A 20. századi polihizstor – Dr. Bendefy László
Római levéltárban 1942-ben
Bendefy László Vasváron született 1904. augusztus 17-én, tanító családban. Gimnáziumi érettségi után a Magyar Kir. József Nádor Műegyetemen mérnöki diplomát (1928), a Pázmány Péter Tudományegyetemen pedig geológus doktori oklevelet (1929) szerzett. 1929-ben az Állami Földméréshez került és itt dolgozott 1959-ig, majd a Vízügyi Tudományos Kutató Intézet munkatársa lett nyugdíjba vonulásáig (1972). 1977. augusztus 13-án halt meg.
Régészet, őslénytan: Geologiai és régészeti érdeklődése folytán bekapcsolódott a Savaria Múzeum tevékenységébe, még egyetemistaként saját gyűjtéséből megalapozta a múzeum ásvány-kőzettani-, talajtani- és őslénytani gyűjteményét. Szombathelyen római kori ásatásokat végzett, 1924-től folytatta a sok éve abbamaradt baltavári őslénytani ásatásokat, melyről írott művét „A baltavári őslény-tani ásatások 70 éves története. (1927)”, angol nyelven is megjelent. Bendefy intenzív munkájának volt köszönhető a múzeumi évkönyvek megjelentetése. 1929-ben a Pázmány Péter Tudomány-egyetemen „A vashegy csoport geologiája. (1929)” című doktori értekezésével „summa cum laude” geológus doktori oklevelet nyert.
Földrajz és földtan: A friss diplomás Bendefy főként őslénytani munkálatokban vett részt, de ezek mellett számos geomorfologiai, felszínalaktani tanulmányt tett közzé. Ezek jórészt szülőföldje, a trianoni határral kettémetszett Vas vár-megye sajátos morfológiai problémáit világítják meg. Ilyen „Morfológiai megfigyelések a Vashegy csoport-ban. (1929)” c. cikke. Képzeletbeli utazásairól készült írásaiban Afrika és a sarkköri övezetek jelennek meg. Egyre jobban foglalkoztatják a felfedezések, feltáró utazások kérdései. Pl.: „Magyar utazók Afrikában. (1934).”, „A fehér halál birodalma. Az északi sark-vidék földrajzi viszonyai. (1932).” Tudományos szakírói munkásságában fordulatot jelentett, amikor országos geodéziai feladatok megoldásával kezdett el foglalkozni. Felismerte, hogy a felsőrendű, nagy pontosságú, egy évszázadra vissza-vezethető és ismételt szintezési mérési adatok összefüggésbe hozhatók a jelenkori kéregszerkezeti mozgásokkal. Az általa bevezetett nagypontosságú geodéziai méréseken alapuló vizsgálati módszert földrengések kialakulásának és hatásának elemzésére is felhasználta. Módszerét sikeresen alkalmazták a szombathelyi hévíz kutató fúrás helyének kijelölésére: a feltárt 42 Cº hőfokú vizet a helyi fürdő ma is hasznosítja. Jelentős a hazai nyersanyagkutatással kapcsolatos munkássága, melynek eredménye a felsőcsatári talkum bánya, és a sóshartyáni „Jodaqua” gyógyforrás feltárása.
Geodézia: 1929-ben meghívás alapján az Állami Földméréshez került, ahol kezdetben, mint segédmérnök a szegedi 10. sz. Földmérési Felügyelőségnél teljesített szolgálatot. Munkatársként felsőgeodéziai és térképészeti állami alapmunkákon dolgozott. 1931-ben Budapestre kerülve először háromszögelési, majd szintezési munkálatokban vett részt. A tudományos és gyakorlati geodézia számára igazán maradandót a felsőrendű szintezés területén alkotott. A II. világháború után a javarészt elpusztult, amúgy sem megfelelő pontosságú korábbi alaphálózat helyett az ország új, korszerű magassági alappont hálózatának létrehozását kapta feladatul. E területen is maradandót alkotott a Tőle megszokott precizitással. Az általa létesített főalappontok a mai Egységes Országos Magassági Alap-hálózatnak (EOMA) is gerincét alkotják. Komoly szakmai sikert, és nem utolsó sorban kandidátusi fokozatot hozott részére a szintezés történetéről írott nagy lélegzetű műve, a „Szintezési munkálatok Magyarországon 1820-1920. (1958)”. Az ő érdeme, hogy a Magyar Országos Levéltár kincsei között fölfedezte és „Szombathelyi Benedek rudasmester. Adatok a középkori magyar földmérés történetéhez. (1959)” c. művében megemlítette az 1498-ból származó ú.n. Lossai-Kódexet, amely azóta több kiadást is megért és a szaktörténet egyik megbecsült, jeles darabja.
Hidrológia: Bendefy László élővizekről megjelent az „Ősvízrajzi kutatásaim matematikai rendszere. (1928),”, majd két év múlva „Az éles kavicsok keletkezésének mechanodinamikai törvényei. (1930)” c. értekezése. Amikor 1959-ben a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézethez került, fő feladata volt a Vízügyi Atlasz sorozat egyes köteteiben az adott folyó vízgyűjtője földtani fölépítésének, kéregszerkezetének, a kéregmozgások szerepének, évszázados vízszintváltozásainak tudományos feldolgozása. PL.: „Kéreg-mozgások szerepe a Duna meder alaku-lásában. (1971).” Munkásságának másik nagy területe a magyarországi tavak évszázados vízszintváltozásának kutatása volt. Akadémiai doktori értekezésének témája is „A Balaton évszázados vízszintváltozásainak meghatározása. (1970).” volt.
Térképészet történet:Bendefy László munkásságának utolsó évtizedében a régi kéziratos térképek kutatása felé fordult. Jelentős tanulmányokban foglalkozott az első kitűnő magyarország térképet készítő Lázár deák személyével., mint pl. „Lázár deák ,Tabula Hungariae…’ című térképének eddig ismeretlen kiadásai. (1974).”c. tanulmányában. Emellett sokat tett a magyar térképi emlékek feltárásáért. Felismerte, hogy korábbi kutatások ellenére még sok mű fekszik feldolgozatlanul levéltárainkban. Munkatársai segítségével tizenöt év alatt 27 820 kéziratos térképet és 6200 műemléki-műszaki tervet sikerült összegyűjtenie az Országos Levéltár addig feltáratlan anyagában. A Magyar Tudományos Akadémia kéziratos térképgyűjteményében is búvárkodott. Ebben bukkant rá a neves vízrendező mérnök, Mikoviny Sámuel feldolgozatlan térképeire. Utolsó nagylélegzetű műve: „Mikoviny Sámuel megyei térképei, különös tekintettel az Akadémiai Könyvtár Kézirattárának Mikoviny térképeire. (1976).”
A Barabás utód – Bozzai Lajos, Vasvár
A Barabás gyűjtemény darabjait fel is lehet próbálni
Bozzai Lajos tűzoltó betekintést adott az önkéntes tűzoltószolgálat múltjába és jelenébe, valamint az ott folyó munkába, feladatokba. A vasvári önkéntes tűzoltó egyesület 1877-ben alakult meg Barabás István kántortanító szervezésében, aki hamarosan katonai szolgálatra vonult be, így az egyesület vezető hiányában feloszlott. Barabásnak 1883-ban sikerült újra megszerveznie a tűzoltóságot, melynek 142 tagja volt. Az egyesület a háborús évekig folyamatosan fejlődött, felszerelése gyarapodott. 1926-ban újjá kellett szervezni a korábban legendásan jól működő tűzőrséget. A II. világháború, illetve az államosítás következtében a felszerelés nagy részét elvesztette az egyesület. Az 1950-es években lassú fejlődés indult el.
A vasvári lánglovagok a mai napig Barabás István hagyatékának szellemében végzik munkájukat. Hivatásuk, munkájuk mellett aktívan részt vesznek a városi és egyházi ünnepeken. Régi hagyomány, hogy Szent Flórián napjához közelebb eső vasárnap a temetői templomban tartják a fogadalmi Flórián misét, ahová az egyesület díszegyenruhában, testületileg kivonul. A város kulturális életét rendezvényekkel (beszélgetéssorozat), hagyományőrző programokkal (locsolás, disznótor, májusfaállítás, -kitáncolás) gazdagítják.
