, Benkő László, Csonka Ernő, Drimmer László, Farkas János, Gerencsér Erzsébet, Hábetler Márta, Majthényi Károly, Marosfalvi Antal, Marosits József, Mészáros József, Pécsi Unger Károly, Pozsonyi János, Reisz Lajos, Surányi Unger Károly, Szatmáry Géza, Várnai Valéria és V. Tóth László szintén jelen vannak az állandó kiállításon.
Mindig is voltak iskolákon, csoportokon kívüli alkotók, ilyenek is találhatók Vasváron. Az építész Jálics János, az elsősorban templomfestőként ismert Steffek Albin, a fiatalon elhunyt Móritz Sándor, az 1945-ben Kanadába emigráló Koroknay Imre, a Sárváron tevékenykedő, de Zsennyéhez is kötődő Németh József, a sokfelé megfordult, zalaegerszegi születésű Krieg Ferenc, az 1956-ban Nyugatra távozó, majd Ausztráliából visszatért Kéky Magyar Éva, a Vaszary növendék Pirchala Imre, a kellően soha nem értékelt Gellért Károly és Sulyok József, a Tapolcáról induló Zentai Pál, és a sárvári Vörös Ferenc. Külön kell megemlíteni a gyűjteményt két hegyháti naiv művészét, Magyar Lajos, Tőke Imre fafaragókat, akik egyéni figurális látásmódot képviselnek.” Tóth Csaba, mint a gyűjtemény szervezője, így mutatta be a gyűjteményt.
A vasvári domonkos kolostor és Rendtörténeti Gyűjtemény
A Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény mint Vas Megyei Érték
A vasvári domonkos kolostor Magyarország legrégebbi ma is álló kolduló rendi – domonkos, ferences, ágostonos – kolostora, s mint ilyen egyedüliként őrizte meg ezen rendek legkorábbi, 13. századi építészeti stílusát. A templom külső homlokzatai párkánymagasságig, a déli és nyugati kolostorszárnyak emeletmagasságig őrzik a középkori falakat. Az épület egyedi eleme a 17. századi ágyútorony, az ún. Sárkán-torony, amely a török korban épült, amikor az elhagyott kolostort végvárrá alakították. A templom és a kolostor a 18. században egyszerű barokk belső kialakítást kapott, a templom berendezése 18-19. századi.
A domonkosok a 13. század közepén telepedtek meg Vasváron, kolostoruk 1254-ben már kétségtelenül állt. A szerzetesek az egész középkor folyamán tevékenykedtek a városban, kolostoruk a 16. század második felében ürült ki, amikor a – török veszély és a terjedő reformáció miatt – az egész magyar domonkos rendtartomány megszűnt. A 17. században újjászerveződő domonkos rend 1689-ben telepedett vissza Vasvárra, és ettől kezdve a város plébániájának vezetését is átvette, így a rendházat a II. József-féle feloszlatás sem érintette. A domonkosok egészen 1950ig működtek Vasváron, amikor a kommunista rendszer – más szerzetesrendekhez hasonlóan – erőszakkal felszámolta a rendet.
A vasvári domonkos kolostor az egyetlen rendház a mai Magyarország területén, ahol a szerzetesek a rend alapításától – a török köri kényszerű szünetelés leszámítva – egészen a 20. századig tevékenykedtek, így mintegy a rend hazai folytonosságának jelképe. Ezért született meg az a döntés 2001-ben, hogy a rend Vasváron alakítja ki történeti gyűjteményeit. Az elmúlt években gazdag levéltári, könyvtári és muzeális gyűjtemény alakult ki Vasváron, amely nagyban hozzájárult a domonkos rend hazai történetének feldolgozásához és bemutatásához.
Az 1989 után újjászerveződő rendtartomány tagjai Budapestre, Sopronba és Debrecenbe tértek vissza, Vasváron pedig jelképesen a Rendtörténeti Gyűjteménnyel van jelen a rend, amely egyre nagyobb könyvtári, levéltári és múzeumi anyaggal rendelkezik. A budapesti templomot és rendházat 2008-ban az egyházmegyének adta át a rend, helyette Szentendrén létesített egy kisebb házat és kápolnát. A rendtagok száma ma 20 fő körül mozog, közülük többen a lengyel rendtartományból érkeztek Magyarországra, és a növendékek is ott készülnek a szerzetesi életre.
Rendezvénypajta Petőmihályfán
Igazi közösségi térként működik a pajta
A petőmihályfai Rendezvénypajta 2014-ben épült egy nyertes LEADER pályázatnak köszönhetően szlovén mintára. A fából készült takaros építmény a falu központjában található, közösségi színhelyként működik, lehetőséget adva a település lakói számára a rendszeres találkozásra. Többek között a Gyermeknap, kézműves foglalkozások, a májusfaállítás és -kitáncolás, a Falunap illetve a Szüreti ünnepség is itt kerül megrendezésre. Ezen kívül a nyári időszakban a Vasvári Színjátszó Fesztivál kihelyezett előadásainak és egyéb szabadtéri programoknak is színtere.
A pajta része egy állandó interaktív Helytörténeti kiállítás is, mely a helyben használt régi tárgyakat őrzi az utókor számára. Az eszközöket és egyéb kiállítási tárgyakat maguk a falubeliek ajándékozták a köz javára. A Rendezvénypajta 50 fő befogadására képes, de úgy került kialakításra, hogy a környezetében még több embernek adhat kulturált lehetőséget a pajtában zajló eseményeken való részvételre. Évente több alkalommal is teltházas rendezvényeket valósítanak meg „falai” között.
Hegypásztor Kör – Oszkó
Kovács István is birtokosa a zsúpkötés tudásának
A 30 éve alakult egyesület tevékenysége országosan és nemzetközi szinten is mintaértékű. A klasszikus önszerveződés – közösségfejlesztő jellegét megőrizve – szociális foglalkoztatóvá, non-profit vállalkozássá nőtte ki magát, megvalósítva a kulturális alapú gazdaságfejlesztés modelljét. A megalakulást követően megvásároltak egy romos állapotú présházat az oszkói szőlőhegy egyik legelhanyagoltabb részén, amit sokéves munkával teljesen felújítottak. A helyreállítási munkák jelentős részét nyári néprajzi táborok keretében végezték, ahol a helyi és a környékbeli fiatalok mellett az ország különböző pontjáról érkező középiskolások és egyetemisták éltek és dolgoztak együtt. A résztvevők megismerkedhettek a szőlőhegyi építészethez kapcsolódó különböző népi mesterségekkel pl. aratás, cséplés, kévekettőzés, zsúpolás, sározás, meszelés. Ezt követően az épület és környezetének fenntartása, majd az újabb területek és épületek kialakítása is közösségi munkában történt. Az oszkói szőlőhegy épített és természeti értékeinek védelmét a mai napig az egyesület fő feladatának tartja. Mivel a présházfelújításokhoz folyamatosanzsúpra volt szükség és az egyesület több tagja kitűnően megtanulta a zsúpkészítés munkafázisait az idős mesterektől, így elkezdtek nagyobb mennyiségben foglalkozni a kézi aratással és a rozsszalma-feldolgozással, sőt tanítják is a mesterséget. Kovács István elnök is birtokosa zsúpkötés tudásának, amit be is mutatott.
A 25 fő sErdei Iskola és Turistaszállás szép környezetben, széles programajánlattal, hagyományőrző, interaktív foglalkozásokkal várja látogatóit. Tanösvényt alakítottak ki a szőlőhegy természeti és épített értékeinek megismerésére. A május végi Orbán – Napi Hegyi Vigadalom a borról és a hozzá kapcsolódó hagyományokról szól.
A 2005-ben kialakított Közösségi Házban működő Határmenti Vinotékában közel 40 borász több mint 150 fajta borát kóstolhatják és vásárolhatják meg az érdeklődők. A volt iskola épületében kialakítottak egy helyi gyümölcsfeldolgozót, ahová a helyben termett nagyobb mennyiségű gyümölcsöket viszik be a lakosok, és abból – térítés ellenében – gyümölcslevet, lekvárokat, dzsemeket készítenek. Ugyanitt működik az Édes Vidék Cukrászműhely is, amely helyi alapanyagokból készíti el finomságait. Az egyesület aktív közösségi élete egyéb közösségek létrejöttét is generálta (pl. Rozmaring Színjátszó Csoport, Gyöngyvirág Daloskör) és folyamatos kapcsolatot tartanak fenn a faluban működő többi civil szervezettel (Nőszövetség, Polgárőr Egyesület, Tűzoltó Egyesület). Együttműködnek az önkormányzat és a civil szervezetek programjainak lebonyolításában is.
Helytörténeti gyűjtemény – Kám
A település híres embereinek képei is helyet kaptak a gyűjteményben
A 2008-ban létrehozott gyűjteményt a község régi postaépületének helyén alakították ki. Magát az infrastruktúrát pályázati pénzből valósították meg, a gyűjtést a helyi közösségi élet aktív ébren tartói, a MozduljunKám Egyesület tagjai végezték. Nekik, és a helyi fiatalság bevonásának köszönhetően a látogató széleskörű képet kaphat Kám múltjáról, ha e gyűjteményt megtekinti. Nem csupán régi használati tárgyakat találhatunk itt, hanem egyházi dokumentumokat, képeket, leírásokat a falu egykori híres szülötteiről, itt élő alkotókról, vagy épp az egykoron itt élő nemesekről. Itt élt és alkotott Kisfaludy Sándor költő, s Bodor Miklós grafikusművész, itt született dr. Holenda Barnabás, bencés szerzetes és tanár. Az ő egykori háza berendezéséből is láthatunk itt bútorokat, melyek restaurálásukat követően, kiemelkedő darabjai lesznek e gyűjteménynek. A kiállítás fokozatosan bővül, hiszen az itt élők saját féltve őrzött tárgyaikat is szívesen adták és adják be a közösbe. Alkalomadtán, ha vendég érkezik hozzájuk, büszkén vezetik végig a gyűjtemény falai között, bemutatva neki falujuk történelmének fontosabb állomásait, mindazokat a tárgyakat, dokumentumokat, amelyek akár a gyermekkorukat is felidézi, fűszerezve, színesítve azt saját élményeikkel, az egykori mindennapok emlékeivel.
Hegyhátszentpéteri Tájház
A tájház eredetileg egy paraszti lakóház volt
A berendezést a falu lakóinak felajánlásaiból alakították ki
A falu szélén álló tájház 1891-ben épült, eredetileg szegény paraszti lakóház. A fokozottan védett épület és a térség jellegzetessége a máig fennmaradt festett oromzat, amely Tőke János festő-asztalos munkája. A ház csak helyben fellelhető alapanyagokból épült.
Az 1970-es években Szakály Ferenc tanító felfedezte az épület adottságait. Előrelátó és értékmentő szándékkal, feleségével megvásárolták a romos állapotú lakóházat, melyet fokozatos munkával – eredeti jellegét figyelembe véve – alakítottak át tájházzá. A ház berendezését a falu lakóinak felajánlásaiból gyűjtötték össze, majd iskolai szakkör keretében a gyerekekkel tették rendbe azokat. Az épület három részből áll, s ezek mindegyikét a tornácról lehet megközelíteni. Az első részben helyezkedik el a tisztaszoba, középen a konyha, ahol a napközbeni élet folyt, hátul pedig a család éléskamrájaként szolgáló helyiség. A tájházhoz tartozik a Döbörhegyről áthozott torkospajta épülete, ahol a szénát, a szekeret, valamint munkaeszközeiket tárolták; egy borospince, melyben fellelhető egy Petőmihályfáról megmentett régi szőlőprés; egy kovácsműhely, melynek berendezése egy Püspökmolnáriban összedőlt műhelyből való, s az állatólak, melyeknek teteje szintén zsúpfedél.
Jövőbeli tervek közt szerepel, hogy helyi őshonos növényeket ültetnek a tájház kertjébe, terveznek hagyományőrző napokat, melyek keretében régi mesterségekbe kóstolhatunk bele, s a tájházban összegyűjtött berendezések mintájára készíthet majd az érdeklődő használati tárgyakat.
Helytörténeti gyűjtemény – Egervölgy
2005 novemberében tartották a Vas Megyei Honismereti Egyesület találkozóját, ahol Egervölgy fennállásának 250. évfordulója alkalmából a településről előadást tarthatott Tausz István helytörténész. Ennek az előadásnak eredménye az a kulturális egyesület, amelyet abból a célból alapítottak, hogy összegyűjtsék Egervölgy tárgyi és képi értékeit. A Helytörténeti gyűjtemény két épületben található: a fotókiállítás a régi iskolaépületben, míg a régi tárgyak, bútorok és eszközök a mellette álló szolgálati házban kaptak helyet. Auer Gyuláné, Egervölgy polgármestere valamint Bősze Krisztián maguk rendezték be a lakást a korabeli házak mintájára. Az épület összesen kettő szobából valamint egy konyhából áll. Számomra a legérdekesebb eszköz egy konyhában kiállított edény volt, melyet Baumgartner Béla készített a háború idején lelőtt repülő anyagából. A nagyszoba bútorai szintén a régi korok benyomását keltik. A berendezési tárgyakat, a szekrényt, az ágyakat illetve az asztalokat egyetlen család adományozta a gyűjteménybe. A legbelső szobában kaptak helyet a gazdálkodással, kenyérsütéssel valamint az állattartással kapcsolatos eszközök. Ezeket a tárgyakat több család adományozta a Helytörténeti gyűjtemény számára.
Helytörténeti gyűjtemény – Csipkerek
Az itt élők tárgyaiból nyílt kiállítás
2013-ban kulturális munka keretében László Tamásné Rózsika gyűjtötte össze a régiségeket és alakította ki a kultúrházban a múzeumot. A múzeumban megtalálhatók a kenyérsütéshez szükséges eszközök, katonaláda, bölcső, régi háztartási eszközök (kanál, pohár, tányér, szita), régi iratok és egy paraszt ágy. A kiállítás középpontjában az akkori Lánykör hagyományos lányruhája kapott helyet. A Lánykör Egyesületet Farkas Lenke tanítónő alapította a 1930-as években. Az egyesület a lányokat a mindennapi életre készítette fel, tehát tanultak varrni, hímezni, de emellett énekléssel és tánccal mulattatták egymást. 1947-ig működött az egyesület. A lányok a szombathelyi székesegyház felavatási ünnepélyén sorfalat álltak Mindszenty bíboros bevonulásakor.
A falu lakóit mindig is érdekelte történelmük. A padlásukról rendre előkerülnek régiségek, rég elfeledett tárgyak, emlékek. Sajnos, ezeket a mostani múzeumban nem tudják rendezetten elhelyezni, emiatt a jövőben egy családi házat szeretnének helytörténeti múzeummá átalakítani.
Csehi Helytörténeti Gyűjteménye
A Helytörténeti Gyűjtemény a régi iskolaépületben kapott helyet. A település sokáig küzdött, hogy megtartsa iskoláját. 2013. szeptember óta azonban már a kicsik sem itt tanulnak. Nagy László polgármester úr is mindent megtett az iskola megtartásáért, mert ő is úgy gondolja, ahogy azt egykor a falu nyugdíjas tanítónője, Simon Gyuláné szokta mondani: „Ahol nincs iskola, nincs zsivaj, ott nincs élet”. Tanítás már nincs, éppen ezért még fontosabb, hogy legyen, ami segíti a településhez való kötődést. Ezért alakították ki a Szabadidő központot, ezért gondoskodtak arról, hogy a falu minden utcájában járdán közlekedhessenek az itt élők, ezért szerveztek nagy rendezvényt 2017 nyarán a falu létének 800. évfordulójára, és ezért alakították ki a Helytörténeti Gyűjteményt is.
A falu lakosai megmozdultak a kérő szóra, és hozták régi tárgyaikat. Hamar tele lettek a termek. Aki ideadott egy-egy tárgyat, eszközt, talán majd szívesen hozza el az unokáját, és mutatja meg a gyűjteményt, ami mesélni tud az elődök életéről. Láthatjuk a borászat és a mezőgazdaság régen használt eszközeit, Kopacz Istvántól egy gyönyörű házi oltár is ékesíti a gyűjteményt, van itt még öreg írógép, vagy éppen a falu első televíziója, ami egykor Mikler Jenőé volt. Minden egyes tárgy „mesél” a múltról Csehi Helytörténeti Gyűjteményében, érdemes meglátogatni.
Andrásfa helytörténeti gyűjteménye
Bepillanthattunk a település történetébe
Andrásfa történetét a hajdanán a kultúrházban, ma a régi posta épületében helyet foglaló helytörténeti gyűjtemény őrzi. 2009-ben a lakosok adományaiból jött létre, így kerülhetett oda a számos használati eszköz, fénykép és bútor mellett a régi iskola dokumentációja is. Ezekből kiderül, hogy a hajdani Római Katolikus Elemi Népiskola igazgatója, Kósa János és tanítója, Kósa Jánosné az ismert andrásfai író, Kósa Csaba nagyszülei voltak. Kósa Csaba író, újságíró, a Magyar Újságírók Közösségének elnöke 1988-ban Nemzetközi Gyermekkönyv Tanács IBBY-díját kapta meg, 1994-ben elnyerte a Fitz József Könyvdíjat, 2002-ben Táncsics Mihály-díjjal tüntették ki újságírói életművéért. A falu méltán büszke az alkotóra, akinek élete során több száz publikációja és 30 kötete jelent meg.
A művészet más területeiből is őriz értéket a gyűjtemény. Több tíz, az 50-es években készült gyermekrajzot mentett meg az iskola. Az általános iskolások ceruza és vízfesték alkotásai több helyütt képzőművészeti értéket mutatnak.
A folyamatosan bővülő gyűjteményt az Összefogás Andrásfáért Egyesület vezetője, a helyi dalkör tagja, a település postás kisasszonya és alpolgármestere, Nagyné Márffy Gyöngyi ápolja.