Gyurátz György harmadik generációs bognár tevékenysége Püspökmolnáriban
Gyurátz György műhelyében sok értékes tárgy készült
Gyurátz György a nagyapjától és az édesapjától örökölte a szakmáját. Nagyapja Németországban tanulta ki a bognár mesterség fortélyait, majd tudományát továbbadta fia számára, aki szintén továbbadta az ő fia számára. Gyurátz György apja tanításain kívül, 1958-ban fejezte be az inasiskolát, ekkor már a nagypapája nem élt, így néhány szerszáma az unokáé lehetett. Gyuri bácsi már tanulmányai előtt és alatt is édesapjával együtt dolgozott, ez a képesítés megszerzése után sem történt másként. Az egész térséget ellátták eszközökkel, nemcsak kerékgyártással foglalkoztak, hanem egész szekereket is készítettek, istállót ácsoltak össze, építkezéseken vettek részt, ahol tetőzést is vállaltak. Miután édesapja nyugdíjba ment, egyedül folytatta a munkát, inas nélkül. Gyuri bácsi az idős korára való tekintettel már felhagyott a bognármesterséggel, de műhelyében még néhány szerszáma megtalálható. Gyurátz György bevallása szerint: „amely bognárnak rend van a műhelyében, annak bizony munkája sose volt!”
Balikó Mihály hagyományos hintókészítő tevékenysége Püspökmolnáriban
Balikó Mihály mesélt a kutatóknak a hintókészítés történetéről
Balikó Mihály 1989-ben kezdett hintókat gyártani. Az ötletet onnan merítette, hogy a piacon meghallotta, amint két lókereskedő arról beszélget, milyen jó lenne, ha lehetne új, jó minőségű hintókat kapni. A tevékenység iránti elhivatottsága pedig abból eredt, hogy családi legendák szerint élt egy rokona az 1900-as évek elején, aki szintén hintókészítéssel foglalkozott. Pár évig „garázstuningként” folyt a működés, mígnem elég komollyá vált ahhoz, hogy vállalkozás formájában lehessen tovább vinni. Balikó Mihály számára a legfontosabb szempont a minőség. Leggyakoribb anyaga a kőrisfa, ami könnyen kezelhető, és különösen jó minőségű akkor, ha szélben, természetes módon szárítják. Balikó négy-öt alkalmazottal dolgozik, egy hintó elkészítése körülbelül 300 órát vesz igénybe, tehát rendkívül munkaigényes tevékenységről van szó. Hintói a világ számos pontján fellelhetők Tokiótól Németországig. Állandó megrendelőjeként tartja számon az Esterházy családot, emellett büszkén tekint vissza arra, hogy a 2012-es Asterix filmben látható hintókat is ő készítette. A hintók díszítése is a cégen belül történik, legyen szó akár faragott, vagy kovácsoltvas díszítésről. Balikó Mihály igyekszik lépést tartani a piaci változásokkal, így a cég profilja az utóbbi években kiegészült a hintójavítással is, hiszen a tömeggyártással készült, rossz minőségű hintók miatt erre egyre nagyobb az igény a piacon.
Prinz Gyula emlékének őrzése Püspökmolnáriban
Emléktábla is őrzi a földrajztudós emlékét a településen
Prinz Gyula, a Magyar Földrajzi Társaság örökös tiszteletbeli elnöke Molnáriban, a jelenleg is álló vasútállomás épületében született 1882-ben. Édesapja átmenetileg a község vasúti állomásfőnöke volt, így csak pár évig tartózkodtak a településen. Apja szakmája jelentősen meghatározta Prinz Gyula életét, mivel utazási kedvezménye kapcsán sokszor ült vonatra és vágott neki a nagyvilágnak. Bár a földrajztudós csak néhány évig élt Püspökmolnáriban, a helyiek a 2000-es évek eleje óta mégis nagy gondot fordítanak érdemeinek meg- és elismertetésére. Róla nevezték el a helyi Általános Művelődési Központot, amelybe a püspökmolnári és a rábahídvégi közösségi ház és óvoda egyaránt beletartozik. A püspökmolnári általános iskola is az ő nevét viseli 2004 óta, emellett két emléktáblát is emeltek neki a faluban, egyet az általános iskola előtt, egyet pedig a vasútállomáson. Az évente megrendezett Prinz Gyula Nap keretében földrajzvetélkedőt szerveznek az iskolások számára, majd a nap záróeseményeként a két emléktáblát megkoszorúzzák.
Püspökmolnári történetének kutatója
Kuglics Gábor helytörténész ma is aktívan gyűjti, rendszerezi a település történetét
A hely településtörténetét Kuglics Gábor helyi lakos, helytörténész kutatta fel és teszi ezt egészen a mai napig. Születése óta Püspökmolnáriban él, a község helytörténetét kutatja elhivatottan. Érettségi után a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán szerzett történelem-földrajz szakos tanári diplomát. Ezt követően politikaelmélet szakos bölcsészként végzett a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, majd kapott kitüntetéses történész és történelem szakos középiskolai tanári diplomát a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.
Tanulmányai befejezését követően előbb általános iskolai tanár volt Egyházashollóson, majd az Országgyűlés Hivatalánál képviselői titkárként dolgozott. 2005-ben a versenyszférába került át, ahol értékesítési területen, majd felnőttképzésben dolgozott. Eközben néhány évig másodállásban megbízott művelődésiház-vezetői és könyvtárosi feladatokat látott el Püspökmolnáriban. Ezt követően 7 évig pályázati referensként tevékenykedett, melyből 5 évet a közszférában töltött. 2018 januárjától kulturális területen dolgozik.
Mindig és érdeklődött a régmúlt, kimondottan szülőföldje története iránt, hiszen tanulmányait is e tárgykörben végezte.
2000 óta kutatja tervszerűen Püspökmolnári múltját, 2010-ben „Püspökmolnári története” címmel jelent meg egy összefoglaló (120 oldalas) kötete. Pécsi egyetemi szakdolgozatát kiegészítve egy választástörténet munkája jelent meg, melynek címe: „A vasvári választókerület politikai viszonyai a választások tükrében 1920-1939”. Jelenleg megjelenés előtt áll 3. kötete „100 újságcikk Püspökmolnári múltjából” címmel.
Rövidebb ismeretterjesztő írásai 2000 óta folyamatosan jelennek meg a községi újságban, ill. évente egy-két alkalommal helytörténet, választástörténet vagy biográfia témakörében publikál a Vasi Szemlében is. Jelent meg már írása a Honismeret c. folyóiratban, a Várak, kastélyok, templomok c. örökségturisztikai folyóiratban, a Bécsi Naplóban. 2011 ősze óta egy helytörténeti blogot is ír (http://kugi.blog.hu), aminek jelenleg közel 500 állandó követője van, de néhány blogbejegyzését ezernél is többen olvasták.
12 éven át vezette a Püspökmolnáriért Egyesület nevű kulturális és lokálpatrióta szervezetet, melynek keretében őrizték a helyi hagyományokat, helytörténeti kiállításokat és egyéb kulturális programokat szerveztek. Ápolták a községben született Prinz Gyula földrajztudós emlékét (kiállítás, földrajzverseny és megemlékezés keretében), amelyhez kapcsolódóan Kuglics Gábor többször írt az érdi Földrajzi Múzeumi Tanulmányok című folyóiratba is. Ő kezdeményezte, hogy a helyi általános iskola vegye fel a földrajztudós nevét, illetve közreműködött az iskola előtt álló Prinz-emlékmű felállításában.
Tagja a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesületnek, a Vas Megyei Honismereti Egyesületnek, a Püspökmolnári Polgárőr Egyesületnek és a községi Értéktár Bizottságnak. Az utóbbi szervezet 21 általa kidolgozott értéket vett fel a helyi értéktárba, míg 2, általa kidolgozott érték a Vas Megyei Értéktárba is bekerült. Ő kezdeményezte, hogy állítsanak emléktáblát a községben született, Batthyány Lajost újratemető Piry Cirjék ferences atyának, amire 2017 tavaszán került sor. Két évvel korábban egy budapesti konferencián tartott előadást Piry Cirjékről.
2009-ben Püspökmolnári Község Önkormányzata elhivatott helytörténészi, értékfeltáró munkájáért emlékplakettel tüntette ki. 2015-ben a Honismereti Szövetség emléklapját kapta meg a honismereti gyűjtő, feltáró munkájáért. 2016-ban és 2017-ben pedig a Juhari Zsuzsanna díjpályázat elismerő oklevelét vehette át a Tudományos Ismeretterjesztő Társulattól, a helytörténettudományt népszerűsítő, ismeretterjesztő blogot készítő, szerkesztő tevékenységéért, nagyon is megérdemelten.
Mindig is fontos volt számára, hogy a fiatalokat is bevonja abba a gyűjtőmunkába, amit végez. Ezért is választotta ezt a 21. századi, a mai fiatalok számára könnyebben kezelhető, elérhető és így talán érthető értékfeltáró munkát, hogy mind szélesebb tömegekhez eljuttathassa azokat az emlékeket a múltból, amit sikerült összegyűjtenie. Érdemes belelapozni a könyveibe, megjelent írásaiba, kicsit elmélyülni, szemezgetni mindazon érdekességekből, a múlt mindennapjainak eseményeiből, amit blogjában közreadott.
Püspökmolnári településtörténete
A három község összeolvadásából kialakult falu a Rába partján, a megye déli részén, Vasvár és Szombathely között fekszik. Az egykori „körmendi sóhordó út” mentén jött létre. Ennek megfelelően a főutca, a Kossuth Lajos utca hosszúra nyúlt (több kilométer hosszú). Elérhetőségében sokat javít vasútállomása, de a 8-as és 87-es főutak sincsenek messze. A szomszédos, a Rába másik partján levő Vasvártól 9 km választja el.
A kora időktől lakott település. Az őskor embere már biztosan megfordult itt, ezt bizonyítja egy, a Rába-parton talált bronzkori edény, amelyben gyermekcsontok voltak. Ugyancsak itt jelentős kiterjedésű őskori település nyomaira leltek. A rómaiak korából pedig 3 fehérmárvány, pikkelyes római oszlop került elő Szenttamás területén.
Első írott források az Árpád-kor végéről és az Anjouk korából maradtak fenn. Őseink három települést hoztak létre, ezek: nyugaton Molnári, mellette keleten Püspöki, északkeleten pedig Szentiván. (A mai község határában, valahol a Rába-mentén volt még egy település is, Árpás, ez azonban már a XV. század végére megszűnt.)
Szentiván falu – a Keresztelő Szent János tiszteletére épült templommal – a Sorok-patak közelében állt. A templom 1590-ben már romos. Később sem találkozunk írott emlékével, csak a Szentiván dűlő és az ott előkerült faragott kövek jelzik helyét.
Molnári története
A három település közül legrégebben 1275-ben Molnárit említik a források, mint a nemes Molnár nemzetség lakhelyét. A templom és környéke a XVI. század elejére levált Molnáriról, és önálló település lett Szenttamás néven.
A XVI. században a reformáció éri el a vidéket, ekkor Molnári lakosságának zöme is evangélikus hitre tér. 1744-ben Sallér István alnádor kapta meg adományként Mária Teréziától a községet, aki elkezdett építeni itt egy emeletes kastélyt. A jobbágyok földesuruknak robottal, pénzjáradékkal, továbbá fával, fonással, kappannal és csibével, vajjal, és tojással tartoztak. Ekkor már bába is volt a faluban.
A birtok Sallér Judit és a keszthelyi Georgicont megalapító Festetics György házasságával a Festetics-családra szállt. Ők a kastélyt 1815-ben romantikus stílusban átépítették, köréje angolparkot telepítettek. A község akkor élte fénykorát, amikor Sallér Judit unokája, Festetics György, az Andrássy-kormány minisztere lakott itt. Ő a kastélybeli kápolnát és a szenttamási templomot összekapcsolva 172 hold föld átadásával 1857-ben Nagyboldogasszony titulusú apátságot alapított, a molnári kastélyban pedig modern tejgazdaságot hozott létre. Támogatta a Sopron-Nagykanizsa közti vasútvonal kiépítését, ami Molnári birtokát is érintette. A vasút aztán tovább ösztönözte a fejlődést. Halála után Molnáriban helyezték örök nyugalomra.
Tőle a cseh-morva Kinsky Zdenkó gróf örökölte a birtokot. A század végére postája és távírója is lett a falunak.
Püspöki története
Egy 1345. évi oklevél említi először a legkeletibb települést, Püspökit. Elnevezését is onnan kapta, hogy a győri püspökség birtoka volt. Egy évszázad múlva urasági halastóról, makktermő erdökről írnak a források. A község hamarosan a szombathelyi püspökség birtoka lett. Hajómalom, utóbb vízimalom is állt itt.
Szenttamás története
Szenttamás község Molnári és Püspöki közé települt nagyon kevés házzal. Birtokosai is részben a két szomszédos település urai közül kerültek ki: a győri, később a szombathelyi püspökség, illetve a molnári birtokos családok (Sallér, Festetics, stb.) tulajdonában állt, de szegényebb kisnemesek is laktak itt. A XVIII. század elején a Babos, Péchy, Domján és Szajki-családok lakhelye a település.
Az alacsony lélekszám és a két nagyobb község közé „beszorított” helyzet ellenére Szenttamás mégis jelentős volt: temploma és iskolái révén.
A falu eredetileg a templomot és környékét jelentette, és Molnárihoz tartozott. Egy forrás úgy említette, mint a „molnári Szent Tamás egyház”. Már az Árpád-korban állt itt templom, a 16-17. században többször átalakították, majd a 18. században a Sallérok költségén jelentősen átépítették.
Molnári és Püspöki gyerekeinek tanítását is Szenttamáson, az itteni katolikus és evangélikus elemi iskolák végezték. Már az 1600-as évekből van tudomásunk evangélikus tanítóról. 1875-ben a katolikus iskolában 102 gyerek, az evangélikus iskolában 32 gyerek tanult.
Az egyesülés időszaka
A XX. század hazánk számára két világháború, gazdasági válságok és a trianoni békediktátum formájában sorscsapásokat hozott, ám a település számára e század az egyesülést hozta el. 1907-ben mindhárom falu Országos Községnév Rendezéskor a Rába előnevet vette fel, s lett Rábamolnári, Rábaszenttamás és Rábapüspöki. Az I. világháború mindhárom községtől áldozatokat követelt, összesen: 42 főt. Hősöknek a templom külső falán elhelyezett tábla állít emléket.
Az 1920-as évek a birtokszerkezetben is változást hoztak. A gróf Kinsky-család eladósodása következtében a hitelezők a 27 szobás kastélyt lebontatták, az angolpark évszázados fáit kivágták, az apátság is megszűnt. A földreform következtében 185 hold földet osztottak ki az igénylők között, 70 család pedig 350 négyszögöles házhelyet kapott. A püspöki malom az 1930-as évek elejétől modern hengermalommá vált; ennek épülete – igaz, már a Rábától távolabb – ma is fennáll.
1922-ben a 3 község közös körjegyzőséget állított fel Rábamolnári székhellyel (addig a rábahídvégi körjegyzőséghez tartoztak).1929-ben pedig Rábapüspöki és Rábaszenttamás egyesült Püspöktamási néven, Rábamolnári ekkor még önálló maradt. Püspöktamásiban ekkor 695 fő élt, Rábamolnáriban pedig 637 ember.
A II. világháború 1945. március 30-án ért itt véget. A település határában is súlyos harcok folytak, a vasútállomás pedig légitámadások célpontja volt. A II. világháború számukra 35 hősi halottal járt, akiknek emlékét csak a rendszerváltáskor lehetett megörökíteni a templom falán.
Az 1945-ös földreform során 283 hold földet osztottak fel a parasztok között, ám az egyéni gazdálkodást csak a téeszesítésig élvezhették. A kommunista diktatúrát a község lakói is megszenvedték: sokakat meghurcoltak, bántalmaztak, tönkretettek.
1949-ben Püspöktamási és Rábamolnári egyesülésével létrejött a mai község, Püspökmolnári, melynek akkor 1316 lakója volt. Megindult az addig elkülönült részek egybeépülése, majd a modernizáció (villanyvilágítás, emeletes házak építése, a ’80-as években a vezetékes ivóvíz és a telefonhálózat kiépítése, majd a rendszerváltás után a vezetékes gáz).
1956 tavaszán megindult a téesz-szervezés: a püspöki falurészen a Rába, a szenttamási részen a Szabadság, a molnári részen pedig a Szorgalom MTSZ jött létre, ám ezeket az 1956-os forradalom elsöpörte. A forradalmat követő megtorlás e település lakóit is elérte. A téeszek újjászervezésére 1960-ban került sor, ám még abban az évben egyesítették őket Rába MTSZ néven.
A falu 1977-85 között Vasvárhoz, azt követően a Rábahídvégi Közös Tanácshoz tartozott. A rendszerváltás megteremtette a lehetőséget a gazdasági fejlődésre önálló közigazgatási keretek között. Községünk 1991. január 1-én ismét az önállóság útjára lépett. Ekkor 928 fő élt településen, jelenleg a létszám 900 fő körüli.
Püspökmolnári közmű ellátottsága a néhány éve kiépült csatornahálózattal vált teljessé. Az intézményrendszere a település méretének megfelelő: van óvoda, iskola (tornacsarnokkal), IKSZT könyvtárral, teleházzal, orvosi rendelő, posta és polgármesteri hivatal. Jelentős fejlesztések, felújítások voltak az elmúlt években a településen. Valamennyi középület megújult, felújításra került az úthálózata is a pályázati támogatásoknak köszönhetően.
A legrégebbi civil szervezet az Önkéntes Tűzoltó Egyesület, de a nyugdíjasklub, a lakosság biztonságára ügyelő polgárőrség és a falu hírnevét öregbítő futballcsapat is egyesületként működik, jelentős szerepet töltve a település kulturális életében. A falu népes rendezvénye a szüreti felvonulás, de a sportlövő pálya is rendszeresen használatban van. A közösségi élet mindezen egyesületek tagjainak köszönhetően egyre növekszik.