Beke Éva és a kézműveskedés – Olaszfa
Már gyerekkoromban, általános iskolában a 80-as évek végén, 90-es évek elején nagy „divat” volt a krokodil, kígyó, stb. kis gyöngyállatkák elkészítése. Sajnos akkor nagyon korlátozott volt a gyöngyök beszerzése lehetősége, kicsi volt a kínálat és ez el is felejtődött részéről.
2004-2005 környékén kezdett el „ismét” gyöngyöt fűzni, Valkó Andrea Gyöngyfűzés titkai című könyve került kezébe, majd a Gyöngyvarázs sorozat többi kötetét is átlapozta.
Először a gyöngyállatkákkal kezdte, drótra, olcsó távol-keleti gyöngyökből. Ezután az egyszerűbb karkötők, nyakláncok következtek, tudatosan kereste a gyöngyfűzéssel kapcsolatos kiadványokat, mintákat, ismerkedett az anyagokkal, technikákkal.
Mindig is szeretett sok kicsi dologból egy új nagyot készíteni. A gyöngyfűzéshez nem igazán kell szabadkézi kézügyesség, elég a fantázia, a technikák ismerete és határ a csillagos ég. A gyöngyfűzés fejleszti a finom motorikus képességet, memóriát, megfigyelő képességet és nem utolsó sorban kitartást ad és kikapcsolódást jelent. Az internet hatalmas lendületet adott a fejlődéséhez, mindig van mit tanulni, rengeteg új minta, technika, oktató videó kering a világhálón. A közösségi oldalak elterjedésével az azonos érdeklődésű emberek megtalálják egymást, úgy is, ha az ország különböző pontjain élnek. Ki lehet alakítani csoportokat, amikben egymást segítik, tippeket adnak egymásnak, versenyen vesznek részt, vagy csak megmutatjuk, épp min dolgoznak, ezzel is motiválva a másikat. Nem lehet azt mondani, hogy konkrétan egy valakitől tanult, hanem autodidakta módon, könyvekből, internetről, videókból sajátította el mindazt, amit jelenleg tud, de még szeretne sok mindent megismerni, megtanulni. Minden újjal, amivel találkozik szeretné kipróbálni, megtanulni. Vannak olyan minták, amelyeknek a megfejtése így 12-13 év tapasztalat után is fejtörést okoz, de éppen ebben van a kihívás. Szerencsére a világháló az alapanyagok beszerzésében is segítségére van, rengeteg fajta gyöngy létezik. Az olaszfai lét e téren kissé korlátozza az ember lehetőségeit. De ő egy nagyon kitartó mindenben, nem csak a gyöngyfűzés terén. Ha valamire nem sikerül megoldást találni, – hogyan lehet egy mintát leolvasni, honnan lehetne pont azt a gyöngyöt beszerezni, – hogyan tudja a könyvtári és kulturális programokat az általa megszerzett tudást, ismeretet a gyerekeknek, vagy a hosszabb ideje fiataloknak átadni, ő addig megy utána, amíg a megoldást meg nem találja. Hiszi, ha az ember szeretne valamit, akkor azt meg tudja valósítani, el tudja érni a célját, még ha rögös út is vezet a megoldáshoz.
Világszerte nagy népszerűségnek örvend a gyöngyfűzés, folyamatosan fejlesztenek új gyöngy típusokat, például 4-5 éve jelentek meg a többlyukú és különböző alakú gyöngyök. Most már létezik például 3 lyukú V alakú is. Ezek mind-mind újabb lehetőségeket, ötleteket adnak számára az új mintákhoz, új kihívásokat jelentenek. Készít karkötőt, nyakláncokat, fülbevalót, gyűrűt, idén a hajcsatot is sikerült „kipipálnia”. Egyelőre saját tervezésű mintája nem sok van, szerinte még csak tanul és a szárnybontogatás elején van, de munkáit elnézve már több éven keresztül én nem ezt mondanám. Új területe volt az elmúlt években a gyöngykokárdra tervezése, készítése. Én is vásároltam tőle a Vajdaságból hozzánk érkező pedagógusok számára különböző formájú és alakú különleges ékszerként hordható darabokat egy egyedi nemzeti színű kis dobozkába becsomagolva. Hatalmas sikere volt az ajándéknak.
Hasonlóan különleges alkotása a gyöngyből fűzött Művelődési Ház képe, melyet bekeretezve láthatunk a ház falán.
Célja, hogy munkahelyén, az olaszfai Művelődési Házba járó különböző korú és társadalmi helyzetű gyerek és felnőtt számára is népszerűsítse a kézimunka hasznosságát és jelentőségét, a szabadidő igazán hasznos eltöltésének módjaként.
Gidrán lótenyésztő, versíró, színjátszó – Gellérfi Zsuzsa, Olaszfa
Gellérfi Zsuzsa életének értékei
Olaszfa, Béke u.14. Kozmafai falurész
Gellérfi Zsuzsa, 6 éves kora óta lovagol. 1983.-tól Dunakeszin amatőr zsokéként, telivér lóval galopp versenyzett. Szobája falát számtalan díj, oklevél díszíti.1990 óta tart Olaszfán Gidrán lovakat. Az eredetileg huszár-lóként tenyésztett Gidrán jól alkalmazkodott a megváltozott igényekhez és mára kedvelt sport- és hobbi lóvá vált. 5 lova van. Legidősebb lova Nimród, a tíz éves mén, ami utolsó vérvonalból származik. A Gidrán ló, 1858 óta bejegyzett fajta.
A lovak tartása, tenyésztése mellet a célja, a fajtamentés és népszerűsítés is. A falu és a Hegyhát közösségi rendezvényein huszárlovas felvonulással színesíti a programokat. Lovaglást tanít. Portája nyitott a lovak iránt érdeklődő közönség előtt. Kapcsolatot tart lovas szervezetekkel, hagyományőrző lovas huszár egyesületekkel. Tagja az országos Gidrán Szervezetnek, a Gidrán Sport Lovas Egyesületnek, és a Vas Megyei Lovas Egyesületnek is.
Zsuzsa a természet, és a szülőföldje iránt érzett szeretetét, a lovak iránti érzelmeit, gyakran versbe foglalja. Édesapjával, néhai Gellérfi Józseffel közös verses kötete jelent meg, 2015-ben. A kötet címe: Szárnysuhogás és Patadobogás. Irodalmi élményei közül kiemelkedőnek tartja, hogy Olaszfán személyesen is találkozhatott Móra Magda költőnővel, akinek az édesapja Móra Ferenc unokaöccse volt. Versíróként, és amatőr előadóként, színjátszóként is igyekszik népszerűsíteni a falujához kötődő költőnő életművét. Rendszeresen díjazott előadója a Nagy Gáspár tiszteletére évente megrendezett „Költő Hazatér” vers és prózamondó találkozónak Vasváron.
Méhek között – Olaszfa
Olaszfán, a Széchenyi István utca 15 sz. alatt található a Molnár család méhészete.
Molnár Attiláné Ibi agrármérnöki végzetséggel rendelkezik. Nyugdíjasként, jövedelem kiegészítésként tartja fönn a családi méhészetet. Méztermelő tevékenységével színesíti a helyi és Hegyháti tájtermékek választékát.
A méhészkedést autodidakta módon, szakkönyvekből tanulta ki. Nyolc éve foglakozik méhekkel, az anyaméhek a saját nevelésből származnak. Molnárné kilencven méhcsaláddal foglalkozik. Egy – egy családnak kb. 40 ezer tagja van. A telek végében a méhek számára ideális természeti környezet, akácos van telepítve csodás rendezettséggel. Az ültetvénynek kettős haszna van, nyári melegben árnyékot tart a kaptárok fölött, virágzáskor pedig a fák közelsége megkönnyíti a hordást.
A fasorok között helyezte el a 90 db kaptárt. Kaptárai szépen, rendezetten, gondos kezek munkáját dicsérve állnak egymás mellett katonás rendben, tisztaságban a nyílegyenes sorban ültetett akácfák alatt. Saját készítésű, keretes kaptárokat használ.
A méhcsaládokat nem utaztatja, állandó telephelyük van. Az akácon kívül, repcéről, napraforgóról, s más vegyes termőterületekről tudnak nektárt hordani a méhek. Rajzás alkalmával a méhrajt érdemes kezelni atkák ellen, ami nagyon hatásos, mert így hosszú ideig a család atkamentes lesz, az atkaszám csökkentése a legfontosabb a védekezés során.
Ő csak is, és kizárólag engedélyezett szereket használ az irtásra. Agrármérnöki tudása is segíti az egészséges állomány fenntartásában. Szakmai kapcsolatot a Méhész Szövetséggel és a méhész ismerőseivel tart.
Egy „jó évben” 15 mázsa körül van a mézhozam. A családi szükségletet jóval meghaladó mennyiségből a helyi közösségi rendezvényekre is ajándékoz, főleg Advent idején. Az óvodai, és közösség házi rendezvényein is népszerűsíti a mézfogyasztás előnyeit. A fennmaradó mennyiséget őstermelőként értékesíti, így távolabbi vidékeken is megismerhetők az olaszfai Molnár család finom mézei.
Az évszázados tölgy lábainál – Olaszfa
Az olaszfai Spiccermajor hatalmas tölgyfájának korát évszázadosra teszik a helyiek. A falu kiemelt természeti értékeként tartják számon. A Spiccer kb. 120 ha szántóföld, amelynek a közepén volt a major. A majorban élők a hatvanas évek elején költöztek be a faluba. Az 1980-as években a major épületei lebontásra ítéltettek. Ma már csak növényzettel befutott faltöredékei láthatók.
A fát Varga Gyula olaszfai lokálpatrióta mutatta meg.
Varga Gyula büszke szűkebb pátriájára. Ön azonos ember. Szülei, nagyszülei állattartással foglalkoztak, családja 1800-ig visszamenőleg Olaszfához köthető, családfáját ez időig vezeti vissza. Több generációs családban nőtt fel, életét az ősei örökségére építette fel. Kora gyermekkorától bekapcsolódott a ház körüli munkákba. Őrző gyerekként hallgatta a falu idős embereinek történeteit. Felnőttként egyéni gazdaság kiépítésébe kezdett. Mezőgazdasági vállalkozásában növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglakozik, testvérével közösen. De hobbijuk más irányba terelte őket. Míg testvére a borászatban, addig ő a Nóniusz lovai között találja meg a kikapcsolódás örömét. A falu szüreti felvonulásán az ő lovai kerülnek a fogatok elé.
A nóniusz Magyarországon, a mezőhegyesi ménesben kitenyésztett, törvényileg védett lófajta. A 19. század elején, a napóleoni háborúk idején az osztrákok egy francia ménesből több fiatal lovat zsákmányoltak, köztük egy Nonius nevű világospej, anglo-norman mént is, melyet 1816-ban Mezőhegyesre osztottak be. Ő lett Nonius Senior, a fajta „ősapja”. 17 éven át állt tenyésztésben. A kancák között voltak arab telivérek és spanyol-nápolyi származásúak is. Nonius Senior nem volt feltűnően szép ló, de ezekkel a kancákkal sikerült olyan utódokat létrehozni, amelyek megfeleltek a tenyésztési célnak, amely egy erős testfelépítésű katonai hátas és hámos lófajta kialakítása volt.
Szimbolikus alakja a „Pannon Bukolikus tájnak”, ahogy Nagy Gáspár költő is nevezi a Hegyhátat. Szülőfalujának minden talpalatnyi helyét, annak lakóit, és a történelmét is ismeri. Falusi nyelv használónak vallja magát, üzleti tárgyaláskor sem vált nyelvi kódot.
Varga Gyula nem csak büszke szűkebb pátriájára, hanem a régi értékek megőrzését, az újabbak teremtését is igyekszik előmozdítani. Ennek gyökereit otthonról, az ősi ház kemencéje mellől hozták magukkal. Hiszik és vallják a magyarság hagyományainak, szokásainak megőrzésének szükségességét, az ősi tudás hasznosítását, beépítését munkájukba. Hiszen a földet és mind azt a tudást, ismeretet, amivel rendelkezünk szokták mondani „…nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”
Faluja jövőjét illetően emberléptékű, a település saját hagyományos arculatát megtartó fejlesztésekben gondolkodik. Hitvallása szerint az fogja túlélni a civilizáció túlzásait, aki nem veti el az önfenntartás különböző formáit.
Szavait még órákig ámulattal elhallgattuk volna, mint régen a gyerekek tollfosztáskor a felnőttek történeteit a régmúlt világ csodáiról. Értékgyűjtőként, és csak azért, hogy még többet hallhassuk azokat a történeteket, legendákat, amit ő szívott magába kiskorában a felnőttektől az állatok gondozása során vissza kell térnünk hozzá.
Varga Zoltán, magyar bor lovagja – Olaszfa
Varga Zoltán díjnyertes borai és díjai között
Varga Zoltán, az olaszfai szőlőtermelő, több díjazott borral és pálinkával rendelkező borász, már a pincéje előtt sétálgatva várta értékfeltáró csapatunkat. Szerényen mutatta be kis vállalkozását rendben tartott, gondozott szőlőt, amelynek nagy részét odaérkezésünk előtt már a korai érés és a seregélyek étvágya miatt le kellett szüretelni. De a madarak és más erdei állatok ellen felrakott zöld háló még néhány fürtöt védett a kártevők ellen. Az erdő közelsége miatt villanypásztorral is védenie kell az egész éves munka gyümölcsét. Hiszen akinek volt és van szőlője az nagyon is jól tudja, hogy a szőlővel mindig kell dolgozni, ha szeretnénk, hogy ízletes, zamatos gyümölcsünk legyen a szüretre.
Olaszfai gyökerekkel rendelkezik, szülei is itt éltek és korán befogták a ház körüli munkába, Nem nagyon kellett erőltetni, mert szívesen tevékenykedett az állatok körül és a földeken. A hetvenes években a megnövekedett állatállományuk ellátásához már az egész család munkájára szükség volt. A kilencvenes évek elején ugyan műszaki pályára megy, de ekkor is be kell segítenie a háztáji munkákba. Sorra szűntek meg a munkahelyek a környéken, így testvérével 2000 őszén elhatározzák, hogy nem hagyják veszni szüleik örökségét. Szarvasmarhákat vásároltak, földművelésbe fogtak. Így ma már 2500 ha földet művelnek és 1500 szarvasmarhát tartanak. Van egy a Zalaco Sütőipari Zrt.-vel közösen alapított tejfeldolgozó üzemük, ahol a saját tejből állítják elő a különféle finomabbnál finomabb tejtermékeket. Olaszfa 20 km-es körzetében főként kukoricát, repcét, napraforgót, gabonaféléket és szálas takarmányokat termelnek. Kihasználják a fejlesztésekhez a pályázati támogatásokat, így 2005-ben 8 hektár körtét telepítettek. Elsődlegesen téli fajtát, amit kordonos rendszerben művelnek meg. Egy növényvédő szakember szerint ezt évente 24-szer kellene megpermetezni, amivel ő nem ért egyet, ezért a fák és növények védelmét környezetbarát, hagyományos módszerekkel valósítja meg, míg a tápanyag utánpótlást szerves trágyával.
E kis kitérő után visszatértünk a szőlőhöz, ami legközelebb áll a szívéhez. Felmenői között mindenkinek volt szőlője, bora, pálinkája. A direkt termő szőlőket kicserélte francia és magyar fajtákra, amit kordonos művelésben telepített. Csak kén és réz tartalmú szereket használ. A kemikáliákat ebben az esetben is, amennyire csak lehet, elhagyja. Természetesen bort szeretne fogyasztani, amit másoknak is szívesen kínál. A fehér fajtákat reduktív eljárással készíti, tartájban érleli. A vöröset pedig természetes erjedéssel, nem ad hozzá élesztőt. Utána minimum egy évig fahordóban tárolja, majd ezt követően egy fél évig a palackban. Borait rendszeresen – és ahogy a szőlőhegyi pince falán is látható, pedig ez csak töredéke az általa elnyert díjaknak – és eredményesen méretteti meg kistérségi, megyei, balatoni, somlói, horvátországi versenyeken. Ezért is nyerhette el 2013-as évjáratú malbecje Vasvár város bora kitüntető címet 2017-ben, amit a Békenapon, – az ünnepen, amikor a kútból is bor folyt – mutattak be az érdeklődőknek.
A szőlőművelés iránti elhivatottságát mutatja, hogy szeretné visszaadni a helyi önkormányzattal közösen a szőlőhegyek becsületét, rávezetni a termelőket a környezettudatos gazdálkodásra, illetve arra, hogy a Hegyháton is lehet minőségi borokat előállítani, minimális kemikáliával. Fő életelve, hogy „élhető világot kell hagynunk az utódainkra.” Hisz abban, hogy fejleszteni kell ezen a területen is, mivel van jövője a magyar boroknak a piacon. Mi tanúsíthatjuk is, hogy így van, mivel több palackból is kóstolhattunk szíves kínálással kísérve. Elhivatottságát, szakmaszeretetét is mutatja, hogy tagja az Oszkói Borbarát Körnek, ahol az élhető világról alkotott nézeteiről tagtársait is meg kívánja győzni. Tagja még a Somlói és az Európai Borlovagrendnek, ahol nézeteit hangsúlyozva elkötelezett híve a magyar bornak és a kulturált borfogyasztásnak. Elismerésünket, az általa végzett lelkes borász és vállalkozói tevékenységéért nem csak mi fejeztük ki és ismertük el, (bár mi csak lelkesen tudtunk gratulálni neki), hanem a Szakmai Elit is, hiszen 2017-ben az ÉV VÁLLALKOZÓJA kitüntető címet adományozta neki!
Olaszfa településtörténete
Olaszfa Vas megye déli részén, az úgynevezett Vasi Hegyháton, Vasvár várostól délkeleti irányban, mintegy 10 km-re található. A Vasvári járáshoz tartozik. Területe 1654 hektár. Rendezett szántóföldek, rétek, erdők veszik körül, völgykatlanban helyezkedik el a jelenleg 428 lelket számláló zsáktelepülés.
Első okleveles említése 1244-ből való. A község az egykori Káptalanolaszka (Főszeg, Gyöpszeg, Alszeg, Csapás), Petőolaszka és Kozmafa településekből áll. A falu birtokjogi széttagoltságának emlékét őrzi a zegzugos településszerkezet. Mai elnevezése 1942-től használatos.
A falu eddig ismert első okleveles említését a győri káptalan egy 1306. évi átirata őrizte meg.
A település területén már a római korban is éltek. A 16. században Olaszka tizedszedő központ is volt. A földművelésnek és szőlőtermesztésnek nagy múltja van. 1750 körül már írásban is elkészítették „A Pethő Oloszkai Helység Szőlő Hegybeli törvénykönyvet”, 30 artikulussal.
Az 1890-es évek közepén, a község keleti részén kezdődő dombos erdő alján, fakitermelés közben felszínre került egy római kori villa falazata és szép mozaik padlója. Szombathelyi és vasvári egyházi és világi vezető személyiségek többen megtekintették, végül a mozaikpadlózatot felszedették és elszállították. a szombathelyi múzeumban és régészeti bibliográfiában nem találták nyomát az olaszfai leletnek, ami azt bizonyítja, hogy a római kori leletekben gazdag vármegyében ez a magányos lelet elsikkadt. Az akkori feljegyzések szerint a leletek helye „a község keleti szélén a XX. században „csapásnak” nevezett egysorházas utca végét és a Sipostó-lapályt összekötő földút fölötti domboldalon, mintegy 40-50 méterrel volt a földúttól, s nem éppen az út közepe táján, inkább közelebb a „csapás” utcához.”
Műemlék temploma építésének ideje nem ismert. Egy 1340-ben kelt okirat már Szent Miklósról nevezett plébániatemplomként említi. 1685-ben a törökök zaklatásai miatt a lakosság teljesen elhagyta a falut, a templomból boltíves szentélye és falai maradtak meg.
Az 1378-ban végzett határjárás szerint „oszkó felől a völgyben Vervyze folyócska van, mellette Karakou helység, amellyel határos Olozka”. a településtől keletre húzódó domb gerincén található a Szent Miklósról elnevezett plébániatemplom. A templom-domb jellegzetes kiemelkedés a dombos falutelepülés környezetében.
Öreg templomát, amely alig fél kilométerre van a római villától, az 1920-as évek elején restaurálták. Ekkor bontották le a templomhoz ragasztott körív alakú sekrestye épületét is, mert falazata már erősen megrepedezett. a sekrestye alapfalait 2 m mélyen kiszedték, ugyanis lapos négyzet alakú, betűjeles téglái római kori építményre utaltak. Egy régészettel foglalkozó professzor megállapította, hogy a sekrestye római kori őrtoronyépítmény volt. 1906-ban a templom kőpadozata, illetve az alatta lévő kripta beomlott. üregébe a község akkori fiatal tanítója, ort János ment le. nagy érdeklődést keltett felfedezése, mivel a kriptából alagút vezetett a templomon kívülre, a közeli erdők felé északkeleti irányba. az alagút első részét a beomlásig felkutatta, azonban csak szétszórt kriptamaradványokat talált. Így kiderült, hogy a sírhelyet a korábbi századokban már megbolygatták. Valószínű, hogy az alagút a török idők építménye, de mindenképpen a templom ősiségét mutatja.
1797-ben késő-barokk stílusban építették újjá, 1980-ban renoválták, 2012-ben komplex felújításon esett át. A templomban Bencz György 1882-ben épített egyedi orgonája és B. Kopp Judit faragásai találhatók.
1941-ben az Olaszka községnév megszűnt, a község Kozmafával Olaszfa néven egyesült. Mai nevét 1942-ben kapta.
A falu iskolája 1758-tól működött, sajnos 2005-ben végleg bezárta kapuit. Az óvoda 1964-ben nyílt, és azóta is működik. Az Óvodások aktív szereplői a település valamennyi ünnepének, programjának.
Elérhető közszolgáltatások: a településen teljes körűen kiépített a vezetékes vízellátás (1985) és az elektromos áramellátás (1960), a háztartási villamos energia fogyasztók száma: 261. A faluban 1997 óta elérhető a vezetékes földgáz, a háztartási gázfogyasztók száma: 98. A település belső úthálózata közepes minőségű, távközlési ellátottság kielégítő, a településen 82 db távbeszélő fővonal van, üzleti analóg távbeszélő fővonalak száma: 8. A faluban a kábel TV nincs kiépítve. Szervezett hulladékgyűjtés megoldott, kéthetente szállítják el a települési hulladékot. A rendszeres hulladékgyűjtésbe bevont lakások száma 258. A postai szolgáltatás nagy múltra nyúlik vissza, pontos adat nincs a kezdetekről, a lakosságot érintő legnagyobb változás 2003. év végén következett be, megváltozott a szolgáltatás módja, részleges megosztással mobil postai és hagyományos kézbesítési rendszer működött, 2007-től a kézbesítést teljes egészében a mobil posta végzi. A postai ügyintézést 3 órában a helyi postahivatalban is le lehet bonyolítani.
A mai Olaszfa képére nemcsak az itt élők, hanem az innen elszármazottak és az itt nyaralóházakkal rendelkező olasz családok is hatással vannak.
Olaszfa egy jó levegőjű, csendes, nyugodt települése a Hegyhátnak. Nagy hangsúlyt fektetnek az itt élők, a település vezetőjének Landor Gyulának és a Kneipp mozgalom lelkes hívének Józsa Ritának,és a Kneipp szakértőnek, Dr. Garda Károlynak az irányítása mellett az egészségtudatos életmód kialakításának a Kneipp módszerre alapozva.
A Vasi Hegyhát, mint Magyarország első Kneipp–térségének, Kneipp-települései sorába tartozik Olaszfa is. Az itt található épületegyüttes a Kneipp témaút legszebb és legsokoldalúbb állomása. A családi ház és udvara egyben a település egyik közösségi tere. A gyógynövény szegélyezte szabadtéri malom egy–egy játszma során nem csak a szellemet, hanem a folyamatos lépcsőzés mellett a testet is megdolgoztatja. A hofehér ház tornácán szőlőlugas alatt pihenhet meg az elfáradt vándor. Ittjártunkkor éppen az óvodások szüretébe csöppentünk bele. Az udvarán, a kerekes kút mellett a vizes könyöklő és lábáztató objektumok pihenő padokkal találhatók. Az épületben a jó és páradús levegőt biztosító parajdi sós sószoba, mellett a Kneipp módszer vizeskúrájának hátteret adó eszközök találhatók, azonban ezek már csak orvosi előírásra, illetve orvosi felügyelet mellett használhatók.
Újonnan épített kilátója kényelmes megpihenést nyújt a Kneipp túraútvonalat megjárva, a dombra felérő vándornak, hogy körbe tekinthessen a fennsíkról, ahonnan jó időben még a Sümegi várat is látni lehet. (Mi is részesei lehettünk ennek a nekünk „helyiek” számára is lenyűgöző látványnak!)
A folyamatos fejlesztéseknek, melyre a település vezetői kiemelt figyelmet fordítanak, melyek anyagi hátterét a nyertes pályázatok biztosítják – megújult a Művelődési Ház, a Tűzoltószertár. Játszóterek, Pihenő park ívókúttal épült a faluközpontban településre érkezők és helyiek örömére. Rendezvénypajta biztosítja a kialakított Művelődési Ház előtti téren a rendezvények résztvevői számára a napsütés, vagy az eső a védelmet a település programjai alkalmával. Érdemes felkeresni ezt a piciny falut a Hegyháti erdők rejtekében.