Vasvár, mint Vasi Hegyhát központja
Vasvár és a Hegyhát története szorosan összekapcsolódik egymással, hiszen az egykori megyeközpont éppen azért jött létre, hogy a Hegyhát fennsíkján futó – a ma is Katonák útjának nevezett – hadi- és távolsági útvonalat ellenőrizze és védje. Vasvár korai vára amellett, hogy a határvédelem adminisztratív – és a Nyugat-Dunántúlon folyó korabeli vasfeldolgozás logisztikai központja volt, a Hegyhátat lezáró és az utat védő sánc megkerülését volt hivatva szolgálni. A Hegyhát peremén, feltehetően a mai temető területén álló földvár azonban a megye nagy részét is ellenőrizte, hiszen a stratégiai pontról a Rába síksága egészen az Alpok lábáig belátható. Erről a várról és az itt raktározott vasról kapta a település a Vasvár nevet. Az egykori vár területén álló mai temetői templom elődje lehetett Vas megye egyik első templomos helye, ahol a Szent István által alapított győri püspökség helyi egyházi vezetője, a vasvári esperes székelt. A vár tövében, a mai buszpályaudvar környékén alakulhatott ki az a korai településmag, a váralja, amely a mai Vasvár előzménye lehetett, felette a dombtetőn, a mai szőlőhegyen állt a Szent Mihály-plébániatemplom, a későbbi káptalani székhely.
Még a 13. század előtt valamilyen jelentős, ma már ismeretlen esemény – talán éppen a vasvári káptalan megalapítása – átalakította a korai település képét, két határozott részre elkülönítve azt. A Szent Mihály-plébániatemplom az előttünk ismeretlen – de kétségtelenül nagyon korai – időpontban megalakult vasvári káptalan temploma lett, alatta pedig kialakult a káptalani birtokok központja. A templomáról Szentmihályfalvának nevezett település magja, a kissé visszaszorult váralja település, új plébániájával az egykori esperesi templommal, pedig a későbbi királyi város, a szorosabb értelemben vett Vasvár előzménye lett. A tatatárjárás pusztításai nyomán – ami minden bizonnyal a korai ispáni vár megsemmisülésével járt – kialakult a település végleges képe: a káptalani rész tovább terjeszkedett a váralja település irányában, a királyi városnak pedig új központja alakult ki a mai városközpont tágabb környékén, sőt a településbokor északi részén egy új jobbágyfalu, Zsidófölde jött létre, amely idővel ugyancsak a káptalan kezére került. A hármas település széttagoltsága egészen a 19. század végéig fennállt, a három község csak ekkor egyesült Vasvár néven.
A királyi városrész, ahol a 13. század második felétől már kétségtelenül éltek vendégtelepesek ún. hospesek, 1279-ben Kun László királytól kapott városi kiváltságlevelet, így a Nyugat-Dunántúl egyik legjelentősebb városias központja lett. A középkori városban kereskedők és iparosok éltek, piacai nagy forgalmat bonyolítottak, többek között ennek jele, hogy már a 13. század közepén megtelepedtek itt a domonkosok, akik kizárólag forgalmas központokban építették fel kolostoraikat. A királyi város csak viszonylag későn, 1423-ben került magánföldesúri kézre, ekkor adományozta el Zsigmond király a szomszédos Mákfán és Gersén birtokos Gersei Pethőknek. A város azonban kiváltságait földesúri mezővárosként is megtartotta, és továbbra is itt volt a központja a vármegyének, amely közgyűléseit és ítélőszékét a városban tartotta egészen a török korig.
A káptalani településrész a középkorban szintén elindult a városiasodás útján, ezért a 14. században már előfordul, hogy a Szentmihályfalva név mellett Szentmihályvárosának is nevezik. A városrész központja a mai Köztársaság tér volt, amely piactér jellegű formáját napjainkig megőrizte, sőt a buszpályaudvar kialakításáig, egészen az 1960-as évekig tartottak itt hetipiacot. A káptalan elsődleges faladata Vas megye egyházi elöljárója, a vasvári esperes munkájának segítése volt, de ellátott egy fontos világi feladatot is, mint úgynevezett hiteleshely okleveleket állított ki a hozzá forduló magánszemélyek, illetve a király és bírói intézményei utasítására. A hiteleshely Vas megye egészére és Zala megye egy jelentős részére kiterjedő tevékenysége révén komoly vonzerőt jelentett a település számára, tovább növelve annak forgalmát. A káptalan napjainkig fennmaradt levéltára a térség középkori történetének leggazdagabb forrásanyagát képezi. A káptalan jelentős birtokközpontot alakított ki Szentmihályfalva tágabb környékén, amelyhez nem csak a városhoz tartozó Zsidófölde (a mai Alkotmány utca), hanem a szomszédos Olaszfa és Pácsony nagy része és Oszkó, Csehi, Csipkerek kisebb-nagyobb részei is hozzátartoztak. A káptalan temploma a jáki apátsághoz hasonló látványos román kor építmény volt, amelyet a középkor folyamán többször bővítettek, de a török időkben elpusztult, romjait a település újjáépítése során széthordták, ma csak vázlatos alaprajzát ismerjük.
A virágzó város hanyatlását és az intézmények menekülését a török fenyegetés és a terjedő reformáció váltotta ki. Már az 16. század közepén – az új hitet követő földesurak, a Gersei Pethők ellenséges magatartása miatt – elhagyták kolostorukat a domonkos szerzetesek, a káptalan – országgyűlési határozat sürgetésére – 1578-ban költözött el, példáját követte a vármegye is. A domonkosok szétszóródtak, a zaklatott időszakban nemcsak a vasvári rendház, de valójában az egész magyarországi rendtartomány is megszűnt. A káptalan és a vármegye a Rábán-túli, biztonságosabb területre, a győri püspök erődített városába, Szombathelyre költözött. Az ideiglenesnek szánt biztonsági intézkedésből végleges állapot lett, Szombathely vált új megyeközponttá és a Szombathelyre telepedett vasvári káptalan képezte az alapját az 1777-ben megalapított szombathelyi püspökségnek. Nevében azonban mindkét intézmény őrzi vasvári eredetét: a megyét Vasvárról nevezik Vasnak, a szombathelyi püspök munkáját segítő papi testület pedig ma is a Vasvár-Szombathelyi Székeskáptalan nevet viseli.
A török háborúk a város teljes pusztulását hozták magukkal: bár Vasvár sohasem került közvetlen török fennhatóság alá, az állandó fenyegetettségnek kitett települést elhagyták lakói, épületei romba dőltek. Egyetlen szilárd épületként a domonkos kolostor maradt fenn, amelyet végvárrá alakítottak, az itt állomásozó kis létszámú katonaság adta a település lakosságának nagy részét. A korszakból egyetlen jelentősebb esemény kapcsolódik a város történetéhez: az 1664-ben a törökök felett aratott szentgotthárdi győzelem után megkötött vasvári béke, amely hazai és európai szinten egyaránt ismertté tette a település nevét.
A török kiűzése után Vasvár már nem nyerte vissza régi jelentőségét, egyszerű kis mezőváros lett, ahol a vasvári káptalannak és a Gersei Pethők vagyonát megszerző Festeticseknek volt uradalmi központja. A domonkosok is visszatértek a városba, de a nagy múltú épületben már csak néhány fős szerzetesi közösség élt, akik a helyi plébániát vezették és az egyre népszerűbb búcsújárást felügyelték. A ma is élő Mária-búcsú hagyományaiban három fő elem játszik szerepet: a város egykori Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt plébániatemploma (a mai temetői templom), a domonkos templom Mária-kegyszobra és a szentkúti kegyhely. Ez utóbbi helyen csodás gyógyulások is történtek, amelyek Vas és Zala megye területéről, sőt távolabbi vidékekről is vonzották a zarándokokat. Vasvár egyházias jellegét erősítette, hogy A 19. század végén megtelepedtek itt a domonkos nővérek, akik előbb átvették az egyházközségi leányiskola vezetését, majd bentlakásos polgári leányiskolát létesítettek,
Vasvár jelentősége a 19. század utolsó harmadában növekedett meg ismét, amikor járási központ lett, igaz a település elvesztette mezővárosi rangját, de a nagyközség egyre több intézményt kapott és ekkor egyesült véglegesen a három településrész: Vasvár, Szentmihályfalva és Zsidófölde. A városias település terjeszkedését segítette, hogy a 20. század elején mind a káptalan, mind pedig a Festeticsek felszámolták uradalmi központjukat, épületeiket eladták vagy lebontották, belterületeiken pedig új házhelyeket mértek ki. A helyi ipar és kereskedelem is megerősödött, főleg a századfordulótól megnövekedő helyi zsidó közösségnek köszönhetően, akiknek saját iskolájuk és kisebb zsinagógájuk is volt. Az első világháború megtorpanása után a nagyközség fejlődése újabb lendületet kapott, közintézményei tovább bővültek valamint a helyi ipar és szolgáltatások színvonala is jelentősen emelkedett. A település központjának városias képe ebben az időszakban alakult ki, a meghatározó épületek egy kisebb része még az uradalmi központokból marad (Békeház, Zöldfa fogadó, Sörház, Főszolgabírói hivatal), egy jelentősebb része azonban az 1880-as és az 1930-as évek között épült (domonkos nővérek zárdája, községi elemi iskola, községi óvoda, községháza, polgári fiúiskola, a kolostor járási hivatalok számára épített főtéri szárnya stb.)
A második világháború után a nagyközség fejlődése megtorpant, ami nem kis részben annak tudható be, hogy a szocialista korszakban az egyházias jellegű település fejlesztését nem tartották kívánatosnak. A hatvanas évek végére a vasvári járás is megszűnt, aminek következtében számos hivatal szűnt meg a településen. Az 1970-es évek némi fellendülést hoztak, a nyolcvanas évek közigazgatási reformja révén pedig előbb városi jogú nagyközségként, majd 1986-tól városként ismét központi funkciókat kapott tágabb környék, a Hegyhát területén. Ezeket az eredményeket azonban hamarosan maga alá temette a szocialista rendszer válsága, és Vasvár mint egy hátrányos helyzetű kistérség hátrányos helyzetű központja érte meg a rendszerváltást.
Vasvár látnivalói közül mindenek előtt a természeti környezetet kell kiemelni: a városba látogatókat mindig megfogja a település különleges fekvése, dimbes-dombos utcái, egymás fölé magasodó épületei és terei. Mindez annak köszönhető, hogy a település a Hegyhát oldalában, egy több patak által kimélyített kisebb medencében helyezkedik el, alsó utcái még az ártérből indulnak, a felsők pedig már a fennsíkot is elérik. Aki ebben a különleges városképben szeretne gyönyörködni, annak ajánljuk, hogy Vasvári sétáját a Bartók Béla utca végén, a város feletti dombtetőn álló kilátónál kezdje, innen nyílik a legszebb rálátás a városra (a kilátó érdekessége, hogy 1986-ban felszabadulási emlékműnek épült, a rendszerváltás után ötletes hasznosításának köszönhetően a város egyik kedvelt kirándulóhelye lett).
A főtér igazi kisvárosi hangulatot áraszt, ez nagyban köszönhető a 2000-ben elkészült városközpont-rehabilitációnak, ami igyekezett eltüntetni a szocialista városépítés sebhelyeit (az 1970-es években a főtér egyik oldalát lebontották, a teret és a rajta áthaladó utat kiszélesítették). A tér egyik látványos eleme az a zenélő díszkút, amely a Királyok kútja nevet kapta, Tompa László helyi keramikus művész alkotásán azok az Árpád-házi királyok jelennek meg, akik Vasvár történetében meghatározó szerepet töltöttek be; a kút egy vasvári búcsús népének dallamát játssza. A tér északi oldalában egy újabb, a közelmúltban kialakított terecske található, itt kapott helyet a Vasvár várossá nyilvánításának 700. évfordulójára 1979-ben készült emlékmű, az egyik szomszédos házfalon pedig Tóth Emőke szobrászművész bronz domborművén a Szentkút legendája elevenedik meg.
A főtér két meghatározó épülete az egykori Zöldfa szálloda és a domonkos kolostor keleti szárnya. Az előbbi még a Festetics uradalom fogadójaként épület fel a 19. században (ma kisebb vendéglátóhelyek, üzletek és irodák vannak benne), az utóbbi az 1930-ban nyerte el jelenlegi formáját, amikor járási hivatalok és üzletek kaptak benne helyet (ma egy nagyobb üzlet és a városi zeneiskola van itt elhelyezve, de innen nyílik a múzeum bejárata is). A főtérről indulva először érdemes magát a kolostorépületet körül járnunk, hogy visszatérve meglátogassuk a múzeumot. Az egykori domonkos kolostor – Magyarország legrégebbi, ma is álló domonkos kolostora – Vasvár legnagyobb és legértékesebb műemléke. A 13. század közepén felépített épületegyüttes fő falai napjainkig megmaradtak, ennek köszönhető, hogy az 1980-as években végzett műemléki kutatások után a templom és a hozzá kapcsolódó nyugati kolostorszárny külső homlokzatain az épületegyüttes középkori képét sikerült megidézni. A kolostor délnyugati sarkán áll az ún. Sárkány torony, ami viszont a török korra emlékeztet, a vaskos ágyútorony ugyanis az épület végvári korszakához kapcsolódik.
A templom belső tere a középkoritól gyökeresen eltérő képet mutat, boltozatai a 18. században készültek, berendezése 18-19. századi, díszítőfestése pedig az 1940-es évekből származik. A templom összképében ma is meghatározó a domonkos jelleg, a falképeken és az oltárokon megjelenő fekete-fehér ruhás szentek a rend jeles személyiségei. A templom legjelentősebb egyházi és művészeti emléke azonban a jobb oldali mellékoltáron álló Mária-szobor, ez a szép rokokó faszobor (amit többnyire a búcsúsok által ajándékozott ruha takar) a ”Vasvári Szűz Mária” kegyszobra.
A kolostor közvetlen közelében áll a város kulturális központja, amely a Hegyhát jeles szülöttjének, Nagy Gáspár költőnek a nevét viseli. A modern épület egy közelmúltbeli sikeres építészeti rehabilitáció eredménye, amely a korábbi, a kolostorépülethez hozzáépített szocreál művelődési házat váltotta ki. Az épület és a körötte kialakított rendezvénytér színházi előadásokkal, közösségi programokkal és kiállításokkal várja a látogatókat.
Megkerülve az épületet a főtér felől juthatunk be a múzeumba, amely a kolostorépület egy teljes szintjét megtölti, többféle kiállítással, előadótérrel, kutatóhellyel és a tetőterekben raktárakkal. Az épület jellegéből kifolyólag itt kapott elhelyezés a Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény, a magyar domonkosok kulturális örökségét őrző egyházi gyűjtemény, könyvtárral, levéltárral és muzeális gyűjteménnyel. Az épület egyik szárnyán – az egykori kolostorbelsőt felidéző elrendezésben – ez az értékes gyűjtemény kapott helyet. A másik szárnyon – Vasvár középkori megyeszékhely szerepére utalva – egy látványos rekonstrukciókból, műtárgymásolatokból és enteriőrökből álló, elsősorban gyerekeknek szóló megyetörténeti kiállítás kapott helyet. A Sárkány torony múzeumhoz kapcsolódó legfelső szintjén Török Richárd szobrászművész gazdag hagyatéka látható, amely eredeti gipsz mintákból, nagy méretű bronzszobrokból és kisplasztikákból áll.
A főtérről tovább indulva érdemes felkeresni a Kossuth Lajos utca végén álló Békeházat, melyen emléktábla jelzi, hogy a helyi hagyomány szerint 1664-ben itt kötötték meg a vasvári békét. A frissen felújított, kúriaszerű épület jelenleg vasi festőművészek műveit bemutató kiállítás látható, de tervezik egy a béke történetét bemutató kiállítás létrehozását, valamint az öreg épület (melyet a helyiek csak „Ezredes háznak” hívnak, egykori lakójáról) és a hozzá tartozó tágas kert további közösségi hasznosítását. A Békeház közelében, a dombtetőn állt egykor a vasvári káptalan temploma, a szent Mihály templom, melynek helyét a 2000-ben felállított ún. millenniumi emlékkereszt jelöli.
A város központjából a Petőfi utca irányába indulva érdemes felkeresni a temetőt, ahol a város középkori eredetű egykori plébániatemploma, – melynek teljes felújítás a napokban veszi kezdetét – mellette pedig egy szép kálváriakápolna áll. A Hegyhát peremén álló templom mellől gyönyörű kilátás nyílik a Rába síkságára és a mögötte húzódó Kőszegi hegységre, sőt tiszta időben az Alpok nyúlványaira is. A főtérről az Alkotmány utca vonalán haladva a város középületeit és néhány jelentősebb magán- és egyházi épületet nézhetünk meg: az 1920-as években épült községházát, szomszédságában az ún. Mozsolics-házat, Mozsolics Amália neves régésznő szülőházát, a városi könyvtárat (amely egy újabb neves vasvári, Bendefy László földrajztudós nevét viseli), a domonkos nővérek zárdaépületét és az utca végén a szocialista Vasvár jelképét, a Körházat.
Ha hosszabb sétára vállalkozunk, érdemes a Tretter László utca végén a rendőrségtől (az egykori polgári iskola épületétől) elindulva erdei sétaúton felkeresni a szentkúti kegyhelyet. Az út védett természeti környezetben, öreg bükkfák között, a Hegyhát meredek oldalában vezet, majd befordul a szentkúti völgybe, ahol keresztút, lourdes-i barlang, egy szép kis kápolna és egy bővizű forrás várja nemcsak a zarándokokat, hanem a természet szerelmeseit is. A Szentkút és környéke a Hegyhát eredeti növénytakarójának egy darabkáját őrizte meg, a domboldalban bükkössel, a dombtetőn öreg tölgyekkel és a domb lábánál, az ártér peremén égerláppal.
A városba visszatérve érdemes az ártér irányába indulni, itt hamarosan elérjük az egykori mocsarak helyén kialakított horgász- és csónakázó tó, a Feneketlen tó környékét. A tó félszigetén egy hatalmas kígyószobor eleveníti meg a tó legendáját, az elsüllyedt várról és az annak kulcsát felhozó kígyóról. További sétánk a termálfürdő és a kemping mellett vezet el, amelyek szép természeti környezetben hívogatják a pihenni vágyókat.
A város tágabb környékén érdemes még felkeresni a Vasvári sáncot, a korai magyar határvédelem egyedülálló emlékét. Gyalogosan – a távolság mintegy 3 km – a Vörösmarty utcán, a turistajelzést követve juthatunk el a sánchoz, autóval Zalaegerszeg irányába indulva a város határában a táblával jelzett helyen kell lefordulni az ún. „Katonák útján”. A sánc rekonstruált szakasza, a „Vaskapu” a 10. század világát idézi, amikor várak és a különféle erődítések hatalmas gerendákból ácsolt, földdel kitöltött gerendaszerkezettel készültek. A kapu környékén tanösvény mutatja be a korai magyar határvédelem történetét, és parkerdő várja a turistákat, akik különböző túraútvonalakon indulhatnak tovább a Hegyhát fedezésére.
Dr. Zágorhidi Czigány Balázs településtörténeti ismertetője és városbemutató kalauzolása során bepillantást kaphattunk a Vasi Hegyhát központi településének Vasvárnak múltjába és jelenébe.
Vasvár e 23 település járási székhelye is egyben, közigazgatásilag ide tartoznak a Vasi hegyhát falvai.
A település, mint ahogy a séta során is tapasztalhattuk jelentős fejlődésen, fejlesztésen ment és megy át az utóbbi években.
A város vezetői mindig fontosnak érezték, hogy település kisvárosi státusza ellenére is meglegyen az itt élőknek az az érzete, hogy jó itt élni, jó ide hazajönni. Ezen cél megvalósításához nyújtanak jelentős támogatást a város által elnyert fejlesztést elősegítő pályázatok. Ipari park épül a közeljövőben a település határában, közlekedést segítő utak, járdák épülnek. A napokban kerül átadásra az egyik óvodaépületben kialakított bölcsőde, játszótér, fitness park épül a településen.
A város kulturális életének hátterét a három jelentős kulturális intézmény biztosítja a civil szerveződések számára is. A Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény és Helytörténeti Múzeum kiemelkedő tevékenységet végez, mind a településen, mind pedig a határon belül és kívül is Vasvár és a Domonkosok történeti anyagának feldolgozásában, közzétételében, népszerűsítésében. A tavalyi év során elindult „Nézzük meg együtt..!” Városnéző séták sorozat hatalmas népszerűségnek örvend Vasvár lakói körében. Bejártuk a Domonkos kolostor rejtett titkait, megismertük a Békeház történetét, de megnéztük együtt a Seuzo kincsek kiállítását Zalaegerszegen. Vezetője méltán elismert tagja a múzeumosok társadalmának. Vasvár város Képviselő-testülete Vasvár Városért Érdeméremmel tüntette ki. A Nagy Gáspár Kulturális Központ a névadó emlékének méltó megőrzője, de a város lakóinak kulturális palettáján meglévő igények kiszolgálója is. Munkájuk elismeréseként már kétszeresen megkapták a Minősített kulturális intézmény címet. A Dr. Bendefy László Városi 2009-ban szakmai munkája elismeréseként elnyerte az Év könyvtára megtisztelő címet. A három intézményben dolgozó szakemberek – annak ellenére, hogy mindhárom vezető, ahogy nálunk mondják „gyüttment”, vagyis más településről származik, – fontosnak tartja a település kulturális életének fejlesztését, az itt élők igényeinek kielégítését.
2004-ben Vasvár is megkapta Hild János díjat, amely díj annak a település önkormányzatának adományozható az urbanisztikai szemlélet alapján, a helyi értékek megőrzésével megvalósított, esztétikus környezetalakításért, a település, vagy településrész színvonalas fejlesztéséért, a településfejlesztésben, -üzemeltetésben, a környezeti értékek védelmében kifejtett közösségi részvételért. Ez is mutatja, hogy egy örökségének, múltjának megőrzésére odafigyelő vezetők és lakosok élnek e településen, akiknek fontos a jelenük, de meg kívánják óvni a múlt emlékeit az utódaiknak.
Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy egy nagyon is szerethető kisváros a mi városunk, Vasvár.