Az aprócska Sárfimizdó a Sárvíz forrásánál, a Vasi Hegyhát déli peremén fekvő község. Körmendtől és Vasvártól 16 km-re, Szombathelytől, a megyeszékhelytől 41 km távolságra fekszik.
A mai falu egykor két településrészből állt, az egyik a Sárfő, a másik a Mézadó nevet viselte. Az előbbi a Sárvíz-patak forrására utal, a másik pedig arra, hogy itt egykor a királynak mézzel adózó népek éltek. Sarmezadón, Sarfen-Mezadó elnevezésekkel találkozhatunk.
Mindkét településrész már az Árpád-kortól előfordul az oklevelekben. Első említése 1264-ből származik. Sárfőn kisnemesek éltek, Mézadó eleinte a Nádasd nemzetség birtoka, azután a mezőlaki Zámbóké és a Hosszútótiaké. 1359-ben Magyar Pál felesége Sárfőnmézadó nevű birtokát elsőszülött fia, Miklós örökségére hagyta, majd pedig a Nádasd nemzetségből származó Gersei Pethők birtoka volt.
1646-ban a török megtámadja és kirabolja.
Az újkorra a kis falu részben továbbra is köznemesi birtok maradt, részben pedig a környékbeli Festetics uradalom részévé vált.
A község különlegessége az 1928-30 között épült iskola, melyhez hozzáépítették a Jézus Szíve tiszteletére szentelt templomot. Ezért a templom kezdetekben iskolaként is szolgált, így az idősebbek iskolakápolnaként is emlegetik. Ha az oltár előtt látható ajtót becsukták, akkor iskolaként szolgált, ha viszont nyitva volt, akkor pedig templom volt, azaz misét tartottak az épületben. A Művelődési Ház megépülése előtt még a mozifilmeket is itt vetítették.
A kis falu szép természeti környezetben, de a külvilágtól elzárt helyen fekszik. Zártságának köszönhetően sok régi parasztépületet maradt meg eredeti állapotában. Így kerülhetett sor arra, hogy 1984. október 7-én, a Múzeumi és Műemléki hónap keretében átadják a Vasi Múzeumfaluba, Szombathelyre a Sárfimizdóról származó hegyháti hajlított házat, mely eredetileg a 19. század első felében épült. A Múzeumfalu Fő utcáján ma is bárki felkeresheti a „Bíró-házat” – vagy ahogy még a sárfimizdóiak ismerték, az Oswald-házat – , hogy betekinthessen eleink mindennapi életébe.
A sárfimizdói ház a Vas megyei Hegyhát építészetébe, a hegyháti emberek életmódjának egy részletébe kíván bepillantást nyújtani. A hajlított lakóház alaprajzi tagolódása: szoba+konyha+kamra+pajtafia, majd a derékszögben lehajló részen: szín (szérű) és istálló. Az utóbbi karó közé rakott sárfalú, a többi helyiség vesszőből fonott, kívül-belül sárral tapasztott sövényfalú. Az épület ollólábas, szelemenes tetőszerkezetű, a gerincen taréjos zsúpszegéssel. Elöl a szobánál csonkakontyos deszkaorommal, hátul az istállónál lekontyolt. A trapéz alakú orom keretgerendái vésett és festett, geometrikus díszítésűek. Az utca felől homlokzati, az udvar felől — a szoba és a konyha előtt — hosszoldali tornác húzódik, faoszlopokkal.
A ház egykori tulajdonosa több évtizeden keresztül községi bíró volt. A falu lakói Bíróháznak nevezték el az épületet. A bírói tisztség betöltése idején a szoba hivatali helyiség is lehetett, mivel a család számára a kamrát alakították át szobává, ill. hálóhelyiséggé, ezért látták el 40 x 40 cm-es ablakokkal és a konyhából fűthető cserépkályhával.
Az épület korabeli eredeti berendezési tárgyai azonban már nem voltak meg a ház Múzeumfaluba való elhelyezésekor. A berendezést illetően az Oswald család akkor még élő tagja, a bíró leánya is századfordulós bútorzatra, berendezési tárgyakra tudott visszaemlékezni. Ezért döntött úgy Bíró Friderika muzeológus, hogy a ház kiállítási berendezésekor ezt az átmeneti állapotot mutatja be. A hagyományos paraszti bútorok, berendezési tárgyak mellett így megjelentek a gyári termékek (pl. a szobában a sublót mellett a szekrény stb.). A bíróházban nem nagycsalád lakott. A szobában egy házaspár aludt egy gyermekkel, a szolgának az istállóban volt az ágya. A konyha viszont a korábbi, füstöskonyhás állapotot tükrözi, bár a tüzelőpadkás kemencét 1933-ban mászókéményes tűzhelyre cserélték.
Erre a portára került még a Múzeumfaluban egy hegyháti különálló udvari kamra (kástu), valamint egy sertésól (hidas) is. Érdemes megnézni!
Sárfimizdó határában épült fel a víztározó. A szőlőhegyen kialakított közösségi tér található.
Ma egyre több felújított házat látni, ami annak a jele, hogy a falusi turizmus kedvelői kezdik felfedezni a falut. Szerencsére, az utóbbi években sok fiatal költözött vissza, vagy ide a nagyvárosokból, így jelentősen megfiatalodott a település. Vonzóvá vált a jó levegő, a nyugodt légkör, a kis közösség. Ennek a fiatalodásnak és a kis „létszámnak” is köszönhető, hogy a település közösségi élete fellendült. Közös programokat szerveznek, együtt ünneplik meg a naptári és közösségi ünnepeket: Májusfát állítanak, játszóteret, parkot alakítottak ki. 8-9 évvel ezelőtt, jó, ha egy-két gyerek volt a faluban, ma pedig hangos gyerekzsivaj tölti be a tereket. A hűvösebb napokon a település Művelődési Házában együttes munkával, otthonról hozott berendezésekkel kialakított játszószoba várja a falu fiataljait és szüleiket. Így a rossz idő beálltával sem kell egymás társaságát nélkülözniük. Előadásokat, bábszínházat, kézműves foglalkozásokat, versenyeket szerveznek, melynek lezárásaként nem marad el a közös sütés-főzés során elkészített ételek elfogyasztása sem.
A falu folyamatosan megújul, fejlődik, hogy méltó hátteret tudjon nyújtani az itt élőknek. A korábbi tejcsarnok épületében gyümölcslé-feldolgozó üzemet alakítottak ki, ahol nagyon finom gyümölcs és zöldség levet készítenek, a „Sárvíz aranya” néven. Templomát és annak környezetét, középületeit felújítását, modernizálják.
Sárfimizdó mindig is a Hegyhát legkisebb falvai közé tartozott, a második világháború előtt is csak alig több mint háromszázan lakták, ma lakóinak száma száz körül mozog.