Értékes emberek Hegyhátszentpéteren – Szecsődi András zsúpkészítő
Szecsődi András még ma is foglalkozik zsúpkészítéssel
Szecsődi András zsúpkészítő, a népművészet ifjú mestere hegyhátszentpéteri lakos. Egyike azon keveseknek, akik ma is aktívan foglalkoznak a zsúpkészítéssel. András eleinte autodidakta módon kezdte elsajátítani a mesterséget, majd a szakmában jártas mesterektől – Nagy Endre, Kaiser István – tanulva tökéletesítette tudását. 2011-től a saját, 4 hektáros területén megtermelt alapanyagból dolgozik. 12 ezer darab zsúpot tud elkészíteni évente a megtermelt alapanyagból, ami kb. 600 nm tető lefedésére elegendő. Hosszú a folyamat, mire az őszi vetésű rozsból a tetőre kerül a rozsszalmából készült zsúp. András az aratást június végén, a teljes érést megelőzően, az un. viaszérésben egy speciális arató- és kévekötő géppel végzi, ami lehetővé teszi, hogy törésmentesen egyben maradjon a rozsszalma. A learatott szalmakévéket kepébe rakja és két hétig száradni hagyja, majd a behordást követően kazlakban tárolja. A felhasználás előtt saját gépeivel csépli és tisztítja az alapanyagot. A hulladék sem megy kárba, mivel abból koszorúalapok készülnek, vagy kis kockákba bálázva téli tüzelőnek is alkalmas. A megtisztított és kicsépelt kévékből megkettőzéssel készíti el a zsúpokat. Kétféle zsúpot készít. Az egyik a „tökös alsó”, vagy szoknyás zsúp, a másik pedig a „gatyás”, vagy sima zsúp. Az elkészült zsúpokat saját szálukkal megkötve rögzíti fel az általában 40 cm-es léckiosztású tetőkre. Az alsó sorra köti a szoknyás kévét, a többi sorba pedig a sima zsúpok kerülnek, majd a Vasi-hegyhátra jellemző fonott tarajos gerinccel zárja a tetőt. Más tájegységeken jellemző még a sározott, vagy ömlesztett szalmás gerincfedés is, amit szintén el tud készíteni András. Szinte az ország minden részébe hívják dolgozni. Főleg tájházak tetőfelújítását végzi, de néha magánszemélytől is kap megrendelést kerti kiülők, présházak fedésének elkészítésére. Természetesen saját falujában, a hegyhátszentpéteri tájház zsúpfedésének karbantartását, felújítását is András végzi.
Hegyhátszentpéteri Tájház
A tájház eredetileg egy paraszti lakóház volt
A berendezést a falu lakóinak felajánlásaiból alakították ki
A falu szélén álló tájház 1891-ben épült, eredetileg szegény paraszti lakóház. A fokozottan védett épület és a térség jellegzetessége a máig fennmaradt festett oromzat, amely Tőke János festő-asztalos munkája. A ház csak helyben fellelhető alapanyagokból épült.
Az 1970-es években Szakály Ferenc tanító felfedezte az épület adottságait. Előrelátó és értékmentő szándékkal, feleségével megvásárolták a romos állapotú lakóházat, melyet fokozatos munkával – eredeti jellegét figyelembe véve – alakítottak át tájházzá. A ház berendezését a falu lakóinak felajánlásaiból gyűjtötték össze, majd iskolai szakkör keretében a gyerekekkel tették rendbe azokat. Az épület három részből áll, s ezek mindegyikét a tornácról lehet megközelíteni. Az első részben helyezkedik el a tisztaszoba, középen a konyha, ahol a napközbeni élet folyt, hátul pedig a család éléskamrájaként szolgáló helyiség. A tájházhoz tartozik a Döbörhegyről áthozott torkospajta épülete, ahol a szénát, a szekeret, valamint munkaeszközeiket tárolták; egy borospince, melyben fellelhető egy Petőmihályfáról megmentett régi szőlőprés; egy kovácsműhely, melynek berendezése egy Püspökmolnáriban összedőlt műhelyből való, s az állatólak, melyeknek teteje szintén zsúpfedél.
Jövőbeli tervek közt szerepel, hogy helyi őshonos növényeket ültetnek a tájház kertjébe, terveznek hagyományőrző napokat, melyek keretében régi mesterségekbe kóstolhatunk bele, s a tájházban összegyűjtött berendezések mintájára készíthet majd az érdeklődő használati tárgyakat.
A hegyhátszentpéteri Faluház, mint a közösségi élet „motorja”
Molnár Imre polgármester beszél a faluház jelentőségéről
Nagyon fontos szerepet tölt be Hegyhátszentpéter közösségi életében a Faluház, mivel Molnár Imre polgármester úr elmondása szerint már 25 éve a kocsma is bezárt, így ez az egyetlen hely az alig több mint száz lelkes településen, ahol az emberek össze tudnak jönni. A Faluház egy igazi multifunkcionális közösségi tér, aminek nincs állandó nyitva tartása, de mégis szinte folyamatosan az itt élő emberek rendelkezésére áll a nagyon lelkes és elkötelezett önkormányzati munkatársaknak köszönhetően.
Az igényesen kialakított, és a helyi igényeknek tökéletesen megfelelő épület nem építészetileg, hanem sokkal inkább a falain belül zajló pezsgő közösségi élet tekintetében képvisel a helyben élők számára értéket. Az épület külső felújítása pályázati támogatások segítségével készült el, míg a belső kialakítás, felújítás a közösség összefogásának, társadalmi munkájának eredményeként valósult meg. Először a vadásztársaság segített a festékvásárlásban, majd a helyi emberek saját maguk adták össze a felújításhoz szükséges anyagok költségét és kalákában végezték a munkát is hétvégenként a téli időszakban. Minden hétvégén más-más család főzött a munkában résztvevőknek. A közös munka során igazi közösség kovácsolódott, a falu lakossága egy nagy családdá vált, melynek tagjai az élet mindennapjaiban is számíthatnak egymás segítségére és ma már számos szabadidős programban együtt vesznek részt. Az összefogás eredményeként ma a Faluházban található könyvtár, konditerem, nagyterem, teakonyha, és egy nagy konyha is közös éléskamrával, melyben mindig feltöltött hűtő- és kamrapolcok állnak készenlétben a közösségi programok kiszolgálására. Az udvaron fedett kiülő készült, melynek folytatásaként hamarosan elkészül a közösségi kemence is. A Faluház ad helyet az önkormányzat által szervezett programoknak, rendezvényeknek (nőnap, idősek napja, zenés mikulásváró, kézműveskedés, családi nap, stb., de a település lakói is bármikor igénybe vehetik névnapok, születésnapok, ballagások, baráti összejövetelek, esküvők, vagy szükség esetén halotti torok alkalmával. A Faluházba járnak beszélgetni, játszani, találkoznia gyerekek és a fiatalok, akik a szülők mintáját követve jó közösségként együtt működnek.
Szent Péter és Pál Római Katolikus Templom – Hegyhátszentpéter
A jelenlegi helyén már a középkorban állt egy ősi templom
Hegyhátszentpéter település számára kiemelkedően fontos vallási és történelmi értéket képvisel a falu egyetlen temploma, a Szent Péter és Pál Római Katolikus Templom. Egyes levéltári kutatások bizonyítják, hogy a jelenlegi templom helyén már a középkorban, az 1100-as években állt egy ősi templom, amelyet az 1740 –es évek körül újraépítettek a megmaradt romok helyén, és azóta is folyamatos restaurálások alatt áll. Legutóbb a 2000-es évek elején történt jelentősebb felújítás, amely során arra is fény derült, hogy a szentély alatt nincs lebetonozva a föld. Kutatások még nem igazolták, de valószínűsítik, hogy a régi nemesi családok tagjait itt helyezték végső nyugalomba. Az épített örökség érdekessége, hogy egy halom tetejére épült, amely egykor temetkezési helyként szolgált. Köztudott az is, hogy az 1900-as évek előtt a temető a templom körül helyezkedett el. A településen máig fennmaradtak olyan hagyományok, amelyek régi időkre nyúlnak vissza, és a templomhoz tartozó felekezet valamilyen formában ma is őriz. Ilyen a halottvirrasztás hagyománya, amely során az asszonyok összegyűlnek a templomban, és közösen imádkoznak a halott lelkének mennybemeneteléért. Érdemes még megemlíteni azt a több évre visszanyúló hagyományt, mely során a felekezet tagjai az önkormányzat támogatásával elutaznak a homokkomáromi kegyhelyhez, és imádkoznak a falu lakosságáért és a családjuk egészségéért.
Hegyhátszentpéter lakosai felekezeti szempontból egy homogén közösség, a helybéliek nagy számban részt vesznek az egyházi közösség életében, bekapcsolódnak a szertartásokba, őrzik őseik vallási hagyományait, így erősítik a település közösségi erejét.
Hegyhátszentpéter településtörténete
A szűkebb környék egyetlen települése, amely nevében viseli a Hegyhát elnevezést.
Hegyhátszentpétert a Vasi Hegyhát talán egyik legszebb tájképi környezetében találjuk. A kicsiny, mintegy 170 lelkes települést északról a római-kori Vasvár, délről Zala megye határolja. A falut minden oldalról dombok és erdők veszik körül, délen a Sárvíz patak és annak mocsaras rétje határolja.
Az erdőkben gazdag a vadállomány, bőven találhatók az emberi fogyasztásra alkalmas gombafajták, mint a nyulica, galambica vagy a vargánya.
Története a középkorra nyúlik vissza, azonban minden bizonnyal sokkal régebbi a település.
Első írásos emlékei a keszthelyi Festetics Levéltárban megtalálható 1334 és 1381-ből származó okirat Árokköziszentpéterfalva, de Árokközi-Szentpéterfalva elnevezéssel is emlegeti, ami a falu határában végződő Vasvári sánc eredeti nevére – Nagy Árok – utal.
A település a szomszéd birtokokhoz hasonlóan eredetileg a Sári-rokonság és a Nádasd nemzetség birtoka volt. Később a Gersei Pethők közvetítésével a Festeticsek kezére jutott.
A Szent Péter és Szent Pál tiszteletére épült temploma barokk stílust képvisel, de a vakolat alatt – az ősi helynév tanúsága szerint – minden bizonnyal Árpád-kori falak rejtőznek.
A vasvári prépost 1698-ban azt jegyzi fel, hogy az ősi templom romos, a körülötte lévő temető düledezőben van.
A török időben sokáig hódoltsági területen, illetve annak határán élnek itt az emberek, így a falu többször pusztává lesz, majd idővel újra települ. A török vész elmúltával a keszthelyi Festetics család lesz itt a birtokos, aki csakhamar fellendíti a település életét. 1728-ban már több mint húsz család él itt, 1740 táján pedig újjáépítik az ősi templomot.
1899-ig Hegyhát-Szentpéterfa néven találjuk a települést.
A templom előkertjében áll még két kőkereszt, illetve a torony falán a két világháború hősi halottainak emléktáblája.
Az itt élő emberek szorgalmának köszönhetően a falut egészen az 1960-as évekig a környék egyik legmódosabb gazdafalujának tartották. A földművelésből élő emberek nagy szorgalommal művelték a szőlőt is, helyben, a szomszédos gősfai hegyben, majd az 1720-as évektől a petőmihályfai hegyközségben. Az egyéni szükségleteken felüli terményeket és állatokat a vasvári, zalaegerszegi és zalaszentgróti vásárokon értékesítették.
A magyar és katolikus hagyományt nevében oly megejtően egyesítő Hegyhátszentpéter egyedülálló látványosságot kínál az idelátogatónak, a Béke utca 86-88 szám alatti népi műemlékegyüttest. Az 1891-ben részben vályogból, részben téglából készült lakóépület legértékesebb része a szíves, tulipános mintájú festett, faragott deszkaoromzat, a virágos népi reneszánsz szép példája. Felirata: Gothár István Bedics Anna 1891., készítője Tőke János asztalosmester volt. Hasonló, XIX. századi festett oromzatok Vas megyén kívül még Zalából és a vele határos szlovéniai Muramentéről ismertek. A ház belsejében sarokpados szoba, mászókéményes konyha és hombáros kamra látható. A környékbeli falvakból összegyűjtött tárgyakkal oly módon rendezték be a helyiségeket, hogy úgy nézzenek ki, mintha gazdáig épp csak vásárban vagy a szőlőben időznének, s a napnyugtával érkeznének haza.
Az udvaron csigás gémeskút áll, közelében foglal helyet a Győrvárból áttelepített harangláb és a püspökmolnári községi kovácsműhely és a hagyományos gazdasági épületek.
Az eredeti helyén fennmaradt tájház létrehozásában elengedhetetlen érdemei vannak Szakály Ferenc, volt hegyhátszentpéteri tanárnak, aki felismerte az épület értékét és a falu lakóival összefogva megőrizte az utókornak ezt a különleges épületet.
A faluban 11 út menti szobrot találunk / Mária szobrot és kőkereszteket /, melyek a múlt század elejéről valók. Az utcákon sétálva felfigyelhetünk arra is, hogy még mindig áll több, módos parasztgazda által épített lakóház.
Az első iskola 1893- ban épült, míg a 20. századi 1940-ben, mely napjainkban a közösségi háznak és a könyvtárnak ad otthont.
A kis falunak egykor ötszáz lakosa is volt, ma mintegy százhetvenen lakják.
A Vasi Hegyhát, mint Magyarország első Kneipp–térségének, Kneipp-települései sorába tartozik Hegyhátszentpéter is. A Művelődési Ház udvarában, az utca felől található Kneipp park gyógynövény labirintusa mellett a vizes könyöklő és lábáztató objektumok pihenő paddal, vizes taposóval várja a felfrissülésre vágyó ide látogató vándort.
A település napjainkban folyamatosan épül, szépül, épületei a kihasznált pályázati forrásoknak köszönhetően átalakulnak, korszerűsödnek. A közösségi terei nem csak külső képükben otthonosak, becsalogatóak, hanem aktív közösségi élet is van a falakon kívül és belül. Rendszeresek e településen élők mindennapjait színesítő programok, segítő támogatások.