Bertha György Művelődési Ház – Rábahídvég

Bertha György Művelődési Ház – Rábahídvég

2012-ben teljesen megújult az épület

A község számára a Bertha György Művelődési Ház nemcsak épített örökségként értékes, hanem a benne zajló, állandóan megújuló és energikus közösségi és kulturális tevékenységek és változatos csoportok teszik igazán jelentőssé. Máig sokan gondolják, hogy ez a patinás épület a valamikori Bertha Kastély, de az a mostani iskolaépület volt. Ez a Művelődési Ház eredetileg is ezt a funkciót töltötte be, ennek épült. A Művelődési Ház építkezését 1928-ban kezdték el még az akkori Bertha-alapítvány kezdeményezésére és 1930-ban készült el. Bertha György végrendelet szerint, mivel az alapítvány egyik kitétele az volt, hogy építsenek egy népkultúrházat, amely helyet ad a különböző csoportoknak és népszínházaknak. Az eredeti intézményben óvoda is működött, és egy mozigépháznak is helyet kapott. A 21. századi fejlődések megkívánták a Művelődési Ház korszerűsítését, így pályázatok révén, az önkormányzat és az új Bertha-alapítvány támogatásával 2012-re elkészültek a Tölgyesi Ernőné által tervezett felújítással, amely során igyekeztek megőrizni a francia klasszicista stílusú épület eredeti alakját. Az egész épületben elérhetővé tették az internetet, a mosdókat a mai kor elvárásainak megfelelően újították fel, liftet szereltek, a nagyterem korszerű parkett padlózatot kapott, a mozigépház helyére galéria került.

Az épületben zajló kulturális élettel kapcsolatban elmondható, hogy mindig is sok közösség tevékenykedett itt az évek során. A 2000-es években kialakított Teleház még inkább elindított egy folyamatot a közösséggé szerveződés terén, amely révén megnőtt a Művelődési Ház látogatottsága, sok fiatalt bevonzott a szabad internet és géphasználat, másrészt az idősebb generációnak számítógépes tanfolyamokat indítottak. Borsicsné Pásti Rita, a Művelődési Ház jelenlegi vezetője fogja össze az itt tevékenykedő, minden korosztályt kiszolgáló, nagyszámú csoportokat, ugyanakkor példát mutatva a többieknek, ő is több közösség aktív tagja is. Az épület helyt ad a nagy múltra visszatekintő Hajnalcsillag Daloskör és Citera Csoport tagjainak, itt tevékenykedik a Kézimunka Szakkör, a Gitár Klub, a Pilates csoport, Bazsarózsa Színjátszó Kör, a gyerekeknek szóló dalos csoport, Hastánc csoport, valamint az SZM-Adták szülői közössége. A Bertha György Művelődési Ház méltó háttere Rábahídvég iskolai, óvodai és egyéb közösségek programjainak, másrészt az itt dolgozók is szerveznek kulturális és hagyományőrző rendezvényeket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás