A Vasi-Hegyhát keleti csücskében fekszik Csehi község, Vasvártól keletre, a Zala megyei határhoz közel, három irányból megközelíthető helyen. Szomszédos Csehimindszenttel és Potypusztával, ami egykor egy birtoktestet képezett. A táj eróziós völgyekkel tagolt, hullámos felszínű kavicstakarós fennsík.
Nevét 1217-ben említették először Cheeh formában, a vasvári káptalan birtokainak összeírásával kapcsolatban, majd az 1600-as években neve Vasvár közelsége miatt Vasvárcsehiként is ismert volt. Első lakói Árpád-kori cseh vendégtelepesek, vagy esetleg a kalandozások idején idehurcolt cseh rabszolgák lehettek.
A falu az Osl nemzetiségbeli Ostffy család birtokai közé tartozott, akik 1436-ban új adománylevelet kaptak rá, megerősítve ezzel korábbi birtokjogaikat. A nemzetség tagjai 1544-ben osztoztak meg itteni birtokaikon. Később a vasvári káptalan mellett az Ostffy, a Török, a Polyany és Geletffy családoknak is voltak itt birtokaik.
1573-as összeírás idejére a korábbi török támadások és a pestis megtizedelte a lakosságot, ekkor összesen 19 lakott és 6 elhagyott házat írtak itt össze. Már a század elejétől hódoltak a töröknek az itt élők, először a fehérvári később a kanizsai basának, de a lakosság ennek ellenére további támadásoknak és szenvedésnek volt kitéve, ezért egyre többen elhagyták falujukat.
A 17. század végén és a 18. század elején a káptalannak szolgáló jobbágyok kedvezőbb helyzetbe kerültek, mert az akkori nagybirtokos kiharcolta a harmincad- és vámmentesség eltörlését, ami a termékeikkel való kereskedést könnyítette meg. 1702-től lehetővé vált számukra, hogy pénzzel megválthassák a robot szolgálatot.
Az 1700-as évek békés időszaka kedvezően hatott a szőlőtermesztésre, évről-évre nőtt a megművelt területek száma. Önkormányzatuk is fejlett volt, ezt bizonyítja az 1725-ből fennmaradt hegyközségi pecsétlenyomat.
1726-ban Telekesi Török István itt lévő birtokát a bécsi kamara elkobozta. A 18. században a Festetics, a 19. században a zalabéri Horváth családnak volt a falu határának túlnyomó része felett birtokjoga.
A falu Páduai Szent Antalnak szentelt temploma 1760-ban épült, kőfallal, körülötte temetővel, Festetics Pál és Szegedy Ignác támogatásával. Műemléki védettség alatt áll. Az 1916-ban rekvirált harangjai helyett 1928-ban újakat készíttetnek, de sajnos a nagyharangot a II. világháború idején ismét elviszik. 2007-ben Smodics Imre csehi lakos újra önteti a Doni ütközet és az orosz fogságból való szabadulásának emlékére.
A hegyhát oldalában nagy kiterjedésű, gondozott szőlőhegy található, melynek tetejéről szép kilátás nyílik a Ság, a Somló és Sümeg irányába. Az egykor hétszázötven lakost is számláló településnek ma kevesebb, mint háromszáz lakosa van.
A község szerény humán infrastruktúrával rendelkezik, csak könyvtár és kultúrház van a faluban a Polgármesteri Hivatal mellett.
2017-ben ünnepelte 800 éves fennállását, ennek tiszteletére emeltették a fából faragott Szent Antal szobrot.
A falu vezetésének fontos, hogy biztosítani tudja az itt élők jó közérzetét a mindennapok megélése során. Ezért fejlesztéseik, pályázati forrásból megvalósított, a szabadidő kulturált eltöltését biztosító beruházásaik, az új járdák, a Szabadidős park, a játszótér, a település csinosítása mind ezt a célt szolgálják.