Petőmihályfa Vas megyében, a Vasi-Hegyhát dombokkal, patakokkal tagolt festői vidékén, Vasvártól 8 km-re elterülő kis település. Északról a Rába árteréből kimagasló dombhát, Délről a Sárvíz patak határolja.
Az iparosítás messze elkerülte ezt a vidéket, itt nem láthatunk magas, füstölgő gyárkéményeket, helyette nagykiterjedésű erdőkkel, gondozott szőlőskeretekkel, gyümölcsösökkel, rétekkel találkozhat az ide látogató.
Régészeti feltárások bizonyítják, hogy a területen már a vaskor óta élnek emberek.
A település első írásos említése 1233-ból való, ekkor „SAR” gyűjtőnéven nevezték, 1272-ben már a Nádasd nemzetség birtokaként írnak róla. Majd 1308-ban, mint a Sárvíz mellett fekvő Mihályfa néven említik.
A tatárjárás idején királyi birtok lesz, majd a falu egy része a vasvári domonkosok, más területei a káptalanok birtokába kerülnek. 1422-ben a falu egy része zálogként a Gersei Pető család tulajdona lesz, majd 1441-ben I. Ulászló, királyukhoz való hűségük jeléül, a káptalan birtokokat is a Pető családnak adományozza.
Mihály nevű birtokosa annak a Sári-rokonságnak az egyik tagja lehetett, akik a terület legkorábbi birtokosa volt. Erre utal a település mai névének második tagja, míg a Pető- előtagja, a Gersei Pethő családra, akik viszont később, a 15. században itt alakították ki egyik központjukat.
A Petőknek a település déli részén vára is állt, amit Márványkő Várnak neveztek. Ezt 1405 körül a Gersei Pető János kezdte el építeni fából. 1440-ben Szécsi János ostrommal foglalja el Erzsébet királyné részére, de I. Ulászló 1441 márciusában visszafoglalja és visszaadja a Petőknek. 1490-ben még állt a vár, több esemény színhelye volt, de 1690-ben már csak omladékai találhatók. Korának jellegzetes földvára volt, amelyet cölöpök közé döngölt agyagföld védett, mint természetes védelmi vonal, a Sárvíz mocsara.
A vár elnevezése feltehetően egy díszes kapura utalt, amely a várba vagy annak kápolnájába vezetett, melyet Szent István első vértanú tiszteletére építettek. Hasonló módon csak nyomaiban ismerhető fel az egykor a Sárvízen állott malom is.
Mátyás király uralkodása idején a környéken virágzik a mezőgazdaság, amelynek egyik legfontosabb terménye a szőlő és az abból készült bor. Petőmihályfa területén az első szőlőskerteket feltehetően a vasvári domonkosok hozták létre.
A virágzó gazdaságot 1570 körül a török beütése zavarja meg, majd 1606 után már a lakosság két urat szolgál, a saját magyar urait, és a törököt.
Ebben az időszakban Bakacs Sándor, a falu egyik tulajdonos családjának a tagja saját birtokából telkeket oszt a Petőmihályfai szőlőhegyen, amelynek nagy része ekkor még erdős terület. Ebben az időben váltak a szőlőskertek önálló birtokká, ekkor különültek el a jobbágytelkek státuszától.
A falu a török időkben teljesen megsemmisül, az 1860-as években csak néhány új család él a településen.
Egy 1690-ben kelt irat szerint a községnek közepes magasságú PRO MONOTORIUMA, szőlőhegye van, arról átlagos termést szüretelnek.
1698-ban a Kazó-féle vizitáció szerint a községben 137-en laknak.
1690. Kanizsa visszafoglalása után lassan megindul a gazdasági élet.
A Hegyháton új nagyhatalmú család, a Festeticsek szereznek birtokokat. Mihályfa a vasvári és a kemendi uradalmakkal együtt Festetics Kristóf tulajdona lesz.
Petőmihályfán 1727. április 22-én hirdetik ki a mihályfai hegyre vonatkozó törvényt, más néven ARTIKULUST, amely kijelentette, hogy a hegyközség, egy külön közösséget alkot, ahol mindenki egyenrangú.
1730-ban Bél Mátyás lejegyzi, hogy a településnek halastava és lisztőrlő malma is van, melyeket a Festetics család működtet, a lakosság zöme magyar, akik mezőgazdasággal, és szőlőműveléssel foglalkoznak.
A szőlőhegy, a szőlő művelése egyre jelentősebbé vált a lakosság számára, a hegyen haranglábat, majd ennek helyére 1740-ben fából készült templomot emelnek. A ma is látható barokk kápolna 1858-ban készült Szt. Bertalan tiszteletére, téglából, a régi alapjain áll.
Az 1850-es években a szőlőhegy a virágkorát éli, rendezett telekhatárokkal, nagy kiterjedésű szőlőkkel. A szomszédos községek gazdái is rendelkeznek itt szőlőterülettel.
A szőlőhegy történetében a legnagyobb csapást az 1890-es évek végén, és 1900-as évek elején fellépő országos méreteket öltő filoxéria vész mérte, amely elpusztította a régi szőlőket. Az újratelepítés a direkt termő amerikai fajtákkal történt. Sajnos a vész előtt termelt szőlőfajtákról alig maradt megbízható adat.
A z I. és II. világháborúban sok régi pince elpusztul, ennek ellenére a hegyközség szervezete 1949-ig fennmarad.
Az 50-es 60-as évek faluromboló politikájának köszönhetően Petőmihályfa és a környező községek lakossága folyamatosan csökkent, az elöregedés jelei a szőlőhegyre is kihatottak.
Fellendülést az 1978-tól megrendezett Hegyháti Napok rendezvénysorozat hozott, amelyben a petőmihályfai hegy is helyet kapott, mint rendezvényhelyszín.
1990-ben újra megalakult a hegyközség, Petőmihályfai Hegyközségi Társaság néven. Megindult a nemes szőlőfajták telepítése, egyre több vidéki tulajdonos vásárolt birtokot a szőlőhegyben. Több új, és tájba illő pince, présház épült, a meglévő régi pincéket a Műemlékvédelmi Felügyelőség védetté nyilvánította a Barkóca-hegyen és az Öreg hegyen is.
Különlegessége, hogy kiépített út és villanyhálózata van. A szőlőhegy ad otthont a Hegyháti Napok keretében az augusztus 20-ai ünnepségsorozat egyik állomásának.
A rendszerváltás után (1990-es évek) megváltoztak földhasználat tekintetében a tulajdonviszonyok, újra kialakultak a magánbirtokok, az állam lehetőséget biztosított külföldi befektetőknek földek vásárlására, bérlésére. A településen ekkor alakultak ki az osztrák tulajdonban lévő almáskertek, fenyvesek, amelyek munkát biztosítanak a környékbelieknek is.
Az 1990-es évek közepén megszűntek a Termelő Szövetkezetek, amelyek eddig a lakosság többségének munkát adott. A családok a környező városokban, Vasvár, Zalaegerszeg találtak megfelelő munkahelyet.
Napjainkban is problémát jelent a növekvő munkanélküliség, amelynek egyik lehetséges, ideiglenes megoldása a Közmunka Programban való részvétel, ahol e település is keresi a lehetőségeket, évente 10-12 embert foglalkoztatva.
Mára már több civil szervezet is működik a faluban, melyeknek köszönhetően színesedik a rendezvényi paletta és így a lakosság több rendezvényen, programon tud részt venni. Az utóbbi években Falunapot, Gyereknapot, Nőnapot tartanak nagy érdeklődés közepette.
A falunak ma sincs temploma, az egykori iskolaépületben ún. iskolakápolna működik. Az iskola többi része turistaszállásként üzemel.
A Vasi Hegyhát, mint Magyarország első Kneipp–térségének, Kneipp-települései sorába tartozik Petőmihályfa is. A település központjában, a volt óvoda udvarán kialakított Kneipp parkban, – a Lábaspajta szomszédságában – a gyógynövényparkban ismerkedhetünk meg a gyógynövényekkel és azok felhasználási módjaival. Felfrissülve a vizes könyöklő, a lábáztató objektumok és a száraz taposó használata után, megpihenhetünk a küllemében is az igazi felüdülést nyújtó parkban.
A település másik felén pedig Rózsakertet alakítottak ki, mely ámulatba ejti az Erdészház felől érkező idegent.
Az egykor több, mint hatszáz fős falut ma kétszáznegyvenen lakják.
A község vezetése mindent megtesz, hogy e a pár száz lelkes településen, az itt élők számára szép, kulturált, rendezett, gazdagon virágosított környezetet biztosítson. Kihasználva apályázati forrásokat folyamatosan szépül, virágzik a település. Parkok, terek, lábas pajta interaktív kiállító tér épül. Felújításra került az Orvosi rendelő, a Tűzoltó szertár, a Művelődési Ház. Parkosítva, térkövezve lett a kápolna, a temető előtti terület. De a fejlesztéseknek még nincs vége…