A vasvári Békeház és a Vas megyei Képzőművészeti Gyűjtemény
A Békeházban látható képzőművészeti gyűjtemény
„Vasvár 1578-ig Vasvármegye székhelye volt, ekkor a török elől Szombathelyre költözött a Vasvári Káptalan, ami után a város elveszítette vezető szerepét. 1664-ben a káptalan hátrahagyott uradalmi épületében kötötték meg a híres Vasvári Békét. A gyűjteménynek helyet adó épület az egykori Békeház helyén épült fel a 18. század közepén, 2011-ben újították fel, és nyerték el mai funkcióját.
A Vas megyei képzőművészeti gyűjteményt dr. Szabadfi József szombathelyi belgyógyász főorvos magángyűjteménye alapozta meg, melyet özvegye, Tömösközy Elvira ajándékozott a városnak. Szabadfi József műkedvelő zenész, jeles karikatúrista és festő volt, így került közeli kapcsolatba a helyi művészeti élet meghatározó személyiségeivel, gyűjteménye e barátságok dokumentumai. A felújított Békeházba az átadás előtt, V. Tóth László szombathelyi festőművész özvegye, Kovács Mária Magdolna, férje hagyatékából kisebb kollekciót helyezett letétbe, így V. Tóth László külön termet kapott az épületben. 2012-ben Szakács László szombathelyi festőművész örökösei, Szakács Csilla és Szakács Kinga édesapjuk életművének jelentős részét Vasvárnak adományozták, így Szakács László festményei is egy külön teremben láthatók. Vásárlásoknak és további ajándékozásoknak köszönhetően a Vasi Panteon gyűjteménye egyfolytában bővül a legkülönbözőbb műfajú alkotásokkal, egyre több grafikai és plasztikai művel is.
A történeti Vasvármegyéből 8 festő fordult meg a híres Nagybányai Művésztelepen, nagyrészt ők alapozták meg a látványelvű festészetet ezen a vidéken. Közülük öten, – Csébi Pogány Aladár, Egyed Kálmán, Gottesmann Alfréd, Soproni Horváth József és Vass Béla – szerepelnek az állandó kiállításon. A két háború közti helyi képzőművészeti életet a Vasvármegye és Szombathely város Kultúregyesülete, majd az abból 1935-ben önállósuló Szent Márton Céh fogta össze.Az egyesület több tagja, Alföldy János, Andor Béla, Artner Ferenc, Bardócz Dezső, Biczó Ilona, Csébi Pogány István, Csonka Ernő, Döbrentey Gábor, Fábián Gyula, Fábián Mária, Gothárd István, Gyöngyösi Simon József, Jaksa István, Knébel Riza, Lődör Jenő, Mikus Gyula, Radnai Rezső, Radnóti Kovács Árpád, Rumi Rajki István, Vass Viktor, Verebi Végh Gyula és Végh Ilona jelentős művekkel szerepel a gyűjteményben. 1943-ban Jaksa István festőművész képzőművészeti szabadiskolát indított Szombathelyen, a vasvári kollekcióból Nagy József, Pintér György itt szerezte meg képzőművészeti alapismereteit.
A II. világháború után, 1946-tól a közeli Zsennyén, Burány Nándor és Radnóti Kovács Árpád szombathelyi festőművészek vezetésével egy, a nagybányaihoz hasonló művészkolónia szerveződött, ahol újabb lendületet kapott a látványelvű festészet Vas megyében. Ez tulajdonképpen a Szombathelyi Derkovits Gyula Képzőművészeti Szabadiskola nyári alkotótábora volt. Meghatározó személyiségei az említetteken kívül, Benkő Katalain, Benkő László, Csonka Ernő, Drimmer László, Farkas János, Gerencsér Erzsébet, Hábetler Márta, Majthényi Károly, Marosfalvi Antal, Marosits József, Mészáros József, Pécsi Unger Károly, Pozsonyi János, Reisz Lajos, Surányi Unger Károly, Szatmáry Géza, Várnai Valéria és V. Tóth László szintén jelen vannak az állandó kiállításon.
Mindig is voltak iskolákon, csoportokon kívüli alkotók, ilyenek is találhatók Vasváron. Az építész Jálics János, az elsősorban templomfestőként ismert Steffek Albin, a fiatalon elhunyt Móritz Sándor, az 1945-ben Kanadába emigráló Koroknay Imre, a Sárváron tevékenykedő, de Zsennyéhez is kötődő Németh József, a sokfelé megfordult, zalaegerszegi születésű Krieg Ferenc, az 1956-ban Nyugatra távozó, majd Ausztráliából visszatért Kéky Magyar Éva, a Vaszary növendék Pirchala Imre, a kellően soha nem értékelt Gellért Károly és Sulyok József, a Tapolcáról induló Zentai Pál, és a sárvári Vörös Ferenc. Külön kell megemlíteni a gyűjteményt két hegyháti naiv művészét, Magyar Lajos, Tőke Imre fafaragókat, akik egyéni figurális látásmódot képviselnek.” Tóth Csaba, mint a gyűjtemény szervezője, így mutatta be a gyűjteményt.
A vasvári domonkos kolostor és Rendtörténeti Gyűjtemény
A Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény mint Vas Megyei Érték
A vasvári domonkos kolostor Magyarország legrégebbi ma is álló kolduló rendi – domonkos, ferences, ágostonos – kolostora, s mint ilyen egyedüliként őrizte meg ezen rendek legkorábbi, 13. századi építészeti stílusát. A templom külső homlokzatai párkánymagasságig, a déli és nyugati kolostorszárnyak emeletmagasságig őrzik a középkori falakat. Az épület egyedi eleme a 17. századi ágyútorony, az ún. Sárkán-torony, amely a török korban épült, amikor az elhagyott kolostort végvárrá alakították. A templom és a kolostor a 18. században egyszerű barokk belső kialakítást kapott, a templom berendezése 18-19. századi.
A domonkosok a 13. század közepén telepedtek meg Vasváron, kolostoruk 1254-ben már kétségtelenül állt. A szerzetesek az egész középkor folyamán tevékenykedtek a városban, kolostoruk a 16. század második felében ürült ki, amikor a – török veszély és a terjedő reformáció miatt – az egész magyar domonkos rendtartomány megszűnt. A 17. században újjászerveződő domonkos rend 1689-ben telepedett vissza Vasvárra, és ettől kezdve a város plébániájának vezetését is átvette, így a rendházat a II. József-féle feloszlatás sem érintette. A domonkosok egészen 1950ig működtek Vasváron, amikor a kommunista rendszer – más szerzetesrendekhez hasonlóan – erőszakkal felszámolta a rendet.
A vasvári domonkos kolostor az egyetlen rendház a mai Magyarország területén, ahol a szerzetesek a rend alapításától – a török köri kényszerű szünetelés leszámítva – egészen a 20. századig tevékenykedtek, így mintegy a rend hazai folytonosságának jelképe. Ezért született meg az a döntés 2001-ben, hogy a rend Vasváron alakítja ki történeti gyűjteményeit. Az elmúlt években gazdag levéltári, könyvtári és muzeális gyűjtemény alakult ki Vasváron, amely nagyban hozzájárult a domonkos rend hazai történetének feldolgozásához és bemutatásához.
Az 1989 után újjászerveződő rendtartomány tagjai Budapestre, Sopronba és Debrecenbe tértek vissza, Vasváron pedig jelképesen a Rendtörténeti Gyűjteménnyel van jelen a rend, amely egyre nagyobb könyvtári, levéltári és múzeumi anyaggal rendelkezik. A budapesti templomot és rendházat 2008-ban az egyházmegyének adta át a rend, helyette Szentendrén létesített egy kisebb házat és kápolnát. A rendtagok száma ma 20 fő körül mozog, közülük többen a lengyel rendtartományból érkeztek Magyarországra, és a növendékek is ott készülnek a szerzetesi életre.
Nyári László fafaragó – kézműves mester Telekesen
Nyári László mester sokféle tárgyat farag
1965-ben született, tősgyökeres telekesi, háromgyermekes családjával lakik itt, a szülei, nagyszülei is itt éltek. Kenyérkeresetét az adja, hogy Szombathelyre jár egy gyárba dolgozni, naponta kétszer teszi meg az egy órás, 45 kilométeres utat busszal. Az 1980-as évek óta farag szabadidejében, az első alkotása egy pásztorbot volt, amelyet a nővére őriz. Farag díszített kereteket, órákat, széket, kanalat, faliképet, tálat, csanakot és más ivóedényeket, tojásokat, agyar- és koponya alátéteket vadásztrófeákhoz, állatfigurákat, kopjafát, ékszerdobozt. Megrendelésre is dolgozik, illetve a maga kedve szerint is. A falubeliek vásárolnak tőle, több háznál megtaláljuk az alkotásait, például Kálmán Jánosné Mariska néninél, akinek a veje vadászik, és a trófeáit mindig faragott fatalpakon helyezi el fali díszként. Nyári László ötvös munkákat is készít, amelynek alapjait Kevi Farkas Zsolt ötvös mestertől, a Magyar Lovas Kör Kézműves Szakágának egyik alapítójától, a Zala Megyei Népművészeti Egyesület tagjától látta, mikor elkezdett íjászkodni. Készített már kardot, tőrt, ékszereket. Bőrözéssel is foglalkozik, tarsolyok, bőrtokok, karkötők, kardtokok kerültek már ki a keze alól. Olykor falunapokon meghívják kézműves foglalkozást tartani, ilyenkor faragást és gyöngyfűzést tanít.
Telekes-hegy
Csodálatos panoráma tárul elénk a hegy tetejéről
A falut elhagyva a hegyre vezet fel az út. A szántóföld szélén egy szépen újra festett, korábban villámvágta keresztet látunk, melyet Szijj István családja újíttatott fel 2014-ben. Egyre beljebb haladva a szőlőültetvények között a borospincékhez jutunk, ahol Koltai László gazda piros szőlőt présel. Mustot kóstolunk, hamarosan idei bor is kerül a tavalyi mellé. Az udvaron nagy üst (tájszóval: kotla), vízforralásra használják. A szomszéd egy vödör „rozsdás tinoru”-t mutat, sok a gomba is itt a hegytetőn. Mondják, a művelt szőlő egyre kevesebb, inkább gyümölcsösök vannak és szelídgesztenyés. A madarak elijesztésére változatos eszközöket használnak: fából faragott sast, csillogó CD-k fűzött sorát, régi ruhákból alkotott hagyományos madárijesztőt. A hegyen rókák is laknak, lejárnak a faluba tyúkot lopni. A falu másik végén, Gersekarát felé van az a domb, amelynek az oldalában a kistelekesi templom áll. Az oltára mellett található báró Rozner Ervin és családjának kriptája. A templom orgonája már nem üzemképes, mert a legtöbb sípját ellopták. A domb másik felén találjuk meg a régi magtár romjait.
Szemenyei kovácsműhely
Ma már csak múzeum az egykori műhely épülete
A szorgalmas szemenyei emberek tevékenységének fontos kiegészítője volt a kovácsolás, hiszen földműveléshez szükséges eszközöket (vasalatokat, kapát, fejszét, mezőgazdasági eszközöket) itt készítették, illetve ezek javítását, karbantartását is itt végezték. Közösségi térként is működött, a mai kultúrház, piac szerepét is betöltötte, mivel az információ áramlás egyik fontos színtere volt. A kovácsműhelyben a szaktudás és a kézügyesség alapfeltétel volt. A mesternek kevés eszköz állt rendelkezésére, nagy munka esetén a vas kidolgozására segédeket fogadott fel, olykor-olykor a henyélő falusi legényeket is elcsípte egy kis munkára, általában a fújtató működtetésére. 2008-ban még üzemelt a műhely, Bársony József (Jóska bácsi) mester kezei alatt folyt a szerszámélezés, az izzó vas nyújtása, a kaszabeállítás, lópatkolás, szükség esetén a sántító szarvasmarha patkolása is. Ma már csak múzeumként játszik szerepet a falu életében, korhűen felújították, rég használt eszközök és a velük készített mezőgazdasági szerszámok is megtekinthetők. A helyi rendezvényeken (Falunap, Laskafesztivál) bemutatót is tartanak a kovácsműhelyben.
Csodaszarvas Tájpark – Rábahídvég
Az őshonos állatok jól érzik magukat a parkban
Az épített környezet az őrségi és a hegyháti stílusjegyeket hordozza
A Csodaszarvas Tájpark a Rába folyó mentén, Rábahídvég határában, a 8-as főút mellett helyezkedik el tizenhat hektáros területen. A tájparkot egy háromhektáros tó, hét hektár legelő, valamint hat hektár erdő teszi tökéletessé. Az itt élő állatok, a területet határoló folyó és a kiszolgáló létesítmények biztosítják, hogy az ide látogatók megleljék a számukra kedves programokat.
Az elnevezés maga már jelzi a Tájpark fő profilját. A csodaszarvas sok eurázsiai népnél régóta a csillagos ég jelképe, a magyar őskultúra meghatározó szimbóluma. Szimbolizálja az újjászületést, a megújulást, a Napot és egyben Krisztust is.
Kézai Simon művében maradt fenn a monda, amely szerint Hunort és Magort, – egy testvérpárt, akiktől a történet szerint a hunok és magyarok származnak – vadászatuk közben új, letelepedésre alkalmas területre vezette egy szarvas. Kézai mester történetét a Képes Krónikában így olvashatjuk: „Történt egy napon, hogy vadászni indultak, és a pusztában egy szarvasünő bukkant fel előttük; az menekült előlük, ők pedig a meotisi mocsarak közé is követték. Ott azután teljesen eltűnt előlük, és bár sokáig keresték, sehogyan sem akadtak a nyomára. Bejárták a már említett mocsarakat és állataik legeltetésére alkalmasnak találták. Miután apjukhoz visszatérve megkapták tőle az engedélyt, minden holmijukkal a meotisi mocsarak közé mentek, hogy állataikat legeltetve ott lakjanak. A Meotis vidéke Perzsia földjével szomszédos; egyetlen gázlót kivéve mindenfelől tenger fogja körül, folyói nincsenek, de bővelkedik füves területekben, erdőkben, halakban, madarakban és vadakban; a be- és kijárás azonban nehézkes. A meotisi mocsarak közé mentek tehát, és öt évig el nem mozdultak onnan. Mikor a hatodik esztendőben kijöttek, a pusztaságban véletlenül a Bereka-fiak feleségeire és gyermekeire bukkantak, akik a férfiak nélkül sátoroztak, s éppen a kürt ünnepét ülték és zeneszóra táncot jártak. Jószágaikkal együtt gyorsan elragadták őket a Meotis ingoványaiba. A vízözön után ez volt az első zsákmány. Történt pedig, hogy abban a küzdelemben ama gyermekek között az alán fejedelemnek, Dulának két leányát is elfogták, egyiküket Hunor, a másikat Magor vette feleségül. Ezektől az asszonyoktól származtak azután az összes hunok, illetve magyarok.”
A csodaszarvas mondája megjelenik a regősénekekben is. A Vas megyei Bucsu községben egy, a századfordulón lejegyzett változat szerint ezer szarva van, szarva hegyén ezer égő gyertya, két veséjén két arany kereszt, a dozmati változatban a szarvas homlokán a fölkelő fényes nap, oldalán a szép hold található, jobb veséjén pedig az égi csillagok. Egyes dunántúli énekekben pedig ezer ága-boga van, ezen ezer misegyertya, amely „gyújtatlan gyulladék, oltatlan aludék”.
A történetet számos irodalmi alkotás is feldolgozta. Ezek közül talán a legismertebb Arany János költeménye, a Buda halála, melynek hatodik éneke regéli el a csodaszarvas legendáját.
Mindezekből is kitűnik, hogy a Csodaszarvas név egy kulturális elköteleződést jelez. A „tájpark” elnevezés pedig természetközeliséget jelez, amellyel elhatárolódik a szabadidő központ minőségtől, illetve úgy építi be a szabadidős programokat a tájpark mindennapi életébe, hogy azok illeszkedjenek az autentikus környezetbe.
Az Őrség és a Hegyhát közelsége adta azt az ötletet, hogy ezen tájegységek jegyeit mutassuk be a látogatóknak. Erdei iskola, tájház, csodálatos nádfedeles és kézzel faragott építmények, tanösvény, őshonos állatpark, nyári nomád tábor és erdei drótkötélpálya teszi élővé a területet. A tájpark szolgáltatásait mindezek mellett a horgásztó és a terület határán hömpölygő Rába saját kikötője egészíti ki.
A tájparkon egy nem klasszikus értelemben vett tanösvény vezeti végig a látogatót, amely 3 fontos egységből áll. Egyrészt az őshonos magyar állatok eredetének tisztázása, fajtájukra jellemző tulajdonságok bemutatása. A tájpark helyet ad egy baromfiudvarnak, különböző magyar marhafajták, vízi bivaly, lovak, mangalica is megtekinthető a parkban. A következő fontos pillér, amely meghatározza a tanösvényt, az a táj adta lehetőségek, a Rába vizes élővilága, a tó adta élővilág, és maga a környezet által meghatározott növényzet. A tanösvény harmadik, meghatározó eleme az épített környezet, amelyet az őrségi és hegyháti udvartartás hármas tagoltságának mintájára építettek fel és új funkciókkal láttak el. A fogadóban, amely szállásadásra alkalmas, hagyományos őrségi szobaberendezéseket találunk. De aki szeretné, kipróbálhatja a sátorban, de akár a jurtában alvást is. Vendégházai pedig a családi kirándulásoknak, pihenések színtere lehet. Mindemellett szaunázás előnyeit is élvezheti.
A Csodaszarvas szolgáltatásai rendkívül sokszínűek. Lehetőség van egész napos kirándulás kitöltésére, de gyerek és felnőtt táborokat is rendszeresen szerveznek. Ki lehet próbálni az íjászpályát, lovagoltatást. Igény szerint szerveznek vetélkedőket, kincsvadászatot, vannak kézműves foglalkozások is. Erdei és vízi drótkötélpályán lehet a magasban bejárni a tájpark területét és a tó felett oda-vissza csúszni. Csónakázási, kajakozási és kompozási lehetőségek is adottak. A tájpark egyik fő célja a gyermekek természetközelségének visszaállítása, az elfelejtett szakmák feltámasztása, a környezettudatosságra nevelés, a hagyományos háztáji gazdálkodás előnyeinek, a hagyományos magyar konyha ételeinek megismertetése. Sütés-főzés a szabadban, bográcsban, nyárson, vagy akár kemencében. A boresteken hazánk borvidékeivel és a hozzájuk kapcsolódó ételekkel várják a betérőket. De szívesen látják a hagyományos disznóvágásra érkezőket is! Érdemes ide eljönni! Megismerni a múltat és élvezni a jelent!
Rendezvénypajta Petőmihályfán
Igazi közösségi térként működik a pajta
A petőmihályfai Rendezvénypajta 2014-ben épült egy nyertes LEADER pályázatnak köszönhetően szlovén mintára. A fából készült takaros építmény a falu központjában található, közösségi színhelyként működik, lehetőséget adva a település lakói számára a rendszeres találkozásra. Többek között a Gyermeknap, kézműves foglalkozások, a májusfaállítás és -kitáncolás, a Falunap illetve a Szüreti ünnepség is itt kerül megrendezésre. Ezen kívül a nyári időszakban a Vasvári Színjátszó Fesztivál kihelyezett előadásainak és egyéb szabadtéri programoknak is színtere.
A pajta része egy állandó interaktív Helytörténeti kiállítás is, mely a helyben használt régi tárgyakat őrzi az utókor számára. Az eszközöket és egyéb kiállítási tárgyakat maguk a falubeliek ajándékozták a köz javára. A Rendezvénypajta 50 fő befogadására képes, de úgy került kialakításra, hogy a környezetében még több embernek adhat kulturált lehetőséget a pajtában zajló eseményeken való részvételre. Évente több alkalommal is teltházas rendezvényeket valósítanak meg „falai” között.
Műemlék pincék Petőmihályfán
A pincéket ma már műemléknek nyilvánították
A Szőlőhegy legöregebb részén, a Barkóca-dűlőn található hat hagyományos építésű, műemlékké nyilvánított présház. A föld feletti épületek, az utak mentén falusi lakóházra emlékeztető sorokat alkotnak. Elsődleges feladatuk a borkészítés tárolás volt és az a mai napig.
Ezek az L alakú zsúpfedeles házak fagerendás szerkezetűek, boronafogas faluk sárral van betapasztva, fedelük szénával kitömött a hőmérsékletingadozás mérséklése érdekében. Alapterületük 30-35 négyzetméter, a beltér három részből áll, egy előszobából, egy belső szobából és egy bortároló helyiségből, mely valójában nem mondható pincének, mivel talapzata azonos szinten helyezkedik el a többi helyiséggel. A műemlék épületek nagyrészt még a 19. század közepén épültek, a helyi tulajdonosok, illetve az önkormányzat azóta is nagy gondot fordítanak a történelmi jelentőségű épületek karbantartására, megóvására. A szőlőhegy és a bor kultusza erőteljesen megjelenik a településen lakók életében. A hegyen található épületek 70%-a a helyiek tulajdonában van, ezáltal a tavaszi munkálatoktól kezdve, az őszi szüretig a lakosság gyakran tölti az idejét a gyönyörű környezetben fekvő külterületen. A hegynek nincs jellemző borfajtája, a fehér és a vörös szőlők is egyaránt megtalálhatók a hegyen.
A keresztek története szorosan összefügg a település lakóinak életével – Petőmihályfa
Petőmihályfa határában összesen 13 út menti kereszt található, melyek története szorosan összefügg a település lakóinak életével. A módosabb családok az 1800-as évek folyamán állíttatták a feszületeket köszönetképp a családi örömhírekért vagy a bőséges termésmennyiségért; ezen kívül terület, illetve határjelzőként is funkcionáltak. A település legrégebbi keresztje 1801-ből származik, a Vendel-kereszt, melyet az állatok megóvása érdekében állíttatták a település lakói.
Kiemelkedő jelentőségű még az 1806-ban elkészült Templom kereszt vagy Ferenc kereszt, mely az iskolatemplom mellett található. A Keresztet a község háborús emléktáblákkal bővítette a hősi halottak emlékére. „A Világháborúban elesett hősök emlékére az 1938-as szent évben állíttatta Petőmihályfa község közönsége. AKI A HAZÁÉRT ADJA ÉLETÉT ÖRÖKKÉ ÉL!”
De a Nők Petőmihályfáért Egyesület tagjai 2009-ben az „Idegen földben nyugvó petőmihályfaiak emlékére” állítottak keresztet az Új Temetőben.
A keresztek a katolikus egyházhoz tartoznak, azonban a település is a szívén viseli a jelképek sorsát, gondozza azokat. Három építmény restaurálása már megvalósult az utóbbi évek során.
Szent Imre templom – Pácsony
Nagy Istvánné mesél az értékgyűjtőknek a templomról
Nagy Istvánné elmesélte, hogy Pácsony lakossága 1911-ben nagy társadalmi összefogással építette meg saját templomát – korábban a győrvári plébániához tartoztak, ide jártak istentiszteletre is. A falu lakói szegények voltak, saját erőből nem tudtak templomot építeni. A település engedélyt kapott arra, hogy 3 hónapig könyöradományt gyűjtsön.
Addig Győrvárra járták át templomra, főleg gyalog 1911. február 13-án kérelmet küldtek a Püspöki Hivatalba, melyből megtudjuk, hogy Szily József vasvári építési vállalkozó tervét, ajánlatát fogadták el.
Első körben nem támogatták az építés kérelmét, majd második alkalommal gyűjtést kezdtek, hogy adományozzanak a templom építése javára.
Település központjában helyezkedik el, nem elkülönülten a falu szélén, vagy egy dombtetőn, hanem mindenki számára könnyen megközelíthető helyen. Irigykednek is más településről érkezők, főleg azok, akiknek egy dombra kell menni idős korában a misére vagy sokat gyalogolnia a falu végéig.
Szegény lakosok éltek itt, így az adakozásból nem jött össze az építés költsége. Püspöki egyházmegye költségvetést készít az építkezés költségeire vonatkozóan és a Vasvári Szily József nevű vállalkozót kéri fel a tervek elkészítésére.- Az összegyűlt 9700 koronát a Vasváré Takarékban helyezik, míg 8300 korona a birtokosoknál volt, adós levelek formájában. 13 fő adakozott ily módon. A vállalkozó azonban megbukott , újat kell keresni, Barton Adolfot bízták meg a templom felépítésével.
A római katolikus templom felszentelésére 1911. november 5-én került sor, melynek névadó szentje – a felszentelés időpontjának apropóján – Szent Imre lett. Hatalmas ünnepség volt, melyről a megyei napilapban a Vasvár és Vidékében is írtak. Gyorsan elkészült. 1911. november 5-én fel is szentelik és átadják a templomot a híveknek. Szent Imre története látszik a fő oltárképen is.
Az oltár és a tábla a templom 100 éves évfordulójára készült 1 millió, orgona 1,2 m Ft-ért, melyet a község vásárolt meg. Egy nagy kereszt volt az oltár helyén, azt cserélik le.
A templomot 1930-ban beázás miatt renoválni kellett. Az első világháború a falu harangját „elvitte”, mint ahogy szinte valamennyi település harangját a környéken. Helyette 1938-ban öntöttek két új harangot: az egyik 48, a másik 70 kilós volt.
2007-ben elhelyezték a templomban Szabó Imrefia Béla Szent Imre bronzból készült domborművét is.
A település vezetősége a szentelés századik évfordulójára uniós támogatással külsőleg is megújította a belül már korábban restaurált templomot. Újraépítették a torony sapkáját, az egész épületet színezték. Az önkormányzat új orgonát vásárolt, új oltárt csináltatott.
A templomban látható Gyürki László pápai plerátus egykori plébános adománya, egy fatimai Mária szobor; illetve Magyar Lajos naiv fafaragóművész Mária szenvedése című alkotása is. A kerémiákat is a prelátustól kapta ajándékba a település.
Jelenleg Kovács György – Győrvár a település plébánosa. Mivel több település is tartozik hozzá, így a misék egyik héten hétköznap, másik héten vasárnap, míg nyáron egy hónapban kétszer van. Kántoruk van, aki orgonálni szokott.
Győrvári asztalosmester készítette a díszes oltárt. Egyszerű, de szép kis templom. Stáció képsorozata a falon, amelyen végig menve húsvétkor imádkoznak a hívek.
Csak az oltáron van mindig élő világ, mivel megritkult a misék száma. Gázfűtéssel van ellátva a templom.
A templom előtt álló kereszt eredetileg Pácsony külterületen volt elhelyezve. 1990-ben került áthelyezésre, amit az állító Magyar család leszármazottai kértek. Áthelyezéskor felújíttattak Pácsony község lakói közös erőből.
A település első okleveles említésének évfordulóján Szent Imre zászlót is avattak, így emlékeztek meg az 1000. évfordulóra.
Kis falu, kicsi temploma, egy kis ékszerdoboz a falu főterén.
Hegypásztor Kör – Oszkó
Kovács István is birtokosa a zsúpkötés tudásának
A 30 éve alakult egyesület tevékenysége országosan és nemzetközi szinten is mintaértékű. A klasszikus önszerveződés – közösségfejlesztő jellegét megőrizve – szociális foglalkoztatóvá, non-profit vállalkozássá nőtte ki magát, megvalósítva a kulturális alapú gazdaságfejlesztés modelljét. A megalakulást követően megvásároltak egy romos állapotú présházat az oszkói szőlőhegy egyik legelhanyagoltabb részén, amit sokéves munkával teljesen felújítottak. A helyreállítási munkák jelentős részét nyári néprajzi táborok keretében végezték, ahol a helyi és a környékbeli fiatalok mellett az ország különböző pontjáról érkező középiskolások és egyetemisták éltek és dolgoztak együtt. A résztvevők megismerkedhettek a szőlőhegyi építészethez kapcsolódó különböző népi mesterségekkel pl. aratás, cséplés, kévekettőzés, zsúpolás, sározás, meszelés. Ezt követően az épület és környezetének fenntartása, majd az újabb területek és épületek kialakítása is közösségi munkában történt. Az oszkói szőlőhegy épített és természeti értékeinek védelmét a mai napig az egyesület fő feladatának tartja. Mivel a présházfelújításokhoz folyamatosanzsúpra volt szükség és az egyesület több tagja kitűnően megtanulta a zsúpkészítés munkafázisait az idős mesterektől, így elkezdtek nagyobb mennyiségben foglalkozni a kézi aratással és a rozsszalma-feldolgozással, sőt tanítják is a mesterséget. Kovács István elnök is birtokosa zsúpkötés tudásának, amit be is mutatott.
A 25 fő sErdei Iskola és Turistaszállás szép környezetben, széles programajánlattal, hagyományőrző, interaktív foglalkozásokkal várja látogatóit. Tanösvényt alakítottak ki a szőlőhegy természeti és épített értékeinek megismerésére. A május végi Orbán – Napi Hegyi Vigadalom a borról és a hozzá kapcsolódó hagyományokról szól.
A 2005-ben kialakított Közösségi Házban működő Határmenti Vinotékában közel 40 borász több mint 150 fajta borát kóstolhatják és vásárolhatják meg az érdeklődők. A volt iskola épületében kialakítottak egy helyi gyümölcsfeldolgozót, ahová a helyben termett nagyobb mennyiségű gyümölcsöket viszik be a lakosok, és abból – térítés ellenében – gyümölcslevet, lekvárokat, dzsemeket készítenek. Ugyanitt működik az Édes Vidék Cukrászműhely is, amely helyi alapanyagokból készíti el finomságait. Az egyesület aktív közösségi élete egyéb közösségek létrejöttét is generálta (pl. Rozmaring Színjátszó Csoport, Gyöngyvirág Daloskör) és folyamatos kapcsolatot tartanak fenn a faluban működő többi civil szervezettel (Nőszövetség, Polgárőr Egyesület, Tűzoltó Egyesület). Együttműködnek az önkormányzat és a civil szervezetek programjainak lebonyolításában is.
Az évszázados tölgy lábainál – Olaszfa
Az olaszfai Spiccermajor hatalmas tölgyfájának korát évszázadosra teszik a helyiek. A falu kiemelt természeti értékeként tartják számon. A Spiccer kb. 120 ha szántóföld, amelynek a közepén volt a major. A majorban élők a hatvanas évek elején költöztek be a faluba. Az 1980-as években a major épületei lebontásra ítéltettek. Ma már csak növényzettel befutott faltöredékei láthatók.
A fát Varga Gyula olaszfai lokálpatrióta mutatta meg.
Varga Gyula büszke szűkebb pátriájára. Ön azonos ember. Szülei, nagyszülei állattartással foglalkoztak, családja 1800-ig visszamenőleg Olaszfához köthető, családfáját ez időig vezeti vissza. Több generációs családban nőtt fel, életét az ősei örökségére építette fel. Kora gyermekkorától bekapcsolódott a ház körüli munkákba. Őrző gyerekként hallgatta a falu idős embereinek történeteit. Felnőttként egyéni gazdaság kiépítésébe kezdett. Mezőgazdasági vállalkozásában növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglakozik, testvérével közösen. De hobbijuk más irányba terelte őket. Míg testvére a borászatban, addig ő a Nóniusz lovai között találja meg a kikapcsolódás örömét. A falu szüreti felvonulásán az ő lovai kerülnek a fogatok elé.
A nóniusz Magyarországon, a mezőhegyesi ménesben kitenyésztett, törvényileg védett lófajta. A 19. század elején, a napóleoni háborúk idején az osztrákok egy francia ménesből több fiatal lovat zsákmányoltak, köztük egy Nonius nevű világospej, anglo-norman mént is, melyet 1816-ban Mezőhegyesre osztottak be. Ő lett Nonius Senior, a fajta „ősapja”. 17 éven át állt tenyésztésben. A kancák között voltak arab telivérek és spanyol-nápolyi származásúak is. Nonius Senior nem volt feltűnően szép ló, de ezekkel a kancákkal sikerült olyan utódokat létrehozni, amelyek megfeleltek a tenyésztési célnak, amely egy erős testfelépítésű katonai hátas és hámos lófajta kialakítása volt.
Szimbolikus alakja a „Pannon Bukolikus tájnak”, ahogy Nagy Gáspár költő is nevezi a Hegyhátat. Szülőfalujának minden talpalatnyi helyét, annak lakóit, és a történelmét is ismeri. Falusi nyelv használónak vallja magát, üzleti tárgyaláskor sem vált nyelvi kódot.
Varga Gyula nem csak büszke szűkebb pátriájára, hanem a régi értékek megőrzését, az újabbak teremtését is igyekszik előmozdítani. Ennek gyökereit otthonról, az ősi ház kemencéje mellől hozták magukkal. Hiszik és vallják a magyarság hagyományainak, szokásainak megőrzésének szükségességét, az ősi tudás hasznosítását, beépítését munkájukba. Hiszen a földet és mind azt a tudást, ismeretet, amivel rendelkezünk szokták mondani „…nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”
Faluja jövőjét illetően emberléptékű, a település saját hagyományos arculatát megtartó fejlesztésekben gondolkodik. Hitvallása szerint az fogja túlélni a civilizáció túlzásait, aki nem veti el az önfenntartás különböző formáit.
Szavait még órákig ámulattal elhallgattuk volna, mint régen a gyerekek tollfosztáskor a felnőttek történeteit a régmúlt világ csodáiról. Értékgyűjtőként, és csak azért, hogy még többet hallhassuk azokat a történeteket, legendákat, amit ő szívott magába kiskorában a felnőttektől az állatok gondozása során vissza kell térnünk hozzá.
Hősi emlékmű – Mikosszéplak
dr. Kiss Imre tanítónak nagy szerepe volt az emlékmű állíttatásában
Mikosszéplak lakóinak életében fontos szerepe van a Hősi emlékműnek. Az emlékmű a Szűz Mária Neve templom közelében, a Rákóczi utcában áll. Sokan úgy tartják, hogy Mechle Béla készítette, mert a környező településeken (Türjén és Alapon) két évvel korábban hasonló stílusú emlékműveket épített. Az biztosan állítható, hogy a falu néhai tanítójának, dr. Kiss Imrének nagy szerepe volt az emlékmű elkészíttetésében. Ezt támasztja alá a talapzat hátoldalán látható felirat is: „E szobor dr. Kiss Imre tanító kezdeményezése és vezetése mellett épült 1930. évében.” A volt tanító a faluban színdarabokat, énekkart és zenekart működtettet, és az előadásokból származó bevétel egy részét az emlékmű felépíttetésére használták fel. A 2000-es években már szükségessé vált a felújítás, amire 2011 decemberében kerülhetett sor. A felújítás során kipótoltál és lefestették a talapzatot, festést kapott a szobor is.
A talapzat felső részén, körben kerültek elhelyezésre az I. világháborús emléktáblák. A talapzat elején az elhunytaknak, oldalán a hadba vonultaknak és sebesülteknek, hátoldalán a hadifoglyoknak állítottak emléket. A II. világháborús emléktábla a talapzat elülső oldalán, annak alsó részén került elhelyezésre, rögzítési technikája is más, mint az eredetileg elhelyezett tábláké. Mikosszéplak lakosai minden évben megemlékeznek hőseikről az emlékműnél.
Bezerédj-park („Kertészkert”) – Kám
A park egykor a kastély kertje volt
A mai park az egykori kastély kertje volt, s ma fontos közösségi térként tartják számon. Maga a kastély utolsó lakói a Bezerédj-család tagjai voltak. Az eredeti kastély épületét 1972-ben elbontották, mára az un. kiskastély maradt az utókorra, amely jelenleg óvodaként üzemel. A hatalmas fákkal, burjánzó növényekkel teli parkot sétautakon járhatjuk körbe. Ebben a községben is helyet kapott a Kneipp-park, mely sokszínűségével remekül beleillik a környezetbe. A park közepén magasodó domboldalra felmászva elénk tárul Kisfaludy Sándor kopjafája. Az elbeszélések szerint ennek helyén állt egykor egy hatalmas hársfa, itt alkotta számos versét, míg feleségével, Szegedy Rózával 5 évig a kámi kastélyban élt. Az egykori kastélypark sajátossága még a hatalmas befogadóképességű fedett közösségi tér, s a mögötte elhelyezkedő terület, ahol 2014 óta minden kámi születésű gyermeknek facsemetét ültetnek. Évente egyszer, ünnepélyes keretek között ültetik el a névre szóló kis fákat.
A Szent János patak szelte sajátos mikroklímájú parkot „Kám tüdeje”-ként is emlegetik. A patak mellett, a park bejáratánál magasodik Nepomuki Szent János, a hidak és folyók védőszentjének szobra. A terület szélén található a nemrégiben épített közösségi kemence, ahol a rendezvényeiken együtt készíthetik el hagyományos fogásaikat a falu lakói. A rendezvényeik itt végződnek, s miután elkészülnek a finomabbnál finomabb fogások, együtt fogyasztják el a park közepében lévő közösségi téren. A falu közösségi életének központi helyszíne a régi „kertészkert”, hiszen itt a hatalmas ősfák és a legkisebbek facsemetéi alatt nagyon jó együtt kikapcsolódni, megpihenni a dolgos hétköznapok után.
Hegyhátszentpéteri Tájház
A tájház eredetileg egy paraszti lakóház volt
A berendezést a falu lakóinak felajánlásaiból alakították ki
A falu szélén álló tájház 1891-ben épült, eredetileg szegény paraszti lakóház. A fokozottan védett épület és a térség jellegzetessége a máig fennmaradt festett oromzat, amely Tőke János festő-asztalos munkája. A ház csak helyben fellelhető alapanyagokból épült.
Az 1970-es években Szakály Ferenc tanító felfedezte az épület adottságait. Előrelátó és értékmentő szándékkal, feleségével megvásárolták a romos állapotú lakóházat, melyet fokozatos munkával – eredeti jellegét figyelembe véve – alakítottak át tájházzá. A ház berendezését a falu lakóinak felajánlásaiból gyűjtötték össze, majd iskolai szakkör keretében a gyerekekkel tették rendbe azokat. Az épület három részből áll, s ezek mindegyikét a tornácról lehet megközelíteni. Az első részben helyezkedik el a tisztaszoba, középen a konyha, ahol a napközbeni élet folyt, hátul pedig a család éléskamrájaként szolgáló helyiség. A tájházhoz tartozik a Döbörhegyről áthozott torkospajta épülete, ahol a szénát, a szekeret, valamint munkaeszközeiket tárolták; egy borospince, melyben fellelhető egy Petőmihályfáról megmentett régi szőlőprés; egy kovácsműhely, melynek berendezése egy Püspökmolnáriban összedőlt műhelyből való, s az állatólak, melyeknek teteje szintén zsúpfedél.
Jövőbeli tervek közt szerepel, hogy helyi őshonos növényeket ültetnek a tájház kertjébe, terveznek hagyományőrző napokat, melyek keretében régi mesterségekbe kóstolhatunk bele, s a tájházban összegyűjtött berendezések mintájára készíthet majd az érdeklődő használati tárgyakat.
Makovecz Imre tervei alapján készült az épület – Győrvár
Győrvár első közösségi házát 1993. május 15-én avatták fel. A részben pályázati forrásból, részben a szomszédos települések önkormányzatának hozzájárulásával megvalósított épületet Makovetz Imre Kossuth-díjas építész és tanítványa, Ekler Dezső tervezte. A közösségi összetartást erősítette, hogy jelentős létszámú helyi lakos segítette önkéntes munkájával az építés folyamatát. A Faluház múltjához és jelenéhez elválaszthatatlanul kapcsolódik a Faluház Baráti Kör Egyesület munkássága, – élén Varga Gézáné Marika nénivel – melynek eredeti feladata a Faluház működtetése, karbantartása volt, azonban csakhamar kibővült a Faluházban és azon kívül rendezett közösségi programok megszervezésével és lebonyolításával is.
Itt kerül megrendezésre a település minden fontosabb rendezvénye, itt folynak a közösségi élettel kapcsolatos megbeszélések. A Faluház ad helyet a község tanfolyamainak, képzéseinek. A kézműves foglalkozás, vetélkedők, táncbemutatók, próbák és a helyi iskola rendezvényei is itt valósulnak meg. De ide járnak szabadidejükben a fiatalok és a régebb óta fiatalok beszélgetni, vagy akár pingpongozni. Elmondhatjuk, hogy a település kulturális és közösségi életének motorja, biztos háttere ez a különleges épület.
Napjainkban az épületben működik könyvtár, egy szoba az idősek klubjának és egy jól felszerelt konditerem is. Az emeleten kialakított szállás jelenleg hat fő befogadására képes. Az épület közösségi terei kiválóan alkalmasak nagyobb méretű rendezvények lebonyolítására is, köztük zenés bálok, lakodalmak színhelyéül is szolgál.
A győrvári csata kultuszának őrzése
A park ad otthont a Kuruc Fesztiválnak is
1706. november 6-án, részben a mai településen, részben a mellette elterülő pusztában zajlott le a győrvári csata, melynek során II. Rákóczi Ferenc fejdelem kuruc csapatai nagy győzelmet arattak a császári hadak felett. A győrváriak számára azóta is kiemelkedő jelentőségű ez a történelmi esemény, és nagy gondot fordítanak a hagyományok ápolására, a történetek átörökítésére. A fényes győzelemre emlékeztet a Győrvár bejáratánál lévő Kuruc Emlékpark.
Már 1934-ben emlékművet állítottak, majd helyette 1981-ben Heckenast János építész tervei alapján új emlékművet készítettek.
A kuruc kultusz továbbörökítésének céljából alakították ki a Kuruc Emlékparkot is, amely a falu határában, a csata tényleges helyszínének egy darabján állít emléket a kuruc és labanc hősöknek egyaránt, és otthont ad az évente megrendezésre kerülő Kuruc Fesztiválnak. A park kialakításakor fontosnak tartották a természetes környezet megóvását, így legnagyobb részt természetes anyagokat használtak az épített környezet megalkotásához, valamint gondot fordítottak az eredeti fák megőrzésére is – a terület egyetlen telepített fája a park szívében található hársfa, amelyet az első Kuruc Fesztivál alkalmával ültettek a szabadságharcosok tiszteletére.
A hagyományőrzés további központi eleme Béri Balogh Ádám kuruc hadvezér kultuszának megszilárdítása volt, melynek részeként róla nevezték el a helyi általános iskolát, szobrot emeltek neki a Faluház mellett, amely mögött saját hársfát is ültettek, valamint elkészítették Béri pecsétnyomójának hű mását száraz és viaszos formában. A településen található Rákóczi- és Béri Balogh Ádám utca is. A csatának állít emléket emellett a Faluházban található gyönyörű olajfestmény, az iskola falára illesztett plakett, valamint a csata 300. évfordulójára készített bronz emlékmű is.
E csata emlékének tiszteletére hagyományőrző csoportok és általános iskolások elevenítették fel újra a 311 évvel ezelőtti csatát 2017. novemberében Győrváron. Egyszer, a háromszázadik évfordulón már életre keltették a dicsőséges győzelemhez vezető hadműveleteket. Mára a kuruc örökség hivatalosan is a falu értéktárának elsőrangú eleme lett, sőt bekerült a megyei értékek közé is. Most a helyi önkormányzat a Hungarikum-pályázaton nyert másfél millió forintot megtoldva és sok önkéntes munkával, újra életre hívta az egykori eseménysort. A több történelmi kort átfogó hagyományőrző napot ezentúl minden év novemberében meg szeretnék rendezni. E napon törekedtek arra, hogy több történelmi kort is felidézzenek a meghívott csoportok segítségével, de természetesen az események középpontjában a gondosan megkoreografált csatajelenet állt, a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület és a Fekete Sereg Hagyományőrző csapat „előadásában”.
Háromkor kürtszó jelezte a kétnapos csata kezdetét. A falu felégetését nagy lánggal égő szalmakazal jelképezte. Majd kuruc gyalogosnak öltözött kisiskolások settenkedtek elő a fák közül. Dobpergések, eredménytelen tárgyalások, tűzpárbajok, ágyúdörej és elsöprő lovas rohamok vezettek a végső győzelemig, amikor a labancok visszaszorultak szekértáborukba, illetve sokuk a mocsárba veszett. Kaczor Zsolt polgármester a település történelmében oly fontos esemény megvalósításával elsődlegesen a fiatalok, – ezért is vonták be őket ténylegesen is az események megjelenítésébe – figyelmét kívánta felhívni a múltunk megismerésének és megőrzésének szükségességére. Ezért is kívánnak ezentúl minden évben ilyen formában megemlékezni az egykori hősökről.
A Karátföldi-család turisztikai tevékenysége – Gersekarát
Karátföldi József és felesége működteti a Karát-lakot, mint falusi szálláshelyet. Az ingatlan Gersekarát karátföldi részén található, innen kapta a nevét. Vályogból épült, döngöltfalú, parasztos jellegű ház. A házaspár 1997 májusában vásárolta meg, augusztusban kezdték el berendezni. Eredetileg gyermekeiknek szánták, azonban hallottak a falusi turizmusban rejlő lehetőségről, és úgy gondolták, ha belevágnak, talán még többet adhatnak majd át utódaiknak. Többnyire családok, baráti körök és vadászok jönnek ide kikapcsolódni. A szobákat régi, többségében Karátföldi József által saját kezűleg felújított berendezési tárgyak teszik hangulatossá. A legtöbbjét a környező településről ajándékozták a családnak, akik keresték a régi bútorokat, tárgyakat. A hangulat a múlt századba repíti vissza a látogatókat. Két szobát rendeztek be, összesen hét ággyal. Az ágyak felújítottak és hosszabbak, mint eredetileg voltak. Ennek oka, hogy régen ülő pozícióban aludtak rajtuk, hogy gyorsan felugorhassanak, ha baj van az állatok körül – mesélte a házigazda. Alacsony (kb. 170 cm) ajtók és keskeny folyosók jellemzik a házat. A hátsó részen található a „barlang” szoba, amelynek nincs ablaka. Étkezőként szolgál, és bátran mulathatnak benne a vendégek. Van még egy nyitott rész a ház végében, ahol szintén le lehet ülni, borozgatni, vagy étkezni, és különféle szerszámok, eszközök veszik körül az embert. Többek között borona, favilla, egy egyházi zászlórúd, vagy éppen a mennyezetre akasztott csizma (mint hallhattuk, azért akasztották fel, mert a felfelé szálló meleg miatt könnyebben száradt) is ide került. Mindegyiknek története van, mindegyikről tudják a gazdák, mire való, és tudásukat készséggel adják tovább az érdeklődőknek. Kívül egy udvar és egy hatalmas kert található, amelyet az itt nyaralók, pihenők kedvük szerint művelhetnek, használhatnak. 2010-ben Nyugat-dunántúli Régió Kiváló Falusi Vendéglátója díjat nyertek. Nem véletlen, hogy a gersekarátiak is büszkék a Karát-lakra és tulajdonosainak tevékenységére.
Sárvíz-tó, Gersekarát
A horgászok is szívesen látogatják a tavat
Gersekarát déli részén, kelet-nyugati irányban terül el a Sárvíz-tó, ami Pászthory Istvánné polgármester asszony szerint nagyon kedvező fekvés, hiszen a nap pirkadattól alkonyatig melegíti a tavat. A tó déli partján erdő húzódik, ahonnan tavasszal a virágzó akácos illata bódítja el az északi parton sétálókat. A tó északi részét dombok határolják.
A víz legnagyobb mélysége négy méter, átlagmélység két méter és területe harminchat hektár, mely két részre bontható. Sárvíz előtározó a nyugati részén, Csengő-patak a keleti részén található. Helyén régen legelő állt, melyen egy patak folyt át. A patakot a gyerekek kézzel épített gátakkal duzzasztották, és az ott felgyülemlett vízben fürödtek. 1989-ben megépítették a gátat, majd 1990-ben történt meg a felduzzasztás, és megkapta jelenlegi formáját. A tó keleti részén található a strand, melyet egy bérlő üzemeltet. A strandnál jet-ski-zésre is lehetőséget biztosítanak. Szerencsére ez nem zavarja a horgászokat, sőt, a tó vizének keverésével hozzájárulnak az algásodás, elmocsarasodás elkerüléséhez.
A tó nagyobb részét a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége kezeli. A horgászok ötvennél több kiépített horgászhelyen hódolhatnak szenvedélyüknek. A csónakázás nem engedélyezett, így csak a bedobós horgászatra van lehetőség. Évente telepítenek halakat. A Magyarországon jellemző, legtöbb helyen honos halfajták találhatóak, mint a ponty, keszeg, csuka, süllő, amur, kárász és harcsa. 2017 nyarán veterán autó kiállítást, és a BOA Fesztivált szervezték meg a tóparton. Ottlétünkkor Horváth István horgásszal találkoztunk, aki büszkén mutatta a kifogott halakat. Nem véletlen, hogy jó itt a kapás, ehhez nagymértékben hozzájárul a tó rendkívül tiszta vize.
Graffiti házak a településen
Messzire vitte a falu hírét a bécsi vállalkozó ötlete
1995-ben egy bécsi építőipari vállalkozó, Ernst Zobel vásárolt magának két szomszédos ingatlant a faluban, melyeket felújított. Az egyiket lakás, míg a másikat alkotóház céljából. Fő terve egy művészfalu létrehozása volt. Európa több országából meghívta művészbarátait, ismerőseit, amatőröket és profikat egyaránt, hogy mind több ház falát díszíthessék különféle alkotások. Így a program nemzetközi népszerűségre tett szert. A házak tulajdonosaival úgy egyezett meg, hogy ő állja – saját költségén -, azoknak az épületeknek a felújítását, melyekre felkerül a festmény. Került a falakra térhatású csendélet, postakocsi, bálna, egervölgyi csatajelenet, szendergő leány, nonfiguratív sorminta, és mustrálták a járókelőket az elefántok, akik elől nem lehetett elbújni: akármerről nézték őket, mindig a szemlélőt bámulták. Az akkori Művelődési Házat is már messziről meg lehetett ismerni a falára nagy betűkkel festett elnevezéséről és a bulizó társaságról.
Minisztériumi, – és az akkori országgyűlési képviselő, – Mészáros Béla támogatásával Zobel ötlete nyomán megnyitotta kapuit a festett falu házakat népszerűsítő nagyszabású Graffiti Fesztivált itt Egervölgyön. Az első eseményt 1996-ban, a másodikat pedig 1997-ben tartották. A rendezvényre messze földről érkeztek televíziós stábok, hogy bemutassák a kipingált homlokzatú házakat. A legjobbnak ítélt alkotásokat az ötletgazda jutalmazta, még Közönség-díj is volt. Az augusztus elejétől szeptember közepéig, főleg hétvégeken zajló össznépi festészetet igazi fesztiválhangulat kísérte: sportesemények, diszkók, hazai- és külföldi zenekarok koncertjei, folyamatosan tartó dart és tekeversenyek, nyereménysorsolások tették mozgalmassá a község életét. Minden héten egy nap a gyerekeké volt, a nekik szánt kulturális programok mellett ők is kipróbálhatták magukat, festhettek a házakra. Az első évben 32, míg a másodikban 24 ház homlokzatára kerül festmény. Zobel a rendezvényekből befolyt összeget a falu javára kívánta fordítani.
A programnak évekre komoly kihatása volt a néhány száz lelkes település turizmusára. Sokan voltak kíváncsiak a „graffitis falura”. A magyar ember a különlegességeket is szereti, így a „kipingált házas” falu olyan színes és érdekes lett, hogy turistabuszokkal jártak csodájára messze földről.
Ernst Zobel tervei között további ingatlanok és lakóházak megvásárlása illetve felújítása szerepelt, de a művész hirtelen megbetegedett és 2003-ban bekövetkezett halála után nem volt, aki folytassa elképzelésének kivitelezését, így a művészfalu kialakításának terve nem valósulhatott meg. Általában a graffitik az utcafrontra néző falakon szerepeltek. Ma már ezek az alkotások megkoptak vagy az új tulajdonosok lefestették azokat. Két emblematikus, hatalmas graffitival díszített ház azonban mind a mai napig megcsodálható a falu főutcáján: az egyik az élet ezer színét, a másik egy ábrándozó lány portréját ábrázolja, mely Közönségdíjat kapott 1996-ban.
A Mindszenty-emlékkultusz: a Mindszenty Emlékház
A gyűjtemény egyik értéke – kehely VI. Pál pápától
A település életében meghatározó tényező, hogy Csehimindszenten született Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek. A bíboros urat Pehm József néven anyakönyvezték, aki 1942-ben változtatta meg családnevét, szülőfaluja iránti tiszteletből.
Az eredeti állapotában helyreállított szülőháza egy rendkívül értékes gyűjteménynek ad otthont – melynek része a Terror Háza Múzeumának „A magyarok lelkiismerete, Mindszenty József (1892-1975)” című kiállítása -, amely Mindszenty József életét, pályafutását és meghurcoltatását dolgozza fel. Ezen kívül láthatóak itt a különböző személyes tárgyai; a halotti maszkja; a kehely, amit aranymiséjére kapott VI. Pius pápától; valamint az a zászló, amellyel a koporsója volt letakarva, amikor hazahozták az esztergomi újratemetésére. A település szeretné nemzeti kegyhellyé nyilváníttatni az Emlékházat, és megerősíteni a vallási turizmust. Jelenleg is átvezet zarándokút és emléktúra a településen, a résztvevők számára a paplak emeletén kialakított zarándokszállás nyújt megpihenési lehetőséget. Minden évben március 29-én, a bíboros úr születésnapján Mindszenty-emléknapot rendeznek, valamint minden hónap 29-én engesztelő szentmisét és körmenetet tartanak addig, amíg boldoggá, illetve szentté nem avatják.
Őslénytani kiállítás
A falu végén, az iskola mellett van egy kis múzeum, ahol őslénytani kiállítást rendeztek be az itt talált 7-8 millió éves állatok maradványaiból. A 19. századtól voltak a településen régészeti ásatások, mások közt két híres magyar kutató is dolgozott itt: Bendefy-Benda László és Kordos László professzor. A leletek olyan szenzációsak voltak, hogy sokat elvitt belőle a londoni British Múzeum, a bécsi és a budapesti Természettudományi Múzeum, van belőle a szombathelyi Savaria Múzeumban, és maradt még Bérbaltaváron is. Németh Béla polgármestertől megtudjuk: annak köszönhető, hogy ilyen gazdag volt ez a leletanyag, hogy a régészek egykori vízesés alatti gyűjtőhelyre találtak véletlen szerencse folytán. Amikor a jégkorszak utáni átmenet idején a Pannon-tenger kezdett visszahúzódni, mocsaras vidék volt ez, itt folyhatott az ős-Zala, és valószínűleg egy 3-4 méter magas vízesés volt innen nem messze. A vízbefulladt állatok csontjait az ős-Zala ide hordta össze. A csontok a vízesés alján a homokos rétegbe beágyazódtak és konzerválódtak.
A csontváz rekonstrukciók szerint élt itt háromujjú ősló, antilop, zsiráf, barlangi medve, kapafogú őselefánt, láthatjuk csigák, kagylók lenyomatát. Találtak olyan gazellacsontot is, amilyen máshol nem, erre mondják a helyiek: „Ez a mi gazellánk, a bérbaltavári gazella”. A leghíresebb lelet a kardfogú tigris, amelynek szobrot is állítottak a múzeum előtti dr. Bendefy László Emlékparkban. A kiállítás közepén áll a nyolcmillió évvel ezelőtti, erős, izmos lószerű, növényzet után ágaskodó „kőevő” eredeti méretében. Ez ötletet ad a polgármesternek „bérbaltavári Jurassic Park” létrehozásához, amely az itt talált valamennyi állatot megelevenítené a maga múltbéli valójában, egy monumentális őslény játszóház keretében.