Amálka néni mindent gyűjt, ami a településre jellemző
1937-ben született, tanítónő volt itt a faluban, nagyon sokan tisztelik, szeretik, máig látogatják, felkeresik. Az iskola felső tagozata 1973-ban átkerült Gersekarátra, de az alsó tagozat megmaradt Telekesen, így itt tanított 1995-ös nyugdíjazásáig. Özvegy, három gyermeke közül már csak egy él, óvónő itt a faluban. Nyolc unokája közül hét lány, egy fiú. Amálka néni helytörténeti adatokat, információkat gyűjt, Telekes múltját és jelenét, szokásokat, szólásokat, gyermekjátékokat, falutörténetet, a házak történetét, a családtörténetet, dalokat az idősebbektől, a környékről. Nagy fekete dossziéban tartott vaskos kézirata szerkesztésre és kiadásra vár. Vezeti a telekesi asszonyokból álló dalkört, akik a gyűjtött anyag egy részét már CD-re énekelték. Amikor jön a tél, és nincs meleg hely próbálni, Amálka néni picike konyhájában gyűlnek össze az asszonyok, és mindig elölről kezdik énekelni a dalos füzetet, hogy el ne felejtsék. Az örömüket, szomorúságaikat is ki tudják énekelni magukból: volt, hogy végigsírták a „Bánatos” fejezetet, mert az esett jól. Az önkormányzat úgy támogatja a hat fős dalkört, hogy a falubusz elviszi a csoportot a szerepléseikre, például a vasvári Nagy Gáspár Kulturális Központ által, szokásosan minden év novemberében rendezett Hegyháti Toborzóra és más környékbeli kulturális eseményekre. A helyi Csurgóforrás Alapítvány az énekes asszonyok fellépő ruháit csináltatta meg.
Amálka néni nekünk – velünk együtt – dödöllét készített, amikor meglátogattuk. Hozzáfűzte azt a népi szólást, amit még az édesapja szokott volt mondani: „Ti egyétek a jó öregét, én meg eszem a rongy apraját.” Első májusi látogatásunk óta, érdeklődésünk nyomán, Amálka néni szeptemberre összeírta azokat a tájnyelvi kifejezéseket, amelyeket fel tudott idézni a régiek szóhasználatából. Ezzel várt minket.
Íme: árenda (bérlet), biling (szőlőfürt), lájbi (mellény), funtus (telek, terület), grádics (padláslépcső fából), héj (padlás), regli (sütő), sérokli (piszkavas), vonyogó (szénakihúzó kapocs), tóp (küszöb), kurigla (parázskihúzó), pemet (kemenceseprő), gyújtalék (aprófa, begyújtós).
Kérésünkre elénekelte azt a saját gyűjtéséből összeállított dalcsokrot, amelyben Telekes vagy a Sárvíz-patak neve szerepel. Ezek lejegyezve is szerepelnek a „házi” helytörténeti dokumentumtárában, cím szerint: Összefolyik; Telekes, de szép; Telekesi hegytetőn; Telekesi erdő; Sárvíz mellett van; Telekesi templom, Kislány, kislány… .
Szívesen megmutatta nekünk hímzéseit, köztük sok kalocsait, és a különleges „necc-hímzést”, amely lényegében egy háló, és a mintát úgy adja ki, hogy egyes lyukak be vannak szőve egy előzetes tervezés szerint. Gyönyörűek kisebb-nagyobb horgolt terítői, amelyekből ajándékozni szokott az ismerősöknek